A világ legnagyobb arcú nője megmutatta, hogyan nézett ki a műtétek előtt 16 évesen. Szerintetek megérte?!

Megosztás

- Hirdetés -

Az ukrán modell, Anastasia Pokreshchuk világszenzációvá vált, amikor megmutatta az arcát, mely szerinte a világon a legnagyobb. Egyértelműen páratlan.

A 32 éves nő már évek óta dolgozik modellként. Ezt az egyedi megjelenésének köszönheti. Maradjunk annyiban, hogy ez már egyértelműen függőség és feltűnőségi viszketegség. Ép elméjű ember nem nyomat ennyi töltőanyagot az arcába.

26 éves korában feküdt először kés alá. Akkor egy kis botox volt az arcába, homlokába, továbbá az ajkát is felturbóztatta kicsit.

- Hirdetés -

„Miután megkaptam az első injekcióimat és megláttam a változásokat az arcomon, azonnal beleszerettem a dologba. Megértem, hogy mások számára ez furcsának tűnhet, de nem bánom…” – mondta Anastasia

A nő mutatott képet magáról, mely még a műtétek előtt készült. 16 éves volt ezen a fotón.

Barna haja volt, amely lényegesen konzervatívabb a mostani élénk-rózsaszínhez képest. A netes közösség egyből elkezdett azon vitázni, hogy akkor vagy most néz ki jobban.

- Hirdetés -

„Olyan szép voltál korábban” – olvasható az egyik kép alatt ez a megjegyzés

A szépség relatív. Nem mindenkinek tetszik ugyanaz. Ezt el kell fogadni. Azonban egyesek túl messzire merészkednek a hírnévért. Bár, mivel is lehetne kitűnni manapság a tömegből?

Anastasia teljesen elégedett a kinézetével. Megannyi töltőanyag és injekció után végre boldog. Fényűző életet él és nem kell foglalkoznia az őt bíráló kommentekkel.

- Hirdetés -

Szerintünk azért, ha kifejlesztene egy tartósabb mobil-akkumulátort, akkor nagyobb hasznára lenne a világnak.

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!

- Hirdetés -
Világunkhttps://vilagunk.hu
A Vilagunk.hu-n keresztül naponta hozom el nektek azokat az érdekességeket, híreket és inspiráló tartalmakat, amik megmozgatják a fantáziát és gazdagítják a mindennapokat. Imádom a horoszkópok világát és mindig keresem a legújabb információkat, hogy Ti is érdekes és hasznos tartalmakat kaphassatok. Csatlakozzatok, fedezzük fel együtt a világot!

Friss bejegyzések

Ez is érdekelhet!