„Az engedékeny szülők miatt életképtelen szörnyetegek lesznek a mostani gyerekekből” – állítja a sztárpszichiáter

David Eberhard egy svéd pszichiáter, aki nagyon érdekes kijelentést tett a médiában. A férfi hat gyerek apja és emellett különböző mentális problémákkal küzdő gyerekekkel foglalkozik. Tehát mondhatjuk, hogy hozzáértője a témának.

David Eberhard "Az engedékeny szülők miatt életképtelen szörnyetegek lesznek a mostani gyerekekből" - állítja a sztárpszichiáter

A szakember megkérdőjelezi az egyre divatosabb, szabadabb gyereknevelési stílus eredményességét.

Alapvetően az egész téma egy vitaindító, hiszen mindenkinek megvan a saját véleménye erről. A világ változik, a felnőttek változnak, a gyereknevelés változik ezáltal a gyerekek is.

321 "Az engedékeny szülők miatt életképtelen szörnyetegek lesznek a mostani gyerekekből" - állítja a sztárpszichiáter

Nehéz megfogalmazni, hogy mi a probléma a mai gyerekekkel, de sokan a szülők hozzáállását okolják.

A gond az engedékenység.

Eljutottunk egy olyan következetlen gyermeknevelési módhoz, amikor először csak nem tudunk nemet mondani a gyerekünknek, majdan már nem is merünk.

David Eberhard gyermekpszichiáter szerint ez igazi tragédiához fog vezetni. Hatalmas hiba a szülők részéről, ha a gyerek minden egyes kérésének eleget tesznek. Ilyen esetekben ugyanis a gyermekeink számára az lesz a normális, ha csak csettintenek egyet és a szülő azonnal ugrik.

525905 20210910 md 0011 "Az engedékeny szülők miatt életképtelen szörnyetegek lesznek a mostani gyerekekből" - állítja a sztárpszichiáter

A mai társadalom nagyrésze tinédzserként viselkedik.

Ezekből a gyerekekből pedig egy céltalan, követelőző, mindent magának akaró, önző, de ezért tenni képtelen felnőtt nemzedék keletkezik.

„Nyugodtan nemet lehet mondani a gyerekeknek, ettől az még nem lesz bántalmazás” – mondta a szakember.

30bb9ac71b72a6316bd0ec4a10540315 "Az engedékeny szülők miatt életképtelen szörnyetegek lesznek a mostani gyerekekből" - állítja a sztárpszichiáter

„A gyerekeknek ismerniük kell a korlátokat, tudniuk kell együtt élni az elutasítással és azzal a ténnyel is, hogy nem kaphatnak meg mindent, amit csak szeretnének.”

MV5BZTI4NmQ3YzUtZjdiOS00YzRmLWI2 "Az engedékeny szülők miatt életképtelen szörnyetegek lesznek a mostani gyerekekből" - állítja a sztárpszichiáter

„A mostani társadalomban csődöt mondtak a régi jól bevált nevelési normák. A szülők akkor még rendre tudta utasítani a gyereket.” – elemezte a problémát Eberhard, aki szerint napjainkban ez már nem létezik.

„Attól, hogy nemet mondasz egy gyereknek még nem olyan, mintha megverted volna. A kicsapongó, neveletlen gyerekek korát éljük, és ebbe a szülők már nem mernek beleavatkozni.”

No Such thing as a bad kid "Az engedékeny szülők miatt életképtelen szörnyetegek lesznek a mostani gyerekekből" - állítja a sztárpszichiáter

Korábban létezett egy felelős, felnőtt társadalom. Amikor még az oktatás egy jelentős értéket képviselt.

„Ha hagyod, hogy a gyerek legyen a főnök, akkor elbuktál…” – állítja a szakember.

warned you before picture id6728 "Az engedékeny szülők miatt életképtelen szörnyetegek lesznek a mostani gyerekekből" - állítja a sztárpszichiáter

A szakember elmesélte, hogy a svéd iskolákban a diákok egyre kevésbé követik a tanáraik utasításait. Ez Magyarországon is így van.

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!

CSAJOK FIGYELEM! Íme a 4 leghűségesebb pasi csillagjegy!

Az asztrológusok szerint bizonyos csillagjegyeknél jóval nagyobb a valószínűsége annak, hogy félrelépnek, mint mások és vannak olyanok is, akik jóval hűségesebbek.

A jövőbeli csalódások elkerülésének érdekében hoztunk nektek egy listát, hogy kikből érdemes szemezgetni. Lássuk hát!

kep 2023 02 05 073606172 CSAJOK FIGYELEM! Íme a 4 leghűségesebb pasi csillagjegy!

