23 őszinte és igaz idézet Leonardo DiCapriotól, ami a te életedre is nagy hatással lesz

Megosztás

- Hirdetés -

Az egyik leghíresebb, legismertebb, legszerethetőbb, leglojálisabb színész nem más, mint Leonardo DiCaprio. Legismertebb szerepe Jack Dawson a Titanic című filmből. Rengeteget küzdött azért, hogy végre valahára ő is megszerezze azt a bizonyos arany szobrocskát, amit csak a legjobbak birtokolhatnak. Nem egy és nem két film főszerepét vállalta el, hátha azzal elnyeri az Oscar-díjat. Senki sem gondolta volna, hogy pont a „The Revenant – A visszatérő” című filmmel kapja meg. Ez azért is nagyon nagy elismerés a számára, mert fiatalon sorra küldték el a castingokról, mert nem gondolták, hogy pont arra szerepre jó lenne. Ebből kifolyólag sokszor érezte azt, hogy ő nem ebbe az iparágba való. A sok megpróbáltatás és küzdelem viszont még erősebbé tette őt és számtalan őszinte valamint igaz idézet hagyta el a száját. Ma a legjobbakat hoztuk el nektek.

1, „A zsenialitás legkisebb morzsája is együtt jár némi őrültséggel.”

Leonardo Dicaprio in Titanic 2 1 23 őszinte és igaz idézet Leonardo DiCapriotól, ami a te életedre is nagy hatással lesz

2, „A szelektív hallásnál sokkal jobb a szelektív hulladékgyűjtés!”

- Hirdetés -

3, „A jéghegy csúcsa alatt mindig ott van maga a hegy is. Ezt tapasztalatból tudom.”

resize 23 őszinte és igaz idézet Leonardo DiCapriotól, ami a te életedre is nagy hatással lesz

4, „A klímaváltozás tény, most is történik, és ez a legsürgetőbb fenyegetés, amivel fajunk szembenéz. Együtt kell dolgoznunk, nem halogathatjuk tovább. Támogatnunk kell a világ azon vezetőit, akik nem a nagy szennyezők, hanem az emberiség nevében szólalnak fel.”

5, „Az emberek 97%-a idő előtt feladja álmait. Ma ezek az emberek, annak a 3%-nak dolgoznak, akik végig kitartottak céljaik mellett.”

- Hirdetés -

6, „Légy hálás a nehéz időszakoknak, mert azok tettek téged azzá, aki most vagy.”

6 17 23 őszinte és igaz idézet Leonardo DiCapriotól, ami a te életedre is nagy hatással lesz

7, „A testvéreknek nem feltétlenül kell beszélgetniük egymással – ülhetnek csendben egy szobában, és élvezhetik egymás társaságát.”

8, „Ha boldog vagy attól, amit csinálsz, akkor boldogabb vagy, mint a legtöbb ember a világon.”

- Hirdetés -

9, „Nem én alkalmazkodom a karrieremhez, hanem a karrier alkalmazkodik hozzám. A hírnév olyan, mint egy VIP-jegy bárhova is mész.”

3 24 23 őszinte és igaz idézet Leonardo DiCapriotól, ami a te életedre is nagy hatással lesz

10, „Csak Te, egyedül Te tudsz a saját helyzeteden változtatni. Ne hibáztass semmit és senkit, csak mert nem úgy alakul, ahogy szeretted volna.”

11, „Sokszor úgy érzem szükségem van valakire, mikor egyedül vagyok. De rájövök mindig ott van a saját társaságom, és ez erősebb emberré tesz.”

1 37 23 őszinte és igaz idézet Leonardo DiCapriotól, ami a te életedre is nagy hatással lesz

12, „A harminc nagyon jó kor egy színész számára: játszhat fiatal és idősebb karaktereket is.”

13, „Ami sok, az sok. Az igazság az, hogy a bolygónk vészjelzője már nem jelez, most itt az idő, hogy felébredjünk és cselekedjünk.”

leonardo dicaprio greta 23 őszinte és igaz idézet Leonardo DiCapriotól, ami a te életedre is nagy hatással lesz

14, „Emlékszem, fiatalként rengeteg castingról küldtek el. Úgy éreztem, hogy én vagyok a legnagyobb kívülálló Hollywoodban, aki soha semmire nem fogja vinni ebben az iparágban.”

2 27 23 őszinte és igaz idézet Leonardo DiCapriotól, ami a te életedre is nagy hatással lesz

15, „Ahhoz, hogy bekerülj abba a bizonyos 1%-ba mindent meg kell tenned, amit a maradék 99% nem akar megtenni”

16, „Egész életem során egy dolgot szerettem volna nagyon, minden olyan helyre elutazni, ahol kihalás szélén élő állatok vannak és megnézni őket.”

v2 1200x628 10 667x349 1 23 őszinte és igaz idézet Leonardo DiCapriotól, ami a te életedre is nagy hatással lesz

17, „Örülök azoknak, akik kételkedtek bennem.”

18, „A párkapcsolat olyan, mint az elektromos áram. A rossz sokkol téged, viszont a jó megvilágítja az életedet.”

19, „Nagyon figyelj azokra az emberekre, akik nem tapsolnak, mikor nyersz.”

8 13 23 őszinte és igaz idézet Leonardo DiCapriotól, ami a te életedre is nagy hatással lesz

20, „Lehetsz hiábavaló mozi sztár, vagy megpróbálhatsz fényt deríteni az emberi lét különböző területeire.”

21, „Nincs sok státuszszimbólumom. Nem repülök magánrepülőkön, nincsenek testőreim és nem veszek őrült dolgokat. Van néhány házam itt és ott. Vettem egy nagyon drága órát, és éppen készülök venni egy nagyon drága filmplakátot, az eredeti ’A bagdadi tolvaj’–t. Imádom a filmplakátokat.”

4 19 23 őszinte és igaz idézet Leonardo DiCapriotól, ami a te életedre is nagy hatással lesz

22, „Egy idő után én is rájöttem, nem az a fizetség, ha az embert felismerik az utcán, hanem az, ha a filmjeire emlékeznek.”

23, „Abszolút tiszta vagyok. Soha nem próbáltam ki semmit. Ez nem hazugság!”

- Hirdetés -
Világunkhttps://vilagunk.hu
A Vilagunk.hu-n keresztül naponta hozom el nektek azokat az érdekességeket, híreket és inspiráló tartalmakat, amik megmozgatják a fantáziát és gazdagítják a mindennapokat. Imádom a horoszkópok világát és mindig keresem a legújabb információkat, hogy Ti is érdekes és hasznos tartalmakat kaphassatok. Csatlakozzatok, fedezzük fel együtt a világot!

Friss bejegyzések

Ez is érdekelhet!