Mindössze 7 éves, de már 1300 kutyának segített szerető gazdit és új otthont találni

Megosztás

03 20 Mindössze 7 éves, de már 1300 kutyának segített szerető gazdit és új otthont találni

Roman McConn egy nagyon különleges kisfiú, akinek hihetetlenül önzetlen célja van az életben. Meg akarja menteni a kóbor kutyákat, ezért pedig mindent hajlandó elkövetni. A csupán csak hét éves kisfiú eddig már 1300 kutyának segített szerető családra és új otthonra találnia.

Roman nem véletlenül kapta meg tavaly az Év Gyermeke díjat.

- Hirdetés -
06 16 Mindössze 7 éves, de már 1300 kutyának segített szerető gazdit és új otthont találni

„Azoknak a kutyáknak, akikkel összetalálkozok, mindennél nagyobb szükségük van a segítségre” – mesélte a kisfiú.

Roman már négy évesen is imádta a kutyákat és már ekkor látni lehetett rajta, hogy ösztönösen segíteni szeretne rajtuk. Saját kutyamentő programot is indított, amiben természetesen szülei teljes mértékben támogatták őt.

01 14 Mindössze 7 éves, de már 1300 kutyának segített szerető gazdit és új otthont találni

A hétéves fiú a díj átvételének ünnepségén beszélt programjáról, valamint elmondta azt is, hogy már három éves kora óta küzd azért, hogy a rászoruló kutyák életét jobbá tegye.

„Emlékszem, a negyedik születésnapomra, amikor a szüleim pénzt akartak adni, de mondtam, hogy inkább adományozzuk azt oda a menhelyeknek.”

- Hirdetés -
02 19 Mindössze 7 éves, de már 1300 kutyának segített szerető gazdit és új otthont találni

Roman nemcsak példát állít korosztálya elé, de ösztönözni is szeretné társait arra, hogy ők is vegyenek részt ebben a csodálatos munkában.

„Szeretném, ha minél többen követnék a példámat, hiszen egyedül képtelen vagyok megmenteni az összes gazdira váró kutyust.”

03 19 Mindössze 7 éves, de már 1300 kutyának segített szerető gazdit és új otthont találni

A kisfiú és családja egy állatvédő szervezetet is alapított Texasban, amely a Project Freedom Ride nevet kapta. Minden olyan kutyát szeretnének megmenteni, akikre segítségük és beavatkozásuk nélkül altatás várna.

04 19 Mindössze 7 éves, de már 1300 kutyának segített szerető gazdit és új otthont találni

„Soha nem fogom elfelejteni az első megmentett kutyát. Sullivan-nek hívták, de én csak Sully-nak becéztem. Őt is az utolsó pillanatban sikerült megmentenünk, de mára már egy jó és szerető családnál él” – emlékezett vissza Roman.

- Hirdetés -

A fiú azt is őszintén elmesélte, hogy a szegény és esélytelennek titulált állatok esetében rengeteget számít az, hogy eltölt velük egy kis időt.

„Az anyukám mindig felveszi videóra, amikor játszok velük és feltölti a videókat a Facebook-ra. Azért is jó ez, mert így láthatják a jövendőbeli gazdik, hogy miként viselkednek a kutyusok” – tette hozzá.

05 21 Mindössze 7 éves, de már 1300 kutyának segített szerető gazdit és új otthont találni

Roman eddig 1300 reménytelen kutyának segített megmenteni az életét és szerető családban elhelyezni őket. Szülei rendkívül büszkék a fiatal emberkére, akinek önzetlensége, akaratereje és példamutató magatartása figyelemre méltó.

- Hirdetés -
Világunkhttps://vilagunk.hu
A Vilagunk.hu-n keresztül naponta hozom el nektek azokat az érdekességeket, híreket és inspiráló tartalmakat, amik megmozgatják a fantáziát és gazdagítják a mindennapokat. Imádom a horoszkópok világát és mindig keresem a legújabb információkat, hogy Ti is érdekes és hasznos tartalmakat kaphassatok. Csatlakozzatok, fedezzük fel együtt a világot!

Friss bejegyzések

Ez is érdekelhet!