5 gyerek, akik jobb hellyé teszik a Földet, míg mi az interneten szörfözünk

Megosztás

Ma már mindenki ismeri a 16 éves Greta Tunberg nevét, aki nem félt az ENSZ székházban kinyilatkoztatni véleményét a globális felmelegedéssel kapcsolatban. Egyesek hősnek tartják, mások pedig naiv kislánynak, akit politikai érdekekkel használnak fel. Nos, nemcsak Greta az egyedüli fiatal, aki óriási változásokat hozhat és hozott el a világnak. Cikkünk olyan gyermekekről szól, akik zseniális ötleteiknek és tiszta szívüknek hála, több száz és ezer ember életét mentették meg. Meg vagyunk arról győződve, hogy nemcsak a felnőttek, hanem a gyerekek is nagy változásokat hozhatnak el a világnak.

1, Dylan Siegel

- Hirdetés -

Amikor Dylan Siegel 6 éves volt, rájött, hogy barátja, Jonah súlyos beteg: egy ritka genetikai betegséget diagnosztizáltak nála. Kiderült, hogy a mája nem képes átalakítani a glikogént glükózzá. Dylan nagyon meglepődött, hogy emiatt nem tud enni csokoládét, ezért úgy döntött segít neki.

Dylan anyja azt javasolta, hogy készítsen limonádét vagy házi sütiket, majd adja el, hogy az abból befolyt összeget Jonah kezelésére fordíthassa. A fiú így is tett és a pénzt a ritka betegséget kutató tudósoknak adta. Dylan most 12 éves, és képes volt összeszedni 1,5 millió dollárt.

David Weinstein, Jonah orvosa és elmondta, hogy pénz híján majdnem abba kellett hagyni a kutatást, de Dylannek hála folytatni tudta a munkálatokat.

01 8 5 gyerek, akik jobb hellyé teszik a Földet, míg mi az interneten szörfözünk

2, Rachel Backvis

- Hirdetés -

A 8 éves Rachel Beckwis több tízezer embert mentett meg a szomjúságtól. 2011-ben, mikor megtudta, hogy Afrikában milyen sokan szenvednek az ivóvízhiánytól, megkérte szüleit, rokonait, barátait, hogy a születésnapjára fordított pénzt egy jótékonysági alapba tegyék. Rachel azt tervezte, hogy az afrikai áldozatok segítésére fordítja ezt az összeget.

Kezdetben 300 dollárt szeretett volna összegyűjteni, ugyanis ez elegendő lett volna 15 ember megmentéséhez. 1,5 hónap elteltével szörnyű autóbalesete volt, ahol 13 autó ütközött össze. Rachel kómába esett és a család a jótékonysági számlán lévő pénzt akarta felajánlani az orvosoknak, hogy megmentsék őt. Rövidesen kiderült, hogy a kislány valószínű már soha többet nem fog magához térni, ezért lekapcsolták a lélegeztetőgépekről és a szerveit beteg gyermekeknek ajánlották fel.

A Rachel által bejelentett adománygyűjtő kampány 2011 októberében ért véget. Addigra 1.265.823 dollár volt a számláján, amely hozzájárult az ivóvízhiány problémájának megoldásához több mint 60 ezer rászoruló ember számára.

02 8 5 gyerek, akik jobb hellyé teszik a Földet, míg mi az interneten szörfözünk

3, Pavel Abramov

- Hirdetés -

Pavel egy 9 éves kisfiú, aki háziállatokról készít portré képeket, de nem azért, hogy zsebpénzhez jusson. Ez az ötlet valamivel több mint egy évvel ezelőtt pattant ki a fejéből a nyári vakáció kezdetén. A kóbor kutyákat és macskákat örökbefogadóknak festi meg a képeket, hogy azt a pénzt Arzamas egyetlen állatmenhelyének adja. A festményekért kapott összegből húst, fertőtlenítőszereket, láncokat, nyakörvet vásárol.

04 8 5 gyerek, akik jobb hellyé teszik a Földet, míg mi az interneten szörfözünk

4, Krtin Nithiyanandam

A fiatal indiai származású Krtin Nithiyanandam nagy valószínűséggel híres orvos lesz. 15 éves korában egy tesztet fejlesztett ki az Alzheimer-kórra, mely tíz évvel az első tünetek megjelenése előtt képes diagnosztizálni a betegséget. Sőt, a Krtin módszer alkalmazásával lehetséges, hogy a gyógyíthatatlan betegségek legyőzhetővé válnak.

A tinédzser kifejlesztett egy olyan ellenanyagot, amely képes behatolni az agyba, és rákapcsolódni a neurotoxikus fehérjékre, melyek a betegség korai szakaszában jelennek meg. A legújabb laboratóriumi vizsgálatok kimutatták, hogy ezek az antitestek úgymond lebilincselik a toxikus fehérjéket, ezzel megakadályozva a továbbfejlődésüket. Így végre megállíthatják az Alzheimer-kór fejlődését.

05 9 5 gyerek, akik jobb hellyé teszik a Földet, míg mi az interneten szörfözünk

5, Peltier Otom

Több mint 140 Kanadában élő indiai törzs továbbra sem fér hozzá a tiszta ivóvízhez. Ezért a 13 éves Otom érdekes dolgot talált ki.

A lány híressé vált, miután részt vett az Első Nemzetek Közgyűlésének ülésén, majd tradicionális ajándékot adott a kanadai miniszterelnöknek, Justin Trudeaunak.

A lány beszédet akart mondani, de könnyekben tört ki, miután elgondolkodott a miniszterelnök azon döntésén, hogy jóváhagyja a Transz-Gorny-csővezeték kibővítését célzó projektet. Ezek után Trudeau felé fordult és azt mondta: „Nem vagyok elégedett azzal a döntéssel, amelyet meghozott. Ez rossz az embereim számára rossz.”- mondta Otom. Erre a miniszterelnök csak annyit felelt: „Megértem”

2017-ben Otomot gyermek Nobel-díjra jelölték.

06 8 5 gyerek, akik jobb hellyé teszik a Földet, míg mi az interneten szörfözünk

Mint láthatod, nemcsak Greta Tunberg hívja fel a felnőttek figyelmét a globális kérdések kezelésének szükségességére.

07 5 5 gyerek, akik jobb hellyé teszik a Földet, míg mi az interneten szörfözünk

Te mit gondolsz ezek a gyerekek megváltoztathatják a világot?

- Hirdetés -
Világunkhttps://vilagunk.hu
A Vilagunk.hu-n keresztül naponta hozom el nektek azokat az érdekességeket, híreket és inspiráló tartalmakat, amik megmozgatják a fantáziát és gazdagítják a mindennapokat. Imádom a horoszkópok világát és mindig keresem a legújabb információkat, hogy Ti is érdekes és hasznos tartalmakat kaphassatok. Csatlakozzatok, fedezzük fel együtt a világot!

Friss bejegyzések

Ez is érdekelhet!