RÁK

Hűséges, családcentrikus. Igazi úriember. Ha valaki komoly és tartós kapcsolat híve, esetleg családalapítás van tervben, akkor jól jár egy rák jegyű manussal. Az együttélés azonban nem sétagalopp. A rák pasik nagyon érzékenyek, hisztisek és gyakran válnak bizonytalanná az érzéseiket illetően. Emellé még féltékenyek is mint a fene…

kep 2023 02 05 073732158 CSAJOK FIGYELEM! Íme a 4 leghűségesebb pasi csillagjegy!

SZŰZ

Nem egy féltékeny fajta és kísértésbe sem szokott esni. Mondhatni a hűség mintaszobra. Ennek azonban megvan a maga rákfenéje is. Nagyon sértődékeny, nagyon érzelmes. Senki sem lehet hibátlan. Óvatosan kell vele bánni…

kep 2023 02 05 073847136 CSAJOK FIGYELEM! Íme a 4 leghűségesebb pasi csillagjegy!

BAK

Kötelességtudó csillagjegy. Ez az egyik legfontosabb pozitív tulajdonsága. Ez a párkapcsolataiban is kiütközik. A hűség fontos számára. Betartja a szabályokat, és ő is olyat keres maga melléé. Mindent megtesz annak érdekében, hogy párja 100%-ban érezze, hogy számíthat rá.

kep 2023 02 05 073952909 CSAJOK FIGYELEM! Íme a 4 leghűségesebb pasi csillagjegy!

BIKA

Nem szokása elárulni a szerelme bizalmát. Hűséges és lojális. Nagyon erős benne a birtoklási vágy. Ha valakit közel enged magához és a szívébe zárja, azt nem akarja elengedni. Néha egy kicsit túlzásba is esik. Képes megfojtani a másikat a ragaszkodásával.

kep 2023 02 05 074053352 CSAJOK FIGYELEM! Íme a 4 leghűségesebb pasi csillagjegy!

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!

VIDEÓ! Odaléptek a parton ülő nőkhöz és kikapták a telefont a kezükből. Nem ellopni akarták. EZT LÁTNI KELL!!!!

Ezt a videót mindenkinek látnia kell! Az interneten hullámként söpört végig a felvétel. Nagyon értékes mondanivalóval bír.

A felvételen két tűzoltó közelít a napozókhoz, és kikapja a mobiltelefont a kezükből. Amikor az emberek meglepődve kérdezik, hogy miért, a tűzoltók a vízre mutatnak, tudatva velük, hogy a gyerekeik ott játszanak. Nincsenek biztonságban, amikor a szülők a telefonjukat nyomkodják, ahelyett, hogy rájuk figyelnének.

A videó felkerült az internetre.

A mobiltelefonok használata több szempontból is veszélyesnek és károsnak bizonyult. Többek között a vezetés közbeni mobiltelefon-használat a balesetek számának növekedéséhez vezetett, aminek az lett a következménye, hogy legalább 30 országban tiltják a vezetés közbeni mobilozást.

kep 2022 06 26 110247103 VIDEÓ! Odaléptek a parton ülő nőkhöz és kikapták a telefont a kezükből. Nem ellopni akarták. EZT LÁTNI KELL!!!!

Ezenkívül egy, a Translational Psychiatry folyóiratban megjelent tanulmány megállapította, hogy a baba gondozása közben a mobiltelefon nézése káros hatással lehet a baba fejlődésére.

A mobiltelefon-használat körüli vita most egy másik helyre – a vízpartokra – is kiterjedt. Néhány szülő ahelyett, hogy a vízben játszó gyerekeket nézné, lehajtott fejjel ül a parton. Ez játék a tűzzel. Egy svéd csapat úgy döntött, hogy muszáj felhívni az emberek figyelmét.

kep 2022 06 26 110312263 VIDEÓ! Odaléptek a parton ülő nőkhöz és kikapták a telefont a kezükből. Nem ellopni akarták. EZT LÁTNI KELL!!!!

A Södra Ęlvsborg Mentőegyesület úgy döntött, hogy egy hatásos videó elkészítésével oldja meg a problémát

A videó múlt pénteken jelent meg, és már több ezer emberhez eljutott. És bár a film Svédországban készült, üzenete univerzális, és nem kell ismerni a nyelvet ahhoz, hogy megértsük, mit akart a szerző üzenni nekünk.

Megmutatja, hogyan változott meg a teste és az élete 3 gyerek után. Nincs mit szégyellni…

Az Instagram tele van anyukákkal, akik tökéletes fotókon mutogatják be az anyaság előnyeit. Mosolygó gyerekek, egészség, boldogság. Egyesek már néhány nappal a szülés után mutogatják a lapos hasukat. Ez azonban semmiképpen sem tükrözik a nagyátlagot.

kep 2022 06 12 165842784 Megmutatja, hogyan változott meg a teste és az élete 3 gyerek után. Nincs mit szégyellni...

A közösségi média nagyon sok emberre van káros hatással. Az Instagram rózsaszín lencséjén keresztül látható anyasággal kapcsolatos elvárások brutális valóságba ütköznek.

kep 2022 06 12 170051135 Megmutatja, hogyan változott meg a teste és az élete 3 gyerek után. Nincs mit szégyellni...

Az egyik anyuka úgy döntött, hogy szembemegy a trenddel. Három fia van és bátran vállalja azt, hogy mit művelt a terhesség a testével, illetve azt, hogy a gyermeknevelés nem leányálom…

kep 2022 06 12 170028218 Megmutatja, hogyan változott meg a teste és az élete 3 gyerek után. Nincs mit szégyellni...

Egyesek szerint elriaszt másokat a családalapítástól. Mások szerint azonban nagyszerű munkát végez. Mindenki, aki gyermeket tervez, pontosan láthatja, hogy mit takar a gyereknevelés…

kep 2022 06 12 170035775 Megmutatja, hogyan változott meg a teste és az élete 3 gyerek után. Nincs mit szégyellni...

5#

kep 2022 06 12 170109391 Megmutatja, hogyan változott meg a teste és az élete 3 gyerek után. Nincs mit szégyellni...

6#

kep 2022 06 12 170121344 Megmutatja, hogyan változott meg a teste és az élete 3 gyerek után. Nincs mit szégyellni...

7#

kep 2022 06 12 170132501 Megmutatja, hogyan változott meg a teste és az élete 3 gyerek után. Nincs mit szégyellni...

8#

kep 2022 06 12 170141970 Megmutatja, hogyan változott meg a teste és az élete 3 gyerek után. Nincs mit szégyellni...

9#

kep 2022 06 12 170150837 Megmutatja, hogyan változott meg a teste és az élete 3 gyerek után. Nincs mit szégyellni...

10#

kep 2022 06 12 170200648 Megmutatja, hogyan változott meg a teste és az élete 3 gyerek után. Nincs mit szégyellni...

11#

kep 2022 06 12 170211883 Megmutatja, hogyan változott meg a teste és az élete 3 gyerek után. Nincs mit szégyellni...

12#

kep 2022 06 12 170221104 Megmutatja, hogyan változott meg a teste és az élete 3 gyerek után. Nincs mit szégyellni...

13#

kep 2022 06 12 170229228 Megmutatja, hogyan változott meg a teste és az élete 3 gyerek után. Nincs mit szégyellni...

14#

kep 2022 06 12 170238092 Megmutatja, hogyan változott meg a teste és az élete 3 gyerek után. Nincs mit szégyellni...

15#

kep 2022 06 12 170248569 Megmutatja, hogyan változott meg a teste és az élete 3 gyerek után. Nincs mit szégyellni...

16#

kep 2022 06 12 170315469 Megmutatja, hogyan változott meg a teste és az élete 3 gyerek után. Nincs mit szégyellni...

17#

kep 2022 06 12 170326806 Megmutatja, hogyan változott meg a teste és az élete 3 gyerek után. Nincs mit szégyellni...

18#

kep 2022 06 12 170335534 Megmutatja, hogyan változott meg a teste és az élete 3 gyerek után. Nincs mit szégyellni...

19#

kep 2022 06 12 170344607 Megmutatja, hogyan változott meg a teste és az élete 3 gyerek után. Nincs mit szégyellni...

20#

kep 2022 06 12 170355029 Megmutatja, hogyan változott meg a teste és az élete 3 gyerek után. Nincs mit szégyellni...

Végül Kylee Austin úgy döntött, hogy csinál valamit a hasán megnyúlt bőrrel. Esetében a diéta és a testmozgás már nem tudta javítani ennek a problémás testrésznek a megjelenését.

Szükséges volt a felesleges bőr eltávolítása, ezért az insta anyuka úgy döntött, hogy aláveti magát egy műtétnek.

Így néz ki a pocakja most:

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!

Ikerfivérek, akik azt állítják, soha nem feküdtek kés alá – Íme a Bogdanoff testvérek különleges élete

0

Nem mindenki hallotta ugyan az élettörténetüket, ám a legtöbb francia származású ember ismeri a híres ikreket, Igor és Grichka Bogdanoffot. Rengetegen állítják, hogy hasonlítanak Jocelyn Wildensteinre, azaz a „Macskanőre”, aminek valljuk be van alapja. Hozzá hasonlóan a Bogdanoff testvérek is drasztikusan megváltoztatták a külsejüket, sőt gyakorlatilag már nem is hasonlítanak egykori megjelenésükre.

FotoJet 1 Ikerfivérek, akik azt állítják, soha nem feküdtek kés alá - Íme a Bogdanoff testvérek különleges élete

De kicsoda Igor és Grichka Bogdanoff? Nos ezek az ikrek akkor hívták fel magukra a francia közönség figyelmét, amikor elindították a „Temps X” című sci-fi főműsoridős sorozatukat. Hihetetlen intellektusukról, progresszív kutatásaikkal és ötleteikkel megrázták a tudomány világát. Annak idején a Bogdanoff ikreket a New York Times „csodagyerekekként” jellemezte, magas intelligenciával és nagy egóval.

3 Ikerfivérek, akik azt állítják, soha nem feküdtek kés alá - Íme a Bogdanoff testvérek különleges élete

Délnyugat-Franciaországban születtek 1949-ben, és orosz gyökerekkel rendelkeznek. Grischka és Igor anyai nagyanyja, Bertha Kolowrat-Krakowsky grófnő nevelte őket, aki egy közép-európai történelmi cseh családhoz tartozott. Nagymamájuk kastélyában, Saint-Laryban (Esclignac) nőttek fel, és egyfajta királyi életet éltek.

2 Ikerfivérek, akik azt állítják, soha nem feküdtek kés alá - Íme a Bogdanoff testvérek különleges élete

Nagymamájuk drámai élete valószínűleg nagy hatással volt rájuk. Bertha Kolowrat-Krakowsky grófnő ugyanis azután szülte meg lányát, az ikrek édesanyját, miután viszonya volt Roland Hayes afroamerikai tenorral. Ez óriási botrányt kavart, mert akkoriban a Colloredo-Mannsfeld osztrák hercegi házhoz tartozó Hieronymus Graf felesége volt.

7 Ikerfivérek, akik azt állítják, soha nem feküdtek kés alá - Íme a Bogdanoff testvérek különleges élete

A 70-es és 80-as években a testvérek teljesen normálisnak tűntek. Legelső plasztikai műtétjükre a 90-es években került sor, bár a mai napig tagadják, hogy valaha is kés alá feküdtek volna. Megszállottságuk idővel egyre nagyobb lett.

Egyfajta hírességekké váltak nemcsak hazájukban, hanem Amerikában is. Még manapság is gyakran látni őket híres emberek, köztük modellek és tévésztárok társaságában.

10821986 Ikerfivérek, akik azt állítják, soha nem feküdtek kés alá - Íme a Bogdanoff testvérek különleges élete

Minden egyes nyilvános szereplésük után a címlapokra kerülnek. A Sydney Morning Herald szerint az ikreknek már olyan drasztikusan át lett alakítva az arca illetve az arccsontja, hogy a látásuk is veszélybe kerülhet. A további műtétek közé tartozott az ajkuk és az álluk átalakítása. Ezeket az idő múlásával folyamatosan változtatták.

Amikor a műtéteikről kérdezték őket, mindkét testvér azt mondta, hogy soha nem feküdtek kés alá, amit persze nehéz elhinni.


„Ünnepélyesen mondom, soha nem voltunk plasztikai műtéten.”

– mondta Grichka Bogdanoff a Télé-Loisirs 2017-nek adott interjújában.

4 Ikerfivérek, akik azt állítják, soha nem feküdtek kés alá - Íme a Bogdanoff testvérek különleges élete

Egyes magazinok azzal érveltek, hogy az ikrek megjelenésénekmegváltozása a magas hormonszintnek köszönhető, ami gigantizmust okoz, de ez nem bizonyult igaznak.

A „Touche pas à mon poste! (TPMP)” című beszélgetős műsorban a testvérek azt állították, hogy furcsa tudományos kísérletek alanyai voltak egy amerikai utazás során.

Igor és Grichka is igyekszik távol tartani magánéletét a nyilvánosságtól. Annyit tudunk róluk, hogy Grichka sosem nősült meg, míg Igornak hat gyermeke született.

Szerintetek sem vettek részt plasztikai műtéteken?

Egy vízvezeték-szerelő megmutatta a legőrültebb dolgokat, amelyekkel a munkája során találkozott

Az életben nemcsak a rendőrök, a tűzoltók és az orvosok találkoznak extrém helyzetekkel és dolgokkal munkájuk során. Egy vízvezeték-szerelő, akinek beceneve „Bfizzle”, olyan dolgokat mutatott meg, amelyekkel mi nagy valószínűséggel soha nem fogunk találkozni.

Hogy mi mindent tapasztalt munkája során? Hát, kevés olyan dolog van a vezetékekben, ami ne lenne gusztustalan, de ezek a képek minden képzeletet felülmúlnak. Rosszul bekötött csapok, csövek, WC-k. Nem valószínű, hogy a következő összeállítás megtekintése után, bárki is erre a szakmára adná a fejét.

Az anyatermészet munkája

01 23 Egy vízvezeték-szerelő megmutatta a legőrültebb dolgokat, amelyekkel a munkája során találkozott

A gyertyagyújtás következményei

02 35 Egy vízvezeték-szerelő megmutatta a legőrültebb dolgokat, amelyekkel a munkája során találkozott

Ebben az étteremben nem kellenek csövek

3 51 Egy vízvezeték-szerelő megmutatta a legőrültebb dolgokat, amelyekkel a munkája során találkozott

Nem egyszerű dolog elérni a WC papírt

4 35 Egy vízvezeték-szerelő megmutatta a legőrültebb dolgokat, amelyekkel a munkája során találkozott

Ez aztán a tuti megoldás!

5 27 Egy vízvezeték-szerelő megmutatta a legőrültebb dolgokat, amelyekkel a munkája során találkozott

Gusztustalan! Még jó, hogy nem ért fel teljesen

6 22 Egy vízvezeték-szerelő megmutatta a legőrültebb dolgokat, amelyekkel a munkája során találkozott

???

7 19 Egy vízvezeték-szerelő megmutatta a legőrültebb dolgokat, amelyekkel a munkája során találkozott

A parafadugó nemcsak a pezsgős üveg lezárására jó, hanem…

8 16 Egy vízvezeték-szerelő megmutatta a legőrültebb dolgokat, amelyekkel a munkája során találkozott

Ez hogy került oda?

9 16 Egy vízvezeték-szerelő megmutatta a legőrültebb dolgokat, amelyekkel a munkája során találkozott

Nagyon ügyes – Nem könnyíti meg a zuhanyzást, az biztos!

10 34 Egy vízvezeték-szerelő megmutatta a legőrültebb dolgokat, amelyekkel a munkája során találkozott

Fúúújjj!!! Ez undorító!

11 24 Egy vízvezeték-szerelő megmutatta a legőrültebb dolgokat, amelyekkel a munkája során találkozott

Újrahasznosított WC

12 15 Egy vízvezeték-szerelő megmutatta a legőrültebb dolgokat, amelyekkel a munkája során találkozott

Ez a kapcsolat megszakadt

13 10 Egy vízvezeték-szerelő megmutatta a legőrültebb dolgokat, amelyekkel a munkája során találkozott

Mindent meg lehet javítani, csak akarni kell

14 11 Egy vízvezeték-szerelő megmutatta a legőrültebb dolgokat, amelyekkel a munkája során találkozott

Ezt a csövet biztosan cserélni kell

15 5 Egy vízvezeték-szerelő megmutatta a legőrültebb dolgokat, amelyekkel a munkája során találkozott

Ez aztán az elvégzett munka

16 4 Egy vízvezeték-szerelő megmutatta a legőrültebb dolgokat, amelyekkel a munkája során találkozott

Szorult helyzetben van…

17 3 Egy vízvezeték-szerelő megmutatta a legőrültebb dolgokat, amelyekkel a munkája során találkozott

Erre nincsenek szavak

18 3 Egy vízvezeték-szerelő megmutatta a legőrültebb dolgokat, amelyekkel a munkája során találkozott

Újrahasznosított BBQ grill

19 3 Egy vízvezeték-szerelő megmutatta a legőrültebb dolgokat, amelyekkel a munkája során találkozott

Szivárgásmentesítés első fokon

20 2 Egy vízvezeték-szerelő megmutatta a legőrültebb dolgokat, amelyekkel a munkája során találkozott

Ez tényleg durva!!!

21 2 Egy vízvezeték-szerelő megmutatta a legőrültebb dolgokat, amelyekkel a munkája során találkozott

A tamponok nem a WC-be valók

22 3 Egy vízvezeték-szerelő megmutatta a legőrültebb dolgokat, amelyekkel a munkája során találkozott

Most vagy soha!

23 3 Egy vízvezeték-szerelő megmutatta a legőrültebb dolgokat, amelyekkel a munkája során találkozott

Nem csoda, hogy nem megy le a víz

24 1 Egy vízvezeték-szerelő megmutatta a legőrültebb dolgokat, amelyekkel a munkája során találkozott

Egyszer minden véget ér…

25 Egy vízvezeték-szerelő megmutatta a legőrültebb dolgokat, amelyekkel a munkája során találkozott

A szellőzőcsöveken kifelé kellene menni a gázoknak, de ebben az esetben visszafelé tartanak a házba

26 Egy vízvezeték-szerelő megmutatta a legőrültebb dolgokat, amelyekkel a munkája során találkozott

Bojlercsere

27 Egy vízvezeték-szerelő megmutatta a legőrültebb dolgokat, amelyekkel a munkája során találkozott

Te emlékszel még Isaurára, a rabszolgalányra? Így néz ki napjainkban a 62 éves Lucélia Santos

0
29889955 2294599 c8939a304aed5b75c8d6072b9ed01eac wm Te emlékszel még Isaurára, a rabszolgalányra? Így néz ki napjainkban a 62 éves Lucélia Santos

1986-ban mutatták be Magyarországon a Rabszolgasors című brazil telenovellát. Isaura, a rabszolgalány rövid idő alatt belopta magát a nézők szívébe. A fél ország drukkolt, hogy a lány végre szabad ember lehessen. Isaura karakterét Lucélia Santos alakította, aki a bemutató után egy évvel, 1987-ben hazánkba is ellátogatott.

28 Te emlékszel még Isaurára, a rabszolgalányra? Így néz ki napjainkban a 62 éves Lucélia Santos

Lucélia Santos mindössze 19 éves volt, amikor megkapta a főszerepet a sorozatban. Nevét azóta is a telenovellával azonosítják, hisz ez volt a legelső olyan dél-amerikai telenovella, amely világsiker lett.

0 Te emlékszel még Isaurára, a rabszolgalányra? Így néz ki napjainkban a 62 éves Lucélia Santos

A ’90-es években több szappanopera is, mint például a Rosalinda vagy az Esmeralda részben az Isaurának köszönhették népszerűségüket, mivel ezek a történetek a Rabszolgasors mintájára készültek. Santos a sorozatnak köszönhetően bejárta a világot, valamint Brazília egyik legnépszerűbb sztárja is ő lett.

A most 62 esztendős színésznő rengeteget változott szerepe óta, bár ma már egyre kevesebb sorozatban és filmben szerepel. Hazánkban vetítették még A kisasszony című telenovelláját, amelyben szintén ő volt a főszereplő. 2019-ben, három év kihagyás után Lucélia újra a kamerák elé állt, ő a Na Corda című brazil széria egyik szereplője.

A színésznőnek van egy fia, Pedro, aki 1982-ben született. Gyermeke édesapjától azonban néhány év házasság után elvált. Az alma nem esett messze a fájától, ugyanis Pedro édesanyja nyomdokaiba lépett és a színészi pályának szenteli életét.

Így fest napjainkban Lucélia Santos

isaura1 Te emlékszel még Isaurára, a rabszolgalányra? Így néz ki napjainkban a 62 éves Lucélia Santos
29889961 2acf951b98e140b9c6a1a64bfed2d6d0 wm Te emlékszel még Isaurára, a rabszolgalányra? Így néz ki napjainkban a 62 éves Lucélia Santos

Hazánkban számos szappanoperát vetítettek, amelyeknek férfi főszereplői elrabolták a női szíveket. Most megmutatjuk, hogy festenek manapság a legsármosabb telenovellasztárok.

Facundo Arana

29686857 34f15b27e06a0e73a99f24c71433bfc3 wm Te emlékszel még Isaurára, a rabszolgalányra? Így néz ki napjainkban a 62 éves Lucélia Santos

A Vad angyal Ivója 47 évesen is rendkívül jóképű férfi. A színészet mellett szörfözik és szaxofonozik is.

Fernando Carillo

29686913 c50c16021da92954d1ac7292bbec39f8 wm Te emlékszel még Isaurára, a rabszolgalányra? Így néz ki napjainkban a 62 éves Lucélia Santos

Ő volt Rosalinda szívtiprója volt. A színész most 53 éves és szinte rá sem lehet ismerni.

Fernando Colunga

29687107 632b2e3c4ab34364d064f1dd01752f7f wm Te emlékszel még Isaurára, a rabszolgalányra? Így néz ki napjainkban a 62 éves Lucélia Santos

Az Esmeralda és a Paula és Paulina főszereplője 53 évesen is fantasztikus formában van.

Arturo Peniche

29687129 656038481bc663d63de8fd03ae745231 wm Te emlékszel még Isaurára, a rabszolgalányra? Így néz ki napjainkban a 62 éves Lucélia Santos

A Sonadoras – szerelmes álmodozók és A betolakodó című sorozatok sztárja az idén lett 57 éves.

René Strickler

29687191 6c92a88efe3eb925c9821c2c52f2b867 wm Te emlékszel még Isaurára, a rabszolgalányra? Így néz ki napjainkban a 62 éves Lucélia Santos

A Titkok és szerelmek Victor Manuelje már 57 éves, de még mindig színészkedik.

Eduardo Verástegui

29687795 5ef954554805f47e9c96de9eea2ea85d wm Te emlékszel még Isaurára, a rabszolgalányra? Így néz ki napjainkban a 62 éves Lucélia Santos

Ő volt a Sonadoras – szerelmes álmodozók Manuelje. A színész 45 évesen is nagyon dögös.

17 ember, aki mestere a kreatív problémamegoldásnak

0

Mindenki életében merülnek fel problémák, ellenkező esetben minden túl egyszerű lenne. A gondokat pedig, mindannyian más módon oldjuk meg. Legyen bármilyen hatalmas vagy egy egyszerű hétköznapi probléma kellő kreativitással és leleményességgel képesek vagyunk megoldást találni rá.

Vannak azonban, közöttünk jó néhányan, akik mindenkin túltesznek és találékonyságuk határtalan. Akik előtt nincs akadály, ugyanis a maguk sajátos módján, de garantáltan megoldanak bármit. Éppen úgy, ahogy posztunk hősei is, akik valószínűleg még a NASA-nál is kaphatnának munkát problémamegoldó képességüknek köszönhetően.

„A bátyámnál találtam egy nem szokványos villát, amiről nem tudtam, mire való. Ő nem magyarázkodott, inkább megmutatta. Íme!”

5828210 q7woygn7e6841 1589731622 728 c3228d47d6 1590793199 17 ember, aki mestere a kreatív problémamegoldásnak

„A fiam imád biciklizni, így gondoskodott arról, hogy mezítláb is hódolhasson kedvenc sportjának. Kivágott egy darabot a szőnyegből, majd a kerékpár pedáljára ragasztotta azt.”

5828160 8kvkhoduu9s41 1589732163 728 b47d14939d 1590793199 17 ember, aki mestere a kreatív problémamegoldásnak

Nincs pohár? Semmi probléma!

2 23 17 ember, aki mestere a kreatív problémamegoldásnak

Rögtönzött medence

3 22 17 ember, aki mestere a kreatív problémamegoldásnak

Amikor az utcát elárasztja a víz, de neked muszáj dolgozni menni.

5828110 kjzhn203u2r31 1589732649 728 9948ea7088 1590793199 17 ember, aki mestere a kreatív problémamegoldásnak

Egy saját hajóra minden gyereknek szüksége van.

5827910 y7vqac7srel31 1589733636 728 7ba269efb0 1590793199 17 ember, aki mestere a kreatív problémamegoldásnak

Kettő az egyben.

11 18 17 ember, aki mestere a kreatív problémamegoldásnak

A biztonság a legfontosabb.

5827460 v6oyiixbdxy41 1589734854 728 3b7cc777b3 1590793199 17 ember, aki mestere a kreatív problémamegoldásnak

A grillezés nagymestere.

12 21 17 ember, aki mestere a kreatív problémamegoldásnak

Amikor nincs lejtő az udvaron…

13 20 17 ember, aki mestere a kreatív problémamegoldásnak

Veszély elhárítva!

5827810 pk99v8owkuy41 1589736646 728 fb2db334d2 1590793199 17 ember, aki mestere a kreatív problémamegoldásnak

A Red Bullal működő autó biztosan nem olcsóbb, mint a normál üzemanyag. Vagy mégis?

15 19 17 ember, aki mestere a kreatív problémamegoldásnak

Két legyet egy csapásra.

5827760 eaq2oc134nx41 1589738576 728 5dbdb18b52 1590793199 17 ember, aki mestere a kreatív problémamegoldásnak

Neki legalább nem kell sorban állni és jegyet venni.

20 9 17 ember, aki mestere a kreatív problémamegoldásnak

A McDrive a lovaskocsinak is McDrive. Végül is nem gyalog vannak. Igaz?

6 23 17 ember, aki mestere a kreatív problémamegoldásnak

Újat venni? Ugyan, már megjavítom. És, így is lett.

5827660 ova1xdv781u41 1589742299 728 6cfc3d7389 1590793199 17 ember, aki mestere a kreatív problémamegoldásnak

A kényelem garantált.

5827510 XuanScUo4hgOWsiDqaIThHH6ROg1iLSNA pdFqWnu8A 1589743879 728 c8770122d7 1590793199 17 ember, aki mestere a kreatív problémamegoldásnak

Ha letörik az ajtófogantyú, megteszi a vasaló is.

5827410 xkvwj7jgoby41 1589744927 728 3ec7ded321 1590793199 17 ember, aki mestere a kreatív problémamegoldásnak

Neked eszedbe jutott volna ez a módszer?

18 23 768x768 1 17 ember, aki mestere a kreatív problémamegoldásnak

6 csillagjegypáros, akiket az Isten is egymásnak teremtett…

Érdemes a horoszkópot belekalkulálni a párválasztásba? Egyre több figyelmet kap a közösségi oldalakon az, hogy kinek, mi a csillagjegye. Egyes munkahelyi pozíciók betöltésénél is számolnunk kell arra, hogy a vezetőség rá fog kérdezni.

Na, de nézzük, hogy melyik csillagjegyek alkotják a tökéletes párosokat…

Halak és Skorpió

Mindkét jegyre jellemző egyfajta erős szexuális kisugárzás. Nagyon kényelmesen, otthonosan érezhetik magukat egymás karjaiban. A halak higgadt, és nagyon kell neki a szeretet. Tökéletes pár lehet a számára az intenzív érzelmeket megélő skorpió. A hálószobában a tökéletes párok mintapéldái.

kep 2022 07 15 171052077 6 csillagjegypáros, akiket az Isten is egymásnak teremtett...

Oroszlán és a Kos

Az oroszlán hiú, a kos pedig szenvedélyes. Mondhatnánk azt is, hogy „két dudás egy csárdában nem fér meg” mert kioltanák egymás energiáját. Valamiért mégsem. Kicsit soknak tűnnek mások szemében, de ők jól fogják érezni magukat együtt…

kep 2022 07 15 171223424 6 csillagjegypáros, akiket az Isten is egymásnak teremtett...

Mérleg és a Vízöntő

A vízöntő magabiztos, ami imponál a mérlegnek. Utóbbiak vágynak az érintésre, babusgatásra, dünnyögésre, és a vízöntőnek ez menni fog. Nagy biztonságérzetet generálnak egymás számára…

kep 2022 07 15 171328637 6 csillagjegypáros, akiket az Isten is egymásnak teremtett...

Bika és a Rák

Mindkét jegy a biztonságra és a védelemre vágyik, amit tökéletesen megteremtenek egymás számára. Borzasztóan erős szenvedély és vágy van a két jegy között, amely egy nagyon erős köteléket szül, amit semmi sem választhat szét.

kep 2022 07 15 171739748 6 csillagjegypáros, akiket az Isten is egymásnak teremtett...

Nyilas és az Ikrek

Mindkét jegy intelligens, és fontos számukra, hogy ezt fitogtathassák másoknak. Pont ezért passzolnak össze, ugyanis méltó ellenfelet látnak a másikba, ami mágnesként vonzza őket egymáshoz. Az ikrek emellett még spontán is, ami jól kiegészíti a nyilas játékosságát.

kep 2022 07 15 171716634 6 csillagjegypáros, akiket az Isten is egymásnak teremtett...

Rák és Skorpió

A ráknak fontos, hogy az ágyban jó párost alakítsanak. Félénk ugye és ezért megijedhet a skorpió erős szexuális energiájától. Utóbbinak óvatosnak is kell lennie, de ha türelmes, akkor egy tökéletes párost köszönthetünk.

forrás: joy

Benjamin Button féle betegséggel született a kisbaba – A kommentelők öregasszonynak csúfolják

Biztos te is láttad a 2008-ban bemutatott „Benjamin Button különös élete” című filmet, amiben Brad Pitt és Cate Blanchett játszotta a főszerepet. A film szerint Benjamin (Pitt) különös betegséggel küzd. Az elején újszülöttként jelenik meg a filmben, ám megjelenésre úgy fest, mint egy vénember. Ahogy telnek múlnak az évek, és életkor szempontjából idősebb lesz, a teste úgy fiatalodik meg. Végül halála pillanatában ugyan szellemileg idős ember, ám testileg fiatal, hurkás kisbabává változik.

Benjamin Button féle betegséggel született a kisbaba - A kommentelők öregasszonynak csúfolják

Úgy tűnhetett a nézők számára, hogy ez csak egy fikció és ilyen betegség valamint eset a valóságban nem létezik, de kiderült, hogy tévedtek. Cikkünk főszereplője, egy 20 esztendős nő, aki világra hozott egy kisbabát, aki pontosan olyan betegségben küzd, mint a filmben említett Benjamin Button. A Hutchinson-Gilford-szindrómaként nyilvántartott betegség során a páciensek a normálisnál gyorsabban öregszenek.

99 Benjamin Button féle betegséggel született a kisbaba - A kommentelők öregasszonynak csúfolják

A kislány deformált kezekkel és ráncos bőrrel született, mely szokatlan volt a család számára. A fent említett szindróma más néven progeria egy genetikai állapot, mely a két év alatti gyermekeket érinti és korai öregedést okoz.

A dél-afrikai származású család teljesen összetört, miután a gyermek képeit megosztották az interneten. Több rosszindulatú komment érkezett alá, melyben „öregasszonynak” titulálták őt. A helyi média szerint a fiatal nő a hétfői napon hozta világra otthonában kislányát, Libode kisvárosában.

98 Benjamin Button féle betegséggel született a kisbaba - A kommentelők öregasszonynak csúfolják

Mivel a mentők nem érkeztek meg időben, ezért az édesanyát és a gyermeket csak a szülés után tudták beszállítani a kórházba. A baba édesanyja így fogalmazott:

„A kórházban azt mondták nekünk, hogy a gyermekem fogyatékos. A születésekor én is észrevettem, hogy valami furcsa rajta. Eleinte nem sírt fel, és a légzése is fura volt. Meglepődtem, mert nem tartottam normálisnak. Most pedig az interneten azt olvasom, hogyan kezdik ki szegény gyermekem. Mindegyiket börtönbe vetném, ha tehetném.”

97 Benjamin Button féle betegséggel született a kisbaba - A kommentelők öregasszonynak csúfolják

A progeriával diagnosztizált gyermekek átlagosan 14,5 éves korukban hunynak el érelmeszesedésben. A Progeria Research Foundation becslése szerint világszerte 132 gyermek és fiatal felnőtt szenved Hutchinson-Gilford Progeria szindrómában.