John és Michelle közös története még a középiskolában kezdődött, amikor egymásba szerettek. Az iskola befejeztével a pár szakított, de a sors úgy gondolta, hogy kapcsolatuk még nem érhet véget. Nyolc évvel később útjaik ismét keresztezték egymást és visszataláltak egymáshoz. Mindketten azt állították, hogy mindig is szerették egymást és ez a szakításuk után sem változott meg.
A szerelmesek elkezdték tervezgetni álomesküvőjüket, amikor Michelle orvosa rémisztő hírt osztott meg a nővel. Rákot diagnosztizáltak nála, ami meglehetősen előrehaladott állapotban volt. Éppen ezért a szerelmesek úgy döntöttek, hogy előrébb hozzák a polgári esküvő dátumát, hogy még Michelle műtétje előtt egybe kelhessenek. Sajnos nem voltak biztosak abban, hogy a nő túléli az operációt, ezért mindenképpen férjként és feleségként akartak nekivágni.
A műtét szerencsére sikeres volt, így John és Michelle belefogott az egyházi szertartás szervezésébe.
A sors azonban ismét közbeszólt, ugyanis Michelle két héttel a kijelölt időpont előtt meghalt. John élete szerelmének nevezte elhunyt feleségét és kezdetben képtelen volt megbékülni Michelle elvesztésével még annak ellenére sem, hogy tudta, ez elkerülhetetlenül be fog következni. Feleségére emlékezve létrehozott egy Facebook-oldalt, amin leírta közös történetüket.
John a közösségi oldalon mesélte el azt is, ami akkor történt vele, amikor rászánta magát arra, hogy halott felesége holmijait elrendezze, összepakolja. A férfi megtalálta Michelle telefonját is, amiben rábukkant egy fotóra, amit meg is osztott az oldalon.
„Ő a feleségem, az esküvői ruhájában. Egy ruha, amit soha nem láttam. Csak minél hamarabb össze akartunk házasodni az első tervezett műtétje előtt, mert nem tudtuk, hogy életben marad-e. Aztán megterveztük az egyházi esküvőt, de Michelle két héttel előtte itt hagyott engem. Nagyon sajnálom, hogy nem láthattam belépni a templomba, de ez a fotó valahogy megvigasztalt. Tudom, hogy legalább egyszer viselte a fehér álomruhát és beszélt az emberekkel arról, milyen lesz az esküvőnk. Még nem tudhatta, hogy mindez nem fog megtörténni…”
„A fénykép megtalálása után nyugodtan feküdtem. A feleségem meghalt, én abban a pillanatban mégis boldog voltam. Sírtam, a könnyeim patakokban folytak le az arcomon. Ő, abban a ruhában, amiben férjhez akart menni. Sokáig akart élni, gyerekeket és unokákat szeretett volna.”
Az élet sajnos igazságtalan és nem minden úgy történik, ahogy azt mi szeretnénk. Éppen ezért vigyázzunk szeretteinkre és értékeljük a velük töltött időt. Azt, hogy boldogok vagyunk, hogy megölelhetjük őket és mindig mondjuk el, mennyire szeretjük őket és milyen fontosak számunkra.