Mai világunkban nagyon kell vigyáznunk, mivel sosem tudhatjuk, mikor kerül a kezünkbe hamis bankjegy. Többen is igyekeznek olyan pénzt gyártani, ami szinte a megszólalásig hasonlít az eredetire. Persze, ha alaposan szemügyre vesszük, akkor kiderülhet a turpisság.
A pénzhamisítóknak nagyon óvatosnak kell lenniük, hiszen bármelyik pillanatban lebukhatnak, mégsem tántorítja el őket a súlyos büntetés sem. Pincékben, eldugott házakban, elhagyatott épületekben vagy éppen a saját garázsukban próbálkoznak minél jobb minőségű hamis bankjegyet előállítani.
Frank Bourassa is közéjük tartozik, aki egy kisstílű kanadai bűnöző. Elkapták már illegális szerek termesztése és terjesztése miatt, lopott kocsik eladásáért, de ez még csak egy csepp volt a tengerben. A férfi 2006-ban ült már börtönben három hónapig. Amikor elhagyta a büntetés végrehajtási intézményt úgy határozott, hogy valami olyanba fog bele, amivel nagyon sokat lehet kaszálni. Mivel nem akart dolgozni, olyan dologgal kellett előállnia, amiből élete végéig jól élhet.
Ekkor jött a pénzhamisítás ötlete. Azt gondolta, hogy így nem kell ellopnia semmit, aztán elpasszolni azt valakinek, hanem azonnal hozzájut a pénzhez. Nos, elmélete ugyan helytálló volt, a megvalósítás már kevésbé.
Frank egy percig sem lacafacázott, autodidakta módon, az internet segítségével sajátította el a pénzhamisítás minden csínját-bínját. A hamisításnak négy aranyszabálya van, amit követett is.
Az első, hogy az olcsó sosem lehet jó. Így jó minőségű nyomdagépet, papírt vásárolt és egy profi nyomdászt is maga mellé állított.
A második, hogy nem szabad mohónak lenni, vagyis kis címletekkel kell dolgozni. A nagyobb címletű bankjegyeket ugyanis, mindenki alaposan megnézni, míg a kisebbeket csak eltesszük és kész.
A harmadik, hogy a hamis pénzt inkább külföldön igyekezz elpasszolni, ott ugyanis jóval kisebb a lebukás esélye.
A negyedik, hogy eszedbe se jusson saját magad eladni a hamis pénzt, erre inkább alkalmazz embereket.
A férfi a netes fórumokon azt olvasta, hogy a hamis bankjegyeket a névérték harmadáért érdemes eladni, tehát, Bourassa ezzel számolt. Ez alapján pedig, kiszorozta, hogy körülbelül kétszáz millió dollárt, azaz nagyjából ötvenhat milliárd forintot kell legyártania és eladnia ahhoz, hogy terveit megvalósítsa és élete végéig ne legyen anyagi gondja.
Miután mindent eltervezett és kiszámolt, egy farmon bérelt magának garázst, megvette a szükséges eszközöket, vagyis nyomdagépet, ipari papírvágót, tintákat, nyomólemezt és így tovább. Mindez háromszázezer dollárjába került, amit előző akcióiból simán ki tudott fizetni, így a mininyomda létrehozásával, kezdődhetett is a munka.
Mivel a papírpénzeket a világ minden táján különleges papírokra nyomják, azt volt a legnehezebb beszereznie. Az amerikai dollár valójában inkább szövet, mint papír, ugyanis úgynevezett 75/25, háromnegyed részben pamutból, negyedrészben vászonból áll.
Mivel szemtől szemben senki nem kérhet ilyen papírt a gyártóktól, egy fedősztorit kellett kitalálnia. Kigondolta, hogy álnéven kötvények kibocsájtásához kér jó minőségű és nagy mennyiségű, vízjelekkel ellátott papírt.
Svájcban szerencséje volt, ott senki nem kérdezett tőle semmit. Még akkor sem lett gyanús senkinek, amikor Andrew Jackson elnök portréját kérte vízjelnek, illetve az „usa twenty” feliratot mikroszkopikus betűkkel, amik az igazi húsz dollárosokon is szerepel. Hónapokig tartott, amíg minden a helyére került, mivel csak akkor volt hajlandó elfogadni a papírokat, amikor azok pontosan olyanok voltak, mint amilyet szeretett volna.
Végül a montreali kikötőben, 2009 decemberében vette át a papírt, így már megkezdhette a nyomtatást.
Persze nem lehet minden terv tökéletes, hiszen az túl egyszerű lenne. A hamis húsz dollárosok azonban, azok voltak. A hiba viszont, nem itt csúszott be. Mivel a kétszáz millió dollár hatalmas összeg, egyszerre senki nem üzletel ennyi pénzzel. Tízezres részletekben két évig árulta őket, amikor horogra akadt egy nagybani vevő, aki lopott kamionokat adott el, de azt nem tudta, hogy vásárlója egy beépült nyomozó. Így felajánlotta neki a hamis pénzt, harminc százalékos áron, amire a rendőr azonnal igent mondott. Frank saját maga szállította le a pénzt, amivel két alapvető szabályát is megszegte. A következő üzletét már nyomon követte a rendőrség és az amerikai titkosszolgálat ügynökeivel karöltve lerohanták a bűnöző házát.
Ekkor egy millió dollárnyi hamis bankjegyet, illegális szereket és fegyvereket is találtak. Azt azonban nem tudták, hogy ez még nem minden, hiszen a garázsban még kétszáz millió dollár lapult. Bourassa azt szerette volna, ha ügyét Kanadában tárgyalják, mivel ott maximum hat-hét évet kapott volna, amiből egyet ül börtönben és már szabadul is. Létezett egy jogi kiskapu is, hiszen a pénz átadásáról nem volt felvétele a rendőrségnek, így egyértelmű bizonyítékkal nem rendelkeztek.
Az amerikai hatóságok viszont, szerették volna, ha kiadják Franket, hiszen náluk életfogytiglant kapott volna. Végül egyezségre jutottak, miszerint a pénzhamisító ügyvédje nem szólt a házkutatás jogszerűtlenségéről, ezért cserébe pedig, Kanadában tárgyalták az ügyet. Hat hét előzetes és szoros megfigyelés után jött a fordulat.
Bourassa nemcsak leleményes, hanem nagyon okos is volt. A tárgyalás napján, 2013 decemberében bevallotta, hogy a hamis pénzből még rejteget kétszáz millió dollárt. Ajánlatot tett az ügyészségen, hogyha átadja a pénzt, akkor büntetése a már leült idő legyen. Az ügyészség rábólintott az egyezségre, de volt egy feltétel. Eszerint egy hónapos határidő volt a pénz átadására. Ez azt jelentette, hogy a rendőröknek egy hónapjuk volt a pénz megtalálására. Tettestársait kihallgatták, ellenőrizték telefonját, hogy minél előbb megtalálhassák a maradék hamis pénzt, ugyanis ebben az esetben az egyezségnek lőttek, vagyis Frank börtönbe ment volna, a pénz pedig nem került forgalomba.
Frank azonban, nem volt amatőr. Mielőtt elárulta az ügyvédjének a kétszáz millió dollár létezését, egyik barátjával már elvitette a farmról a hatalmas összeget, amit egy teherautó rakterében pakoltak le a város szélén. Az egy hónap lejárt, Bourassa csak ekkor árulta el, hol van a pénz. Így mindössze előzetes letartóztatással és 1350 dollár bírsággal meg is úszta az esetet.
A nyomozás végül elvezette hatóságokat a svájci papírgyárig, ahol fény derült arra is, hogy Frank valójában 250 millió dollár kinyomtatásához elegendő papírt rendelt és vásárolt meg.