1999. december 15-e fekete nap volt Magyarország történelmében. Ekkor égett rommá a Budapest Sportcsarnok.
Az orosz mintára épült, fedett sportcsarnok, amely 17 évig épült és 17 éven keresztül használták, alig három óra alatt vált a lángok martalékává.
1965-ben került kiírásra az első pályázatterv, ekkor azonban még csak az álmodozás szintjén foglalkoztak vele. Két évvel később azonban már a modell nemzetközi kiállításokon szerepelt. Az első terveknél kalkulált költségek azonban a hétszeresére nőttek, az átadásra pedig a harmincszorosa lett az eredetinek.
Az országban komoly, fedett pályát igénylő nemzetközi tornák folytak, amelyekhez a már létező létesítmények szűkösnek bizonyultak. Abban az időben az árkalkulációban szereplő hatvan millió forintos összeg nem tűnt rémisztőnek. Az összeg azonban teljesen légből kapott volt, ugyanis három évvel később már 127 millió forintról beszéltek, méghozzá úgy, hogy a korábbi tervet akkorra már le is egyszerűsítették.
A terv szakmai szemmel is rendkívül modern volt, leginkább a balatoni hajóállomásokra emlékeztetett. Azonban a tervben szereplő tetőszerkezet kivitelezésére egy tízezer négyzetméteres épület léptékében a magyar, sőt, talán az orosz építőipar sem volt képes. Így került a második terv sokkal közelebb az elkészült épület látványához.
1971-re azonban fényt derült arra is, hogy az építési költség inkább négyszáz millió forint környékén mozogna, amely már megközelítette a teljes sportra szánt kormányzati forrásösszeget az öt éves periódusra.
Még ugyanebben az évben bejelentették, hogy a BS terve asztalfiókba kerül, legalábbis a negyedik ötéves terv idejére biztosan. Hamarosan azonban felröppent az építés híre.
A nagyvállalatok is beszálltak, hogy megnyerhessük a nagyot mondó versenyt. 1974-ben több vállalat is pénzügyi felajánlást tett a BS javára. A Csepel Vas- és Fémművek 40, az Egyesült Izzó 30, az V. kerületi kereskedelmi vállalatok 40 milliót ajánlott fel, amit a fővárosi tanács 50 millióval toldott meg.
Az 1978-as asztalitenisz Európa bajnokság megrendezésére is nominált az ország az addigra elkészülő csodacsarnokkal.
Az Európai Asztalitenisz Unió a magyar pályázatot hirdette ki győztesnek. 1978-ra lehetetlen volt felépíteni a Sportcsarnokot, így a magyar Asztalitenisz Szövetség azonnal két év halasztást is kért a rendezésre. 1975 júniusában pedig megszületett a bejelentés, miszerint szovjet pénzügyi és műszaki segédlettel megkezdődik a BS építése.
A bontási munkálatoktól az átadásig hét év telt el, innentől az események felgyorsultak és 1975 novemberében nekikezdtek a volt postás járműtelep bontásának, valamint a terület előkészítésének a leendő sportcsarnok, a hozzákapcsolódó szálloda és a megközelítést könnyítő Volánbusz pályaudvar számára. Az épület négy év alatt, 1981 decemberére eljutott a műszaki átadásig, majd február 12-re a hivatalos megnyitóig is.
A 17 év alatt tető alá került épület 17 évig, 1999 decemberéig szolgálta az ország sportéletét és a magyarok szórakozását. Kiállításokat, vásárokat és koncerteket is rendeztek a létesítményben.
A hatalmas baj az 1999-es karácsonyi vásáron következett be, amikor december 14-én éjszaka az egyik árus égve felejtett egy eladásra szánt díszgyertyát.
A fellobbanó lángokat csak késéssel, hajnali 5 óra után pár perccel fedezték fel, ugyanis a tűzoltó rendszer nem volt bekötve a tűzoltóságra, így a tüzet telefonon jelentették be.
A tűzoltók a hívás után pár perccel a helyszínre érkeztek, az épület így is alig három óra alatt használhatatlan romkupaccá égett. A hivatalos vizsgálat emberi mulasztást tárt fel. A Budapest Sportcsarnok utódját, a Papp László Budapest Sportarénát 2001 augusztusában kezdték építeni és 2003 elején már át is adták.