Egy megfeneklett teherhajó miatt több tonnányi üzemanyag ömlik az óceánba Mauritiusnál

Megosztás

- Hirdetés -

Üzemanyag és olaj ömlik a tengerbe, így környezeti katasztrófa fenyegeti Mauritiust.

mauritiusteherhajoyt Egy megfeneklett teherhajó miatt több tonnányi üzemanyag ömlik az óceánba Mauritiusnál

A hírügynökségek pénteken jelentették, hogy egy panamai zászló alatt hajózó japán teherhajó még július 25-én zátonyra futott az Indiai-óceán egyik üdülőparadicsománál. A teherhajóból dízel és olaj folyik a tengerbe, amit egyre nagyobb területen fed be. A helyi lap, a L’Express már elfeketedett strandokról és pusztuló tengeri élővilágról számolt be, állításukat pedig fotókkal is alátámasztották.

A Greenpeace szerint pusztító következményekkel jár majd a szerencsétlenség. „Az MV Wakashio július 25-én feneklett meg, és most már több tonnányi dízel és olaj ömlik belőle az óceánba” – mondta Happy Khambule, a Greenpeace afrikai szervezetének egyik menedzsere. Khambule továbbá hozzátette azt is, hogy több ezer faj pusztulhat el a Kék-öbölben, a Pointe d’Esny és Mahebourg vizeinél. Emellett a gazdaságra, az élelmiszerbiztonságra és az egészségre is hatalmas veszélyt jelent a katasztrófa.

- Hirdetés -
20200807mauritius mv wakashio hajo teherhajo Egy megfeneklett teherhajó miatt több tonnányi üzemanyag ömlik az óceánba Mauritiusnál

Deborah de Chazal, a mauritiusi természetvédelmi alap ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a megfeneklett teherhajó négyezer tonna üzemanyagot szállított. A katasztrófa megelőzése érdekében a szakemberek merülőfalakat helyeztek el a hajó és más kulcsfontosságú helyek körül, hogy a szennyeződéseket felfogják. Mauritiuson egyelőre nincsenek megfelelő eszközök az olajszennyezés kezelésére, ezért külföldről küldenek felszerelést és emberi segítséget is.

00 16 Egy megfeneklett teherhajó miatt több tonnányi üzemanyag ömlik az óceánba Mauritiusnál

A teherhajó, amely a Nagashiki Shipping tulajdonában van, Brazíliából éppen Szingapúrba tartott. A baleset körülményei és okai egyelőre tisztázatlanok. A hatóságok vizsgálják, mi történhetett. A húsz fős legénység sértetlenül megúszta a balesetet, jelenleg pedig a koronavírus-járvány miatt karanténban vannak.

- Hirdetés -
Világunkhttps://vilagunk.hu
A Vilagunk.hu-n keresztül naponta hozom el nektek azokat az érdekességeket, híreket és inspiráló tartalmakat, amik megmozgatják a fantáziát és gazdagítják a mindennapokat. Imádom a horoszkópok világát és mindig keresem a legújabb információkat, hogy Ti is érdekes és hasznos tartalmakat kaphassatok. Csatlakozzatok, fedezzük fel együtt a világot!

Friss bejegyzések

Ez is érdekelhet!