Covid oltás után bomlani kezdtek az erei – A ritka mellékhatás után kerekesszékbe kényszerült

Mikor bejöttek a koronavírus elleni oltások, sokan óckodtak tőle, mert nem tudták, hogy milyen anyagokat is tartalmaz, illetve milyen mellékhatásai lehetnek. Rengeteg rémhír terjengett róluk emiatt pedig voltak, akik elfordultak tőle. Az idő előrehaladtával azonban többen is beadták a derekukat, viszont előfordultak esetek mikor súlyosabb mellékhatások léptek fel. Sok vitát váltott ki az AstraZeneca oltás, mely vérképzési zavarokat okozott ezért több országban is felfüggesztették annak használatát.

1 39 Covid oltás után bomlani kezdtek az erei - A ritka mellékhatás után kerekesszékbe kényszerült

Courtney Keating olyan helyzetbe került a Covid oltás miatt, amit legvadabb álmaiban sem gondolt volna. A fiatal londoni származású nő azt állítja, hogy négy hétig kórházban feküdt, mert az oltás károsította az idegeit és ízületeit, emiatt pedig nem tudott járni.

2 33 Covid oltás után bomlani kezdtek az erei - A ritka mellékhatás után kerekesszékbe kényszerült

A rendkívüli reakció után egy hónapig kerekesszékben kellett közlekednie, mert nem volt képes sétálni. A tapasztaltakról Facebookon számolt be, s hozzátette, hogy az orvosok azt mondták neki, ha nem ment volna be a kórházba, akkor végzetes is lehetett volna a kimenetel.

Mint kiderült, az oltás bőr alatti vérzést okozott nála és kedden lila foltokkal ébredt. A róla készült képeket szintén megosztotta a közösségi oldalán. A szakértők egyetértenek abban, hogy az oltás messze meghaladja a káros mellékhatások kockázatát.

Courtney a következőt írta a bejegyzéséhez: „Csak szeretném felhívni a figyelmet a Covid oltással kapcsolatos reakciómra. Ez történt a lábammal, karommal sőt még a hátammal is a covid oltás után. A vénáim és a vérsejtjeim károsodtak ezért vérezni kezdtem bőr alatt. Több mint egy hónapig képtelen voltam járni, mivel a probléma kiterjedt a lábam idegeire és ízületeire. Ezután kerekesszékben kellett ülnöm, majd járókerettel kezdtem újra járni.”

3 36 Covid oltás után bomlani kezdtek az erei - A ritka mellékhatás után kerekesszékbe kényszerült

Courtney posztja vegyes érzelmeket és válaszokat váltott ki az emberekből. Pontosan emiatt hangúlyozta és írta oda, hogy nagyon ritkán fordul elő ennyire rossz reakció.

„Bármennyire is sajnálom, hogy így reagáltál a Covid oltásra, bár nem tudom melyiket kaptad, mert azt nem említetted, de úgy érzem feleslegesen ijesztgeted az embereket.” – írta az egyik felhasználó.

„Ön azok közé tartozik, aki rosszul reagált az oltásra. Remélem, hogy már jobban vagy és ráléptél a gyógyulás útjára. A legjobbakat kívánom neked a jövőben.”

„Milyen oltást kaptál, hogy ez történt? Elég fájdalmasnak tűnik, viszont az oltások azért vannak, hogy a megbetegedés súlyossá válását megakadályozzák.” – állt a következő kommentben.

6 31 Covid oltás után bomlani kezdtek az erei - A ritka mellékhatás után kerekesszékbe kényszerült

Courtney egy videóval válaszolt a kritikusoknak, és bemutatta a lábát:

„Csak remélni merem, hogy ez nem történik meg mással! Nem arra buzdítom az embereket, hogy ne menjenek oltakozni, hanem arra, hogy minden eshetőségre készüljenek fel. Az én esetem csak egy példa.”

Idén június 16-ig több mint 284 000 mellékhatást jelentettek a Pfizer, az AstraZeneca és a Moderna oltásokkal kapcsolatban az Egyesült Királyságban. Viszont ez bármi lehet a fejfájástól vagy kiütéstől kezdve a ritkább, de komolyabb szövődményekig.

Berki ügy: Pamela és Mazsi lépésére senki sem számított…

0

Hódi Pamela és Berki Mazsi közti ellentét azóta tart, amióta Berki a nyilvánosság előtt is felvállalta kapcsolatát Mazsival. A két nő között mindig volt feszültség, de múlt péntek óta ez megváltozni látszik.

kep 2022 05 14 073551468 Berki ügy: Pamela és Mazsi lépésére senki sem számított...

Berki Krisztián halálának reggelén a két nő elásta a csatabárdot és jól láthatóan együtt gyászolta szeretett ismerősük halálát.

A veszteségük közös, hiszen Pamelának és Krisztiánnak van egy közös gyermeke Zselyke. Ez egy életre összekötötte őket.

A tények felvételén jól látszik, hogy szinte egymásba kapaszkodva próbálják feldolgozni a történteket.

kep 2022 05 14 073607676 Berki ügy: Pamela és Mazsi lépésére senki sem számított...

Egy Pamelához közeli ismerős arról számolt be, hogy mindketten nehéz napokat élnek át.

Mindkettőjük számára ez nagy veszteség, egymást próbálják lelkileg is segíteni. Kapcsolatban vannak, és miközben visszavonultan gyászolnak, a gyakorlati kérdésekben is igyekeznek együttműködni, például arról is egyeztetnek, hogy milyen módon adják meg a végtisztességet Krisztiánnak. Ilyenkor nem könnyű dönteni a temetés körüli kérdésekről. Az talán segít a jelenlegi helyzetben, hogy egy ideje kapcsolatuk rendeződni látszódott, és igaz, hogy nem voltak barátnők, de sikerült elásniuk a csatabárdot

-mondta a Borsnak egy ismerősök.

kep 2022 05 14 073725004 Berki ügy: Pamela és Mazsi lépésére senki sem számított...

Vélhetőleg a két nő abban is megállapodott, hogy mit és hogyan kommunikálnak majd a nyilvánosság felé. Mindketten egy-egy megható fotóval búcsúztak Krisztiántól. Vélhetőleg ez is közös döntés volt.

Mazsi a következő sorokat címezte Pamelának, egy bejegyzésben:

Teljesen másképp gondolkodom már nagyon sok mindenről. Úgy gondolom, nagyon-nagyon sok mindenben hibáztam egyébként a múltban, nagyon sok mindent másképp csinálnék. Vannak emberek, akiket megbántottam, és ezt, hiába én nem szándékosan szerettem volna, sajnos teljesen úgy mutatott kifelé, és teljesen átértékelődtem, mióta megszületett a kislányom

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!

Emlékszel még Huncutkára? Elmúlt már 40 éves és elképesztően gyönyörű nő lett belőle

A Huncutka című film nálunk hatalmas siker lett. Lássuk mi lett a kislányból…Elképesztő!

1991-ben mutatták be a Huncutka című filmet, amelyben James Belushi kislányát alakította a címben jegyzett kislány. Tolvajok, csalók és hajléktalanok voltak.

kep 2023 01 14 094222005 Emlékszel még Huncutkára? Elmúlt már 40 éves és elképesztően gyönyörű nő lett belőle

A film nem volt nagy siker a saját hazájában, de nálunk annál inkább. Évről évre leadja a tévé, és mi ugyanúgy beülünk elé, ahogy Kevin elé karácsonykor.

kep 2023 01 14 094329031 Emlékszel még Huncutkára? Elmúlt már 40 éves és elképesztően gyönyörű nő lett belőle

James Belushi maradt a kamerák előