L.L. Junior ma reggel jelentette be – Meghozta élete eddigi legnehezebb döntését

0
29366533 2253965 eac45fefe2ec922ae3f1e3a126c5f092 wm L.L. Junior ma reggel jelentette be - Meghozta élete eddigi legnehezebb döntését

L.L. Junior bejelentette, hogy dalt ír kisfia emlékére. Dávidka augusztus végén szenvedett halálos balesetet Zuglóban. A kisfiú kirohant az úttestre és egy szabályosan közlekedő autós elütötte őt. A mentősök órákig küzdöttek a gyermek életéért, de nem sikerült megmenteni őt.

IMG2246 1 L.L. Junior ma reggel jelentette be - Meghozta élete eddigi legnehezebb döntését

Junior azt nyilatkozta, hogy a dalírás és a fellépések segítik őt a gyász feldolgozásában.

„Dávidka emlékére írunk egy nagyon szép dalt, most ezen dolgozunk. Nem tudom, mikor lesz kész, iszonyúan nehéz volt, amikor néhány hete leültem a zongora elé. Nagy erő kell egy ilyen dal megírásához. Hozzáláttam, és mindig sírtam. Tetszene neki, biztos, hogy szeretné, hiszen minden számomat tudta kívülről. Nagyon okos kisgyerek volt” – mondta a zenész.

ll junior 768x432 1 L.L. Junior ma reggel jelentette be - Meghozta élete eddigi legnehezebb döntését

L.L. Junior megköszönte az együttérzést mindenkinek. Hozzátette azt is, hogy a gyász sosem múlik el, de ezzel együtt kell élnie az egész családnak. Az élet megy tovább, erősnek kell lennie, mert van kiért.

Ez a 23 kép nagyszerűen összefoglalja, mi a különbség férfi és nő között!

Mindenkinek megvan a saját szokása, értékrendje, amiben nem szívesen szeretne változtatni, hiszen az már egyszer bevált. Mind a nőknek és mind a férfiaknak vannak ilyen hóbortjaik, amiről mi most készítettünk egy listát, hogy melyek azok a tevékenységek és dolgok, amikben teljesen mértékben különböznek egymástól.

Így használják a nyilvános WC-ket.

1 39 Ez a 23 kép nagyszerűen összefoglalja, mi a különbség férfi és nő között!

Amikor be kell indtani a fantáziáját.

2 35 Ez a 23 kép nagyszerűen összefoglalja, mi a különbség férfi és nő között!

Vásárlásnál.

3 33 Ez a 23 kép nagyszerűen összefoglalja, mi a különbség férfi és nő között!

Ahogy kezelik a mindennapi dolgaikat.

4 32 Ez a 23 kép nagyszerűen összefoglalja, mi a különbség férfi és nő között!

Amikor mesélnek.

5 33 Ez a 23 kép nagyszerűen összefoglalja, mi a különbség férfi és nő között!

Amikor le kell csekkolni valakit.

6 29 Ez a 23 kép nagyszerűen összefoglalja, mi a különbség férfi és nő között!

Amikor ki kell választani egy színt.

7 27 Ez a 23 kép nagyszerűen összefoglalja, mi a különbség férfi és nő között!

Amikor ez a két dolog tökéletesen ugyanazt jelenti.

8 26 Ez a 23 kép nagyszerűen összefoglalja, mi a különbség férfi és nő között!

Meg kell tanulni a másik nem nyelvén beszélni.

14 32 Ez a 23 kép nagyszerűen összefoglalja, mi a különbség férfi és nő között!

Ahogyan a lakásukkal és a kocsijukkal bánnak.

15 30 Ez a 23 kép nagyszerűen összefoglalja, mi a különbség férfi és nő között!

Amikor hazajönnek a fodrásztól.

16 20 Ez a 23 kép nagyszerűen összefoglalja, mi a különbség férfi és nő között!

Így kell kiegészíteni egymást.

17 21 Ez a 23 kép nagyszerűen összefoglalja, mi a különbség férfi és nő között!

Mesélés közti különbség.

18 17 Ez a 23 kép nagyszerűen összefoglalja, mi a különbség férfi és nő között!

Ahogy a tükörben látják magukat.

19 16 Ez a 23 kép nagyszerűen összefoglalja, mi a különbség férfi és nő között!

Ahogy elkészülnek reggel.

20 15 Ez a 23 kép nagyszerűen összefoglalja, mi a különbség férfi és nő között!

Amekkora helyük van az ágyban.

21 12 Ez a 23 kép nagyszerűen összefoglalja, mi a különbség férfi és nő között!

Ahogy a barátaink kezelik az új híreket.

22 8 Ez a 23 kép nagyszerűen összefoglalja, mi a különbség férfi és nő között!

Ahogy kezelik a betegségeket.

23 5 Ez a 23 kép nagyszerűen összefoglalja, mi a különbség férfi és nő között!

 

Ők Putyin lányai – nem sikerült eltitkolnia. Így néznek ki ma.

Moszkva egyik legféltettebb titka látott napvilágot. Putyint nagyon érzékenyen érinti, ha a média a magánéletéről szeretne információkat gyűjteni. Azonban így is sikerült több érdekes tényt megtudni. Egy fontos dolog érdekli most a világot. Mégis kik Putyin lányai, jelenleg mit csinálnak ezek a nők?

putyin Ők Putyin lányai - nem sikerült eltitkolnia. Így néznek ki ma.

Oroszország vezetőjét az egész világ ismeri, de talán azon még nem gondolkodtunk, hogy milyen családja lehet. Egy erős vezetőnek, támogató családdal kell rendelkeznie. Putyin megmutatta volt feleségének és két lányának, amikor elfoglalta az elnöki tisztséget Oroszországban. Volt feleségét Ljudmilának hívták, a lányait ekkor látták utoljára hivatalosan apjukkal. Kilétüket azóta sem erősítették meg.

Bizonyos források alapján, azt feltételezik, hogy a nők Maria Vorontsova-Faasen és Jekaterina Tikhonova. Maria a fiatalabb, aki 1985-ben született Leningrádban és más néven Masha-nak szólítják. Egy évvel később született meg húga, Katia, Drezdában.

A tavalyi szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon mindkét hölgy részt vett. Mindketten nagyon magas beosztásban dolgoznak. Maria férje, Jorrit Faassen, aki egy holland vállalkozó, és a Gazprom üzletfejlesztési igazgatója. A párnak állítólag gyermeke is született, így az orosz vezető nagypapa is.

Katiaról sokkal kevesebbet tudnak. Egy ideig Nikolai Shamalovval alkotott egy párt, aki milliárdos és Putyin egyik barátja is. Ám a kapcsolat véget ért.

A hölgyek kilétét ugyan sosem erősítették meg, mégis úgy gondoljuk, le sem tagadhatnák a köteléket. Egy régebbi fotón látszik, hogy mennyire hasonlítanak apjukra. A fényképen fekete ruhában pózolnak a lányok, és egykor Szergej Pugacsov tette közzé. A férfi korábban Putyinnal üzletelt.

Azt fontos elmondani, hogy Putyin hivatalosan is elismerte, hogy van két lánya. Ám a férfi nem volt mindig hű feleségéhez, így többen úgy tartják, hogy akár több gyermeke is lehet. Viszonya volt többek között Alina Kabaevával. Azt állították, hogy az asszonnyal 5 közös gyermekük is született, négy fiú és egy lány. Azonban ezt Putyin sosem erősítette meg.

Jelizawiet Kriwonogi 18 évesen azt állította, hogy az orosz vezető az édesapja. Édesanyja, Szvetlana szintén a szeretők közé tartozott. Szvetlana anno takarítónőként dolgozott, majd egyszer csak egy gyönyörű házba költözhetett. A lánya gyakran megmutat különböző márkás szetteket az oldalán. Ám Putyin sosem ismerte el, őt sem.

A 22 éves lány „beleszeretett” egy 57 éves bácsiba… Biztos nem a pénzéért…

A 22 éves lány beleszeretett egy 57 éves férfiba. 14 hónapja vannak együtt…. De miért?

A 22 éves lány beleszeretett az 57 éves bácsiba

Az ehhez hasonló kapcsolatok, bár egyre több van, mégis ambivalens érzelmeket váltanak ki belőlünk. A 22 éves Brightny és az 57 éves James véletlenül találkoztak az egyik étteremben. Mint a férfi visszaemlékezik, a lány azonnal felkeltette a figyelmét. Most 14 hónappal később még mindig együtt vannak, és nagyon szeretik egymást….

kep 2022 08 25 121646809 A 22 éves lány "beleszeretett" egy 57 éves bácsiba... Biztos nem a pénzéért...

Brightny Új-Zélandról származik, de szeretője miatt úgy döntött, hogy feladja jelenlegi életét. Jameshez ment lakni. Az 57 éves férfi lányai egyáltalán nem kedvelik. Az egyik annyira dühös apjára és kedvesére, hogy halálosan megfenyegette Brightny-t. 

@agegap50 What does james daughters think of brightnye? #sugarbaby #sugardaddy #agegap #realcouple #inlovewithyou ♬ original sound – Unlikely love

Brightny és James együtt vezetik a meglehetősen népszerű TikTok profilt, az „agegap50”-et. Nemcsak érzéseiket, hanem problémáikat is megosztják ott. Sőt, szívesen válaszolnak az internetezők kérdéseire is. Jó néhány van. A legtöbb közülük a nyomdafestéket sem bírja…

kep 2022 08 25 121657363 A 22 éves lány "beleszeretett" egy 57 éves bácsiba... Biztos nem a pénzéért...

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lány a pénzért van a férfival. Biztosan nem szereti… A páros azonban úgy érzi, hogy hatalmas szerelem van kettejük között.

kep 2022 08 25 121708295 A 22 éves lány "beleszeretett" egy 57 éves bácsiba... Biztos nem a pénzéért...

Az tény, hogy a férfi tele van lóvéval. Az előző feleségének is vett egy Maseratit. A válás után nála hagyta…

@agegap50 #sugarbaby #sugardaddy #agegap #realcouple #inlovewithyou @Brightnye ♬ original sound – savannahdextermusic

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!

Mutatunk egy három kérdéses IQ-tesztet – Te átmennél rajta?

0

A Kognitív Önreflexiós Teszt (CRT) a világ legrövidebb és leggyorsabb IQ-tesztje. Mindössze három kérdésből áll.

Most megmutatjuk neked a tesztet, utána pedig a helyes válaszokat is. Te vajon mennyit találnál el belőle? Láss neki és győződj meg róla, hogy mennyire vagy okos!

08 Mutatunk egy három kérdéses IQ-tesztet - Te átmennél rajta?
  1. kérdés: Egy labda és egy ütő 1,1 fontba kerül. Az ütő egy fonttal drágább, mint a labda. Mennyibe kerül a labda?
  2. Kérdés: Ha öt gép, öt perc alatt, öt kütyüt gyárt le, akkor mennyi idő szükséges ahhoz, hogy 100 gép, 100 kütyüt gyártson le?
  3. kérdés: Egy tóban egy tavi liliom fejlődik, amely mindennap megduplázza a kiterjedését. 48 nap alatt fedi be teljesen a tó felszínét. Hány nap alatt fedi be annak felét?

A leggyakoribb eredmények és egyben hibás válaszok a következők:

  1. 10 penny (azaz 0,1 font)
  2. 100 perc
  3. 24 nap
105a902a929a0b4 Mutatunk egy három kérdéses IQ-tesztet - Te átmennél rajta?

A jó megoldások azonban a következők:

  1. A labda 5 penny-be, azaz 0,05 fontba kerül, mivel, ha a labda 5 penny, akkor lesz az ütő 1,05 font, a kettő együtt pedig 1,1 font, ami a cél volt.
  2. Ha öt gép, öt perc alatt, öt kütyüt gyárt, akkor 100 gép szintén 5 perc alatt fog 100 kütyüt legyártani, mivel 20-szor több gépet használunk, pontosan 20-szor több kütyü legyártására, aminek köszönhetően az időtartam nem fog változni.
  3. 47 nap alatt fedi be a felét. Mivel a tavi liliom minden nap megduplázza a kiterjedését, ezért, ha 48 nap alatt fedi be a teljes tavat, akkor egy nappal előbb lesz a mérete pont akkora, mint a fél tó.
Mutatunk egy három kérdéses IQ-tesztet - Te átmennél rajta?

Mit mutatnak az eredmények?

Nos, a kutatás keretein belül 3500 ember töltötte ki a tesztet. 33 százalékuk az összes választ elrontotta, 83 százalék pedig legalább egy kérdésre adott rossz választ. Abban az esetben tehát, ha minden válaszod jó volt, akkor bekerülnél a legfelső 17 százalékba.

Nyilvánvalóan a tesztnek is vannak hiányosságai, azonban az egyik legjobb amerikai egyetem, az MIT hallgatóinak is csak kevesebb, mint a fele (48 százaléka) tudta hibátlanul kitölteni azt.

A teszt lényegében arra adott választ, hogy a feladat ugyan egyszerűnek látszik, de valójában sokkal nehezebb, mint azt első ránézésre gondolnánk.

8 gyermeke van, és úgy néz ki, mint egy tinédzser. „Közel 12 évig folyamatosan terhes voltam”

A kisasszonynak 8 gyermeke van, de mégis olyan, mint egy tinédzser. „Most jöttem rá, hogy már tizenkét éve folyamatosan terhes vagyok” – írta nemrég az Instagramon.

8 gyermeke van, és úgy néz ki, mint egy tinédzser

Kora Duke Las Vegasban él, ahol boldog anya és feleség életét éli. Kilencszeres anyukaként emlegeti magát, ugyanis az egyik gyermekét elvesztette. Öt fiú és három lány édesanyja. Mint mondja, életéből majdnem 12 évig volt terhes. Ráadásul Kora gyermekeinek egy része már felnőtt.

Terhességei ellenére még mindig kifogástalan alakja van.

Bár sok időt szentel a gyerekeknek, az egészségével és a megjelenésével is törődik. Kora egészséges életmódot folytat, nagyon aktív és rendszeresen edz edzőteremben. De ez nem volt mindig így…

„Össze kellett szednem magam”

A „Daily Star”-nak adott interjújában a büszke anyuka bevallotta, hogy a múltban számos egészségügyi problémával küzdött. Ez cselekvésre ösztönözte.

Utolsó terhességem után kiderült, hogy prediabéteszes vagyok, és kezdődő pajzsmirigy-problémáim vannak. A csípőmmel és a derekammal is sok problémám volt. Az egészségem megromlott, össze kellett szednem magam, és újjá kellett építenem az immunitásomat és az erőmet

A nő még a negyvenes évei elején jár, de bevallotta, hogy nem szeretne több gyermeket.

Életem ezen szakaszában nem akarok több gyereket.

3 csillagjegy, akik nagyon nehezen lesznek szerelmesek

A szerelem fantasztikus, eufórikus érzés, amelyet sokan sokféleképpen élünk meg. Egyesek szerint szerelem nélkül nem is érdemes élni, hiszen olyan nagyszerű dolgokra képes motiválni minket, illetve olyan erőt ad, hogy még a legnehezebb feladatokba is bátran belevágunk.

kep 2022 04 18 205027734 3 csillagjegy, akik nagyon nehezen lesznek szerelmesek

De ahány ember, annyi szokás, érzés, habitus stb. Vannak, akik számára a szerelem puszta hóbortos ábránd. Vagy valami olyasmi, ami jó helyen van a romantikus filmekben és kész. Egyes csillagjegyek nagyon nehezen esnek szerelembe. Ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem, vagy soha…de a tökéletes partner kell hozzá. Vagy legalábbis elég ha ő azt hiszi, hogy tökéletes.

kep 2022 04 18 205042406 3 csillagjegy, akik nagyon nehezen lesznek szerelmesek

SKORPIÓ

A skorpió a végletek embere. Szeretnek vagy utálnak. De beleszeretni nagyon nehezen tudnak bárkibe is. Nem az a fajta, aki első látásra lángra lobban a szerelemtől. Ez számára egy lassú folyamat. Ha azonban sikerül elérni, hogy egy skorpió szerelmes legyen, az egy életre is szólhat.

kep 2022 04 18 205122935 3 csillagjegy, akik nagyon nehezen lesznek szerelmesek

BIKA

Szereti, ha szeretik. Eltudja hitetni, hogy ugyanazt érzi mint a másik és viszonozza az érzéseket, de csalódhat az, aki egy bikába szerelmes. Jobban szereti a felszínes, könnyed kapcsolatokat. Nehezen adják a szívüket.

kep 2022 04 18 205136179 3 csillagjegy, akik nagyon nehezen lesznek szerelmesek

KOS

Makacs, önfejű. A szerelemben is ilyen. Ha ő kijelenti, hogy nem lesz szerelmes, akkor nem lesz az. Nehéz őt meggyőzni bármiről is, amiről ellentmondó véleménye van. Meg kell várni, hogy ő maga jöjjön rá arra, hogy tévedett. Az biztos, hogy tud szereti. Nagyon is. De nem akárkit.

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!

A „pohárteszt”. Apróságnak tűnik, de megmentheti egy gyermek életét

Tudtad, hogy egy átlagos pohár életet menthet? Bármilyen hihetetlennek is hangzik az „pohárteszt” sok anyuka bevált módszere. Tökéletes az egyik veszélyes betegség ellen. A mindannyiunk otthonában lévő pohárnak köszönhetően lehetőség nyílik a megfelelő diagnózis felállítására és az időben történő reagálásra.

Amikor minden másodperc számít…

Lehet, hogy az „pohárteszt” nem úgy hangzik, mint a helyes diagnózis felállítása és valaki életének megmentése. De a látszat csalhat. Sok anya nagyon jól tudja, hogy egy átlátszó, kis edény felbecsülhetetlen értékű lehet.

poharteszt A "pohárteszt". Apróságnak tűnik, de megmentheti egy gyermek életét

Az invazív meningococcus fertőzés nagyon súlyos, alattomos betegség, amely a gyengén fejlett immunrendszer miatt főként kisgyermekeket (5 éves korig) érint. Elkaphatja a betegséget egy másik személytől, cseppfertőzésen keresztül vagy közvetlen érintkezés útján.

A meningococcus fertőzés nagyon veszélyesnek bizonyulhat. A betegség gyorsan fejlődik – a fertőzést követő 24 órán belüli kezelés hiánya akár halálhoz is vezethet. Minél előbb felismerjük, hogy ez a betegség, annál nagyobb az esélye, hogy hatékonyan tudunk segíteni a gyermeken.

kep 2022 06 13 191438590 A "pohárteszt". Apróságnak tűnik, de megmentheti egy gyermek életét

A nehézséget azonban az okozza, hogy a betegség könnyen összetéveszthető egy másik betegséggel, például a megfázással és az influenzával. De ez nem jelenti azt, hogy tehetetlenek vagyunk. Éppen ellenkezőleg – elég, ha van kéznél egy egyszerű tárgy …

A pohárteszt

Meningococcus fertőzés után petechiák jelenhetnek meg a gyermek testén. Ebben az esetben a petechiális kiütés jellegzetes tünete, hogy nyomás hatására nem halványul el. Ezért „üvegtesztet” végezhetünk, hogy kiderüljön, szükséges-e egy gyors kórházi látogatás.

Elég, ha a kezébe vesz egy pohár átlátszó üveget, és a kórosan megváltozott, azaz ecchymosisokkal borított helyre a bőrre helyezi. Ha a foltok nem halványulnak el az üveg nyomására, biztosak lehetünk benne, hogy meningococcus fertőzés történt, és azonnali kórházi kezelés szükséges.

A teszt egyébként felnőtteken is elvégezhető.

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!

5 éves hős kislány mentette meg anyját és öccsét a szörnyű baleset után – „Ha ő nincs biztos nem élik túl”

Többször hallottunk már történeteket arról, hogy nem a szülők mentették meg gyermekeik életét, hanem épp fordítva. Ilyen volt például az 5 éves Elena, aki felhívta a segélyhívót mikor édesanyja a konyhában összeesett. Az ő talpraesettségének köszönhetően nem lett komolyabb baja. Hasonlóképp járt el a cikkünkben szereplő szintén 5 éves kislány is.

1 5 éves hős kislány mentette meg anyját és öccsét a szörnyű baleset után - "Ha ő nincs biztos nem élik túl"

Lexi Shymanski esete a legtökéletesebb bizonyíték arra, hogy a bátorság nem ismeri a kort. Egy nap édesanyjával, Angelaval, és testvérével Peterrel tartottak hazafele mikor szörnyű baleset történt. Angela a Sziklás-hegységen keresztül indult haza, ám nagyon fáradt volt és mind tudjuk, hogy a fáradtság és az álmosság a katasztrófa alkotóelemei.

8 5 éves hős kislány mentette meg anyját és öccsét a szörnyű baleset után - "Ha ő nincs biztos nem élik túl"

Az édesanya elaludt a volánnál és emiatt lehajtottak az útról, majd egy 40 méter mély szakadékba zuhantak. A kis Peter súlyosan beütötte a fejét, ami miatt agyrázkódása lett, Angelának pedig több testrésze is eltört. Egyedül Lexi volt, aki megúszta a zuhanást életveszélyes sérülések nélkül.

11 5 éves hős kislány mentette meg anyját és öccsét a szörnyű baleset után - "Ha ő nincs biztos nem élik túl"

Bár még csak 5 esztendős volt, Lexi tudta, hogy csak ő segíthet anyjának és öccsének. Habozás nélkül kicsatolta a biztonsági övét, majd kimászott a kocsiból. Ezt követően elindult felfelé, hogy segítséget hívjon. A mezítláb mászó Lexinek sikerült visszamennie az útra, ahol megpróbálta megállítani az arra hajtó autósokat. Odaérve integetni kezdett, hátha valaki megáll és megnézni miért bóklászik egyedül egy ilyen helyen.

2 7 5 éves hős kislány mentette meg anyját és öccsét a szörnyű baleset után - "Ha ő nincs biztos nem élik túl"
3 5 5 éves hős kislány mentette meg anyját és öccsét a szörnyű baleset után - "Ha ő nincs biztos nem élik túl"

Lonnie és Jeremiah Jurek is észrevették az indokolatlan helyen ácsorgó és integető lányt, ezért megálltak, hogy megkérdezzék mi történt vele, és ami a legfontosabb, hol vannak a szülei. Érezték, hogy valami nincs rendben. különben nem állt volna ott egymaga, cipő nélkül az úton.

4 3 5 éves hős kislány mentette meg anyját és öccsét a szörnyű baleset után - "Ha ő nincs biztos nem élik túl"

„Ott állt az útszélén, és próbálta megállítani a forgalmat. Kiabált, integetett az autósoknak, hogy álljanak meg. Jeremiásnak éreztem magam ezért megálltam.” – mondta Lonnie.

9 5 éves hős kislány mentette meg anyját és öccsét a szörnyű baleset után - "Ha ő nincs biztos nem élik túl"

Mikor elmondta a kislány, hogy mi történt, azonnal az autóhoz, és a benne ülő sérültekhez mentek. Mikor meglátták Lexi családját, azonnal értesítették a mentőket. A hatóságok hamar kiértek és egyből kórházba szállították a családot. Mind Angela, mind a kis Peter műtéti beavatkozásra szorult. Szerencsére egyre jobb és jobb állapotban vannak.

7 5 éves hős kislány mentette meg anyját és öccsét a szörnyű baleset után - "Ha ő nincs biztos nem élik túl"

Mikor a kerekesszékben lábadozó Angela megtudta, hogy mit tett Lexi, így nyilatkozott:

„Ez a kislány az oka annak, hogy élek és, hogy a testvére is él. Hálás vagyok amiért a családom együtt lehet.”

10 5 éves hős kislány mentette meg anyját és öccsét a szörnyű baleset után - "Ha ő nincs biztos nem élik túl"

„Zokogni kezdtem, mikor megtudtam mi történt. Nagyon bátor kislány.” – mondta Lexi apja.

5 3 5 éves hős kislány mentette meg anyját és öccsét a szörnyű baleset után - "Ha ő nincs biztos nem élik túl"

Az edmontoni rendőrség bronzéremmel jutalmazta Lexit a bátorságáért. Ha nem tett volna semmit, anyja és testvére biztos, hogy elhunytak volna.

Rendkívül ritka eset a szülőszobán. A kislány farokkal született

A kislány farokkal született. Ez rendkívül ritka eset. Becslések szerint mindössze 200 hasonló esetet írtak le világszerte az orvosi irodalomban.

kep 2022 11 30 120945457 Rendkívül ritka eset a szülőszobán. A kislány farokkal született

A lány farokkal született

Ez a szülés a mexikói Nuevo Leonban található kórház történetébe vonul be vastag, nagybetűkkel. Egy egyedülálló baba született a létesítményben. Császármetszés után az orvosok észrevették, hogy egy kislánynak farka van. A külföldi média azonnal felkapta az esetet. Az orvosok a Science Direct „Journal of Pediatric Case Reports” című folyóiratában is beszámoltak a szokatlan esetről. A terhesség komplikációk nélkül zajlott le. 

A farka 5,7 cm volt. Puha volt, hegyes, bőrrel és szőrrel borított. Passzívan, fájdalom nélkül mozgatható volt, de nem mutatott spontán mozgást. A baba sírt, amikor a szervet tűvel megszúrták

A szülés után két hónapon belül a farok további nyolc millimétert nőtt. Ezután helyi érzéstelenítésben műtéti úton eltávolították. A műtét eseménytelenül zajlott, a lányt még aznap hazaengedték.

Hét évvel ezelőtt Kínában is hasonló esetet jelentettek. A neten továbbra is fellelhető a kisgyermek képe…

Érdekesség

Ha hinni lehet a tudománynak, őseinknek volt farka. A mintegy 20 millió évvel ezelőtti evolúció eredményeként azonban elvesztettük őket, amikor az emberi faj elvált a majmoktól.

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!