Ők Putyin lányai – nem sikerült eltitkolnia. Így néznek ki ma.

Megosztás

Moszkva egyik legféltettebb titka látott napvilágot. Putyint nagyon érzékenyen érinti, ha a média a magánéletéről szeretne információkat gyűjteni. Azonban így is sikerült több érdekes tényt megtudni. Egy fontos dolog érdekli most a világot. Mégis kik Putyin lányai, jelenleg mit csinálnak ezek a nők?

putyin Ők Putyin lányai - nem sikerült eltitkolnia. Így néznek ki ma.

Oroszország vezetőjét az egész világ ismeri, de talán azon még nem gondolkodtunk, hogy milyen családja lehet. Egy erős vezetőnek, támogató családdal kell rendelkeznie. Putyin megmutatta volt feleségének és két lányának, amikor elfoglalta az elnöki tisztséget Oroszországban. Volt feleségét Ljudmilának hívták, a lányait ekkor látták utoljára hivatalosan apjukkal. Kilétüket azóta sem erősítették meg.

Bizonyos források alapján, azt feltételezik, hogy a nők Maria Vorontsova-Faasen és Jekaterina Tikhonova. Maria a fiatalabb, aki 1985-ben született Leningrádban és más néven Masha-nak szólítják. Egy évvel később született meg húga, Katia, Drezdában.

- Hirdetés -

A tavalyi szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon mindkét hölgy részt vett. Mindketten nagyon magas beosztásban dolgoznak. Maria férje, Jorrit Faassen, aki egy holland vállalkozó, és a Gazprom üzletfejlesztési igazgatója. A párnak állítólag gyermeke is született, így az orosz vezető nagypapa is.

Katiaról sokkal kevesebbet tudnak. Egy ideig Nikolai Shamalovval alkotott egy párt, aki milliárdos és Putyin egyik barátja is. Ám a kapcsolat véget ért.

A hölgyek kilétét ugyan sosem erősítették meg, mégis úgy gondoljuk, le sem tagadhatnák a köteléket. Egy régebbi fotón látszik, hogy mennyire hasonlítanak apjukra. A fényképen fekete ruhában pózolnak a lányok, és egykor Szergej Pugacsov tette közzé. A férfi korábban Putyinnal üzletelt.

Azt fontos elmondani, hogy Putyin hivatalosan is elismerte, hogy van két lánya. Ám a férfi nem volt mindig hű feleségéhez, így többen úgy tartják, hogy akár több gyermeke is lehet. Viszonya volt többek között Alina Kabaevával. Azt állították, hogy az asszonnyal 5 közös gyermekük is született, négy fiú és egy lány. Azonban ezt Putyin sosem erősítette meg.

- Hirdetés -

Jelizawiet Kriwonogi 18 évesen azt állította, hogy az orosz vezető az édesapja. Édesanyja, Szvetlana szintén a szeretők közé tartozott. Szvetlana anno takarítónőként dolgozott, majd egyszer csak egy gyönyörű házba költözhetett. A lánya gyakran megmutat különböző márkás szetteket az oldalán. Ám Putyin sosem ismerte el, őt sem.

- Hirdetés -
Világunkhttps://vilagunk.hu
A Vilagunk.hu-n keresztül naponta hozom el nektek azokat az érdekességeket, híreket és inspiráló tartalmakat, amik megmozgatják a fantáziát és gazdagítják a mindennapokat. Imádom a horoszkópok világát és mindig keresem a legújabb információkat, hogy Ti is érdekes és hasznos tartalmakat kaphassatok. Csatlakozzatok, fedezzük fel együtt a világot!

Friss bejegyzések

Ez is érdekelhet!