A császármetszés során végzetes hibát vétett az orvos. Szikével vágott bele a kicsi fejébe.

Megosztás

A világon a legnagyobb öröm egy nőnek, amikor életet adhat gyermekének. Manapság már szinte rutin beavatkozásnak számít egy szülés levezetése vagy a császármetszés is. De sajnos előfordul, hogy valamilyen komplikáció lép fel a terhesség alatt vagy épp a szüléskor.

17492377 609682622561570 8308102356882329251 o A császármetszés során végzetes hibát vétett az orvos. Szikével vágott bele a kicsi fejébe.

Claire Smith és párja Scott Allen boldog párkapcsolatban éltek, már volt két kamasz korú gyermekük. 2013-ban úgy döntöttek, hogy bevállalnak még egy gyereket, egy kisbabára vágytak a legjobban. A terhesség során végig problémák voltak, veszélyeztetett terhes volt. Nagyon kellett vigyázniuk, az orvosok azt mondták, hogy valószínűleg koraszülött lesz a kicsi.

A 30. hétben borzasztóan elkezdett görcsölni a hasa Clairenek, azonnal mentek a kórházba. Megvizsgálták, öt napig benn tartották. Ezután még hazaküldték. Három hét múlva tért vissza az intézménybe, ekkor már az orvosok a sürgősségi császármetszés mellett döntöttek.

- Hirdetés -

A szülők természetesen rettegtek, hogy minden rendben legyen a beavatkozás során. Emellett nagyon boldogok voltak, hogy hamarosan eljön a várva várt pillanat, és a kezükben tarthatják a kicsikéjüket. Előre megegyeztek a gyermek nevében, aki a Carson Allen nevet kapta volna.

18506 366222450240923 3332045885740813831 n A császármetszés során végzetes hibát vétett az orvos. Szikével vágott bele a kicsi fejébe.

Az édesapa látta, hogy valami talán nincs rendben, ingerülten jött ki a műtőből az egyik nővér és nem reagált a kérdéseire.

„Nagyon elkezdtem aggódni, nem tudtam mi történhetett. Csak reméltem, hogy semmi köze nem volt az én páromhoz.”

Három órával később kapták a hírt, hogy a kicsi meghalt. Döbbenten álltak a helyzet előtt, fogalmuk sem volt, hogy mi történhetett. Annyit mondtak, hogy agyvérzést kapott.

„El sem tudtuk képzelni, hogy hogyan történhetett meg ez. Ezen a fájdalmon sosem lesz túl a családunk!”

201122838 1621518878044601 6277452254801506142 n A császármetszés során végzetes hibát vétett az orvos. Szikével vágott bele a kicsi fejébe.

Tudták a szülők, hogy ezt nem fogják annyiban hagyni. A boncolási eredményből kiderült, hogy a kicsi fején egy vágás volt, amit valószínűleg egy szikével ejthettek rajta. Vagyis az orvos hibázott és véletlenül egy bemetszés történt a baba puha fejrészén.

- Hirdetés -

A pár természetesen bíróság elé vitte az ügyet. Az orvosi jelentés szerint baleset történt. Több mint 4 évig tartott a pereskedés. Ezek után a bíróság megállapította, hogy az anyuka nem kapott megfelelő tájékoztatást a császármetszés esetleges veszélyeiről. Azt megállapították, hogy a kicsi halála, biztosan nem az anyuka hibája.

19787543 660705157459316 16080075171426457 o A császármetszés során végzetes hibát vétett az orvos. Szikével vágott bele a kicsi fejébe.

Clairenek borzasztó volt átélnie, hogy nem tudta megakadályozni gyermeke elvesztését. A pár kártérítést kapott és hivatalosan is elnézést kértek tőlük, amiben ez a szöveg állt:

„Őszinte részvétünk a néhai Carson családjának. Elnézést kérünk az ellátás esetleges hiányosságai miatt, tudjuk hogy sem ez az üzenet, sem a pénz nem enyhíti ezt a borzalmas fájdalmat.”

Claire azt akarta, hogy sokak megismerjék a történetüket és tisztában legyenek a császármetszés kockázataival. Nagyon reméli, hogy másoknak nem kell ezt a borzalmas fájdalmat átélnie.

- Hirdetés -
Világunkhttps://vilagunk.hu
A Vilagunk.hu-n keresztül naponta hozom el nektek azokat az érdekességeket, híreket és inspiráló tartalmakat, amik megmozgatják a fantáziát és gazdagítják a mindennapokat. Imádom a horoszkópok világát és mindig keresem a legújabb információkat, hogy Ti is érdekes és hasznos tartalmakat kaphassatok. Csatlakozzatok, fedezzük fel együtt a világot!

Friss bejegyzések

Ez is érdekelhet!