Furcsa fordulatot vett az édeshármas. A rokonok nem voltak túl elnézőek

Megosztás

- Hirdetés -

A trió egy úgy nevezett poliamór életmódot folytat. Egyesek szerint ez tönkreteszi az életüket. Ők boldogabbak, mint valaha.

Rebecca Bono a 29 éves Dr. Marty Cole-lal a munkahelyén ismerkedett meg. Egyből tudta, hogy „láttam én őt már valahol”. Kiderült, hogy Tinder-en már belefutottak egymásba. A férfi ráadásul a párjával közösen regisztrált az alkalmazásra. Alapvetően egy harmadik partnert kerestek egy közös légyottra.

kep 2021 12 10 113827 Furcsa fordulatot vett az édeshármas. A rokonok nem voltak túl elnézőek

A 26 éves ápolónő belement a játékba Marty-val és a 29 éves Natasával. Ők már 6 éve vannak együtt. A hármas egyre több időt kezdett el együtt tölteni.

- Hirdetés -

Rebecca elmagyarázta: „Úgy gondoltam, megpróbálom. Ez csak egy egyéjszakás dolog volt, de fantasztikusan sikerült.”

„Úgy voltunk vele, hogy rendszeresebbé tesszük a dolgot, de innentől az események felgyorsultak.” A két lány egyre többet találkozott a karantén alatt.

kep 2021 12 10 114449 Furcsa fordulatot vett az édeshármas. A rokonok nem voltak túl elnézőek

„Sétálni vittük a kutyákat, aztán vacsorát és süteményt csináltunk Martynak. Egyre többet voltunk együtt. Tavaly leültünk beszélgetni és rájöttünk, hogy tulajdonképpen már a házukban lakom, és mindannyian élveztük az együtt töltött időt. Kapcsolatban voltunk.”

- Hirdetés -

Marty és Natasha úgy tervezte, hogy összeházasodik és ez megkérdőjelezte Rebecca maradását.

kep 2021 12 10 114524 Furcsa fordulatot vett az édeshármas. A rokonok nem voltak túl elnézőek

„Elkezdtünk keresgélni instagramon és rájöttünk, hogy nagyon sok embert találtunk, akik hasonlóképp élnek. Sőt! Egyesek még családot is alapítottak. Úgy gondoltuk, hogy megpróbáljuk.”

„Engem is elhívtak az esküvőre, ami nagyon izgalmas volt, mert az egész családjukkal találkoznom kellett. A szülők egy ideig tétováztak, mert korábban csak barátként mutatkoztunk be egymás szülei előtt. Be kellett vallani az igazságot, hogy mi hárman alkotunk egy triót.”

- Hirdetés -
kep 2021 12 10 113819 Furcsa fordulatot vett az édeshármas. A rokonok nem voltak túl elnézőek

„Alapvetően Rebecca szülei voltak azok, akik féltették a lányukat. Ők azt szerették volna, ha lányuk talál magának egy párt, akivel boldog. Nem feltétlenül egyből kettőt. De, miután megismerték Marty-t és Natasát, megbékéltek a dologgal.”

kep 2021 12 10 113809 Furcsa fordulatot vett az édeshármas. A rokonok nem voltak túl elnézőek

Marty szülei nem akadtak fenn a dolgon. Tudták, hogy fiúk szereti a lányokat. Persze, mindig lesznek, akik megkérdőjelezik az egész kapcsolat létjogosultságát. Szerintük ez nem egy normális érzelmi kapcsolat.

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!

- Hirdetés -
Világunkhttps://vilagunk.hu
A Vilagunk.hu-n keresztül naponta hozom el nektek azokat az érdekességeket, híreket és inspiráló tartalmakat, amik megmozgatják a fantáziát és gazdagítják a mindennapokat. Imádom a horoszkópok világát és mindig keresem a legújabb információkat, hogy Ti is érdekes és hasznos tartalmakat kaphassatok. Csatlakozzatok, fedezzük fel együtt a világot!

Friss bejegyzések

Ez is érdekelhet!