Azt szokták mondani, hogy a pszichoterapeutákhoz vezető út szüleink jó szándékával van kikövezve. Az esetek többségében anyáink és apáink a legjobbat akarták nekünk, de sok évvel később a gyermekek mégis küzdenek a nevelés következményeivel. Sokan közülük megismétlik a szüleik hibáit.
Összeszedtünk nektek pár dolgot, amit soha ne mondj a gyermekednek.
„Ez az én házam…”
Néhány szülő meg van győződve arról, hogy a gyermekének nincs saját személyisége, amíg nem képes önmagát anyagilag ellátni. Sok esetben előfordulhat, hogy figyelmen kívül hagyják a gyermek véleményét, érzéseit és speciális igényeit. Egy mérgező gondolat, miszerint az ember senki, amíg el nem kezd pénzt keresni. Így alakulnak ki a hírhedt munkamániások generáció.
Egy gyermeknek is szüksége van olyan dolgokra, amikhez kötődhet, mert az övé. Ettől fogja magát otthon, biztonságban érezni. Ezek nélkül depresszió, szorongás, bűntudat és szégyenérzet, alacsony önértékelés alakulhat ki. Az ilyen szülői hozzáállás arra készteti majd a tinédzsert, hogy minél előbb el akarjon költözni otthonról, hogy végre lehessenek saját dolgai is. A legtöbb esetben ilyenkor az fiatalok a végkimerülésig dolgoznak, mert csak így érzik magukat „jelentősnek”. A gyermeknek is kell egy saját, személyes tér.
„Ne szólj bele, amikor a felnőttek beszélgetnek…”
Sok szülő számára a gyermek mindig is egy gyermek marad. Mindegy, hogy 5, 15 vagy 50 éves. Szerintük képtelen önálló gondolkodásra és arra, hogy saját véleménye legyen dolgokról. Ezek a szülők nem tartják a gyerekeiket egyénnek.
Ebből az következik, hogy az utódok mindig is félénkek lesznek. Jelentéktelennek érzik magukat, akik nem érdemelnek figyelmet. Nem fogja tudni kibontakoztatni a tehetségét. Ilyen esetben, hogyan építsen magának karriert?
Ha a gyerekünknek van véleménye az adott dologról, akkor érdemes meghallgatni. Adni kell neki teret. Éreznie kell, hogy fontos és a szülők számítanak rá.
„Nem emlékszem, hogy ilyet mondtam volna….”
A valós események tagadása egy pszichológiai erőszak. Vannak szülők, akik nem képesek beismerni a hibáikat a gyerekeik előtt, így inkább azt mondják, hogy „Rosszul emlékszel…”. Ez negatívan befolyásolja a valóságfelfogásukat. Nem fognak tudni önmagukban bízni. Ha szülőként hibáztunk, vagy tévedtünk valamiben, azt be kell ismerni a gyerekek előtt is.
„Egy alkalommal egy nő kizavarta a 13 éves kislányát a lakásból, mert összevitáztak valamin. A kislányt a szomszédok engedték be, akik viszont kérdőre vonták a feldühödött anyukát, hogy mégis milyen bánásmód ez. A nő tagadott mindent szégyenében és úgy állította be, hogy a lánya képzelte be az egész veszekedést. Képzeljük csak el, hogy ez milyen hatással lehetett a kislányra.” – mesélte egy pszichiáter.
„A lányokat nem szabad megbántani…”
Ez egy helyes tanácsnak tűnhet. Egy igazi férfinak meg kell védenie a nőket. Engedelmeskednie és segítenie kell nekik. Ez így van egészen addig, amíg a lányok el nem kezdik kihasználni a kiváltságos helyzetüket. Ettől a kisfiúkból igazi „papucs” lesz majd a későbbiekben. Képtelenek lesznek szembeszállni a női nemmel. Rengeteg merész lány van, akik képesek kihasználnia a férfiakat, ha lehetőségük adódik rá. „Mert én lány vagyok” még nem jelenti azt, hogy bármit lehet. Meg kell találni a balanszot. A lányokkal kedvesen kell bánni, de egy férfinak ki kell állnia magáért és az igazáért. Ne felejtsük el azt, hogy ez imponálóan hathat a gyengébbik nem számára is.
„Mindent tönkreteszel…”
Nincs olyan ember, aki elsőre mindenben tökéletes. A hibáinkból és tapasztalatainkból tanulunk. A hibázás teljesen normális, főleg gyermekkorban. Nem szabad minden baklövést egyből a gyerekre hárítani. Egy tönkretett laptopnál gondoljunk arra, hogy esetleg nem kellett volna a nappali asztalán hagyni, ahol hozzáférhető. A gond ilyenkor az, hogy ha folyton mindenért leszidjuk, akkor egy idő után abbahagyja a próbálkozást, attól félve, hogy szidalmazva lesz. Kiveszik belőle a törtetés, ami elengedhetetlen abba, hogy majd sikeres legyen a munkában és a párkapcsolatban.
„Jobb is lehetett volna…..”
Mindig van hova fejlődni. Egy gyereket lehet motiválni azzal, hogy újabb és újabb kihívások elé állítjuk őket. De a jutalom nem maradhat el. Nem lehet folyton jobbat és jobbat elvárni tőlük mert az élete egy örök verseny lesz. Nehéz lesz elkerülnie e stresszt és a neurózist, hisz mindig törekednie kell. Ez azt eredményezheti, hogy képtelen lesz a fenekén megmaradni. Folyton új kihívás elé állítja magát. Ezzel alapvetően nem lenne gond, viszont mindenkinek szüksége van arra, hogy kicsit belenyugodjon olyan dolgokba, amiket elért. Gondoljunk egy családra.
„Majd meglátjuk…”
Ennek a kifejezésnek több változata is van. „Majd lesz valahogy…”, „Túl sokat akarsz…”, „Majd valahogy sikerül…”. Jelentésük abból fakad, hogy a gyermekeknek el kell felejteni a vágyait. Nem azért mert megvalósíthatatlanok, hanem mert a szülők nem tartják fontosnak ezek teljesítését. Idővel a gyerek abbahagyja az álmodozást, mert tudják, hogy soha nem válik valóra. Lehet, hogy egy Barbie babát szeretnének, de helyette egy pulóvert kapnak. Ez nem szép dolog. Kell, hogy a vágyaik teljesüljenek. Azt se felejtsük el, hogy a gyermek „Miért?” kérdésére a legrosszabb válasz a „Csak!”.
„Te vagy az idősebb…”
Amikor újabb taggal bővül a család, akkor az idősebb gyermekekre hirtelen több feladat hárul. Nem szabad elvenni tőlük a jogot, hogy továbbra is kisgyerek maradhasson. Kaphat nagyobb felelősséget, melytől bölcsebb és függetlenebbé válhat, de legyünk tisztában a korával. Ne várjunk el tőlük mindent 3-4 évesen. Persze jó, ha könnyen alkalmazkodik az élethez. Ez sok esetben hasznos lehet a későbbiekben is, de tudat alatt harag és féltékenység alakulhat ki a fiatalabb testvér iránt. A „család” nem egy meleg, idilli fogalom lesz a számára.
„Mindent rosszul csinálsz. Hagyd, majd inkább én megcsinálom…”
Senki sem születik tökéletes főző-, mosótudással. Mindegyikhez kell tapasztalat, melyek tévedésekkel és hibákkal járnak. Gyakran könnyebb egy szülőnek, ha megcsinálja maga, mintha venné a fáradtságot és megtanítaná a gyerekének. A háztartási munkák elképesztően fontos részét képezik a gyereknevelésnek. Önkontrollra, igényességre, önfegyelemre tanít. Ezek a tulajdonságok hasznosak az életben. Azok a gyerekek, akiknek a szülei nem adtak esélyt arra, hogy a hibáikból tanulhassanak, később úgy érzik majd, hogy nem elég jók még ahhoz sem, hogy rendesen takarítsanak. Hogy álljanak neki így komolyabb feladatokhoz? Képtelenek lesznek hinni önmagukban.
„Nem lesz belőled semmi…”
Azok a szülők, akik nem hisznek a gyerekükben, nagyban befolyásolják a picik önértékelését. „Ki hisz majd bennem, ha még a szüleim sem…?”. Ettől egyetlen egy dolog fog bennük tudatosulni. „Baj van velem…”. Ezt az érzést még gyermekkorban kell leküzdeni, mert a későbbiekben rengeteg pénzt fognak terapeutáknál hagyni.
„Ez a te problémád, neked kell megoldani…”
A gyereknek meg kell tanulnia, hogy megbirkózzon a feladataival. Fontos készség és hasznos lesz majd az életben. Azt viszont a szülőknek is meg kell érteniük, hogy élettapasztalat nélkül bizonyos dolgoknak jobb együtt nekivágni. Egy szülőnek mindig kell egy bizonyos szintű támogatást nyújtania. A biztonság és a bizalom érzete az egyik legfontosabb, amit biztosítani kell egy gyermek számára. Ez egyébként a kulcsa annak, hogy a későbbiekben is megmaradjon a jó viszony.
„Olvasol? Inkább tedd magad hasznossá….”
Sok szülő úgy gondolja, hogy a gyerekének valamit folyton csinálnia kell. Házi feladat, takarítás stb. Mintha ciki lenne egy kis álmodozás, olvasás, semmit tevés. Ennek eredményeképpen rengeteg olyan felnőtt van, aki képtelen lazítani.
„Nem vagy annyira csinos….”
A szülő az első tükör, amibe a gyermek belenéz. Ha a szülők folyamatosan azt mondják neki, hogy „túl vékony a hajad, nem egyenes a körmöd, krumpli orrod van stb..” akkor ettől önértékelési gondjai lesznek. Na persze, nem kell földöntúli szépségekről hazudni szegénynek. A megjelenésük felvázolása hasznos lehet, de ez ne csak a hibákból álljon. A túl sok ilyen jellegű információ komplexumokkal tölti fel őket.
„Anyám mindig azt mondta, hogy rondák a lábaim. Vékonyak és görbék. Úgy éltem le az életem, hogy nem mertem rövidebb szoknyát felvenni. 25 évesen úgy öltözködtem, mint egy idős vénasszony. Kihatott az egész fiatalságomra, és a párkapcsolatomra is. A férjem szerint igen is jó lábaim vannak” – Anna, 35 éves
„Hálátlan vagy…”
A legtöbb szülő rengeteget dolgozik a gyermekeiért. Sokan vannak, akik számára a világ közepét jelentik az utódai, aki körül az egész család forog. Ez nem a pici választása és nem kell mindig felhozni, hogy mennyit teszünk értük. Túl nagy felelősséget teszünk ezzel a vállukra és erős lesz benne a bűntudat ha valamiért nem felel meg az elvárásainknak. Olyan érzése lesz, mintha „kölcsönből” élne.
Most fiú, vagy lány?
Sok gyermeket eltiltanak bizonyos dolgoktól a nemi sztereotípiák miatt. A fiúk ne sírjanak, ne viseljenek rózsaszínt, míg a lányok ne játszanak kisautókkal és ne focizzanak. Egy gyermeket ne próbáljunk befolyásolni semmilyen irányba. Kialakulhat egy kép bennük, miszerint a lányok gyengék a fiúk pedig agresszív huligánok. Ez mindkét fél számára problémát okozhat az ellenkező nem megítélése szempontjából.
Tudtok még hasonlókat? Írjátok meg kommentben a véleményeteket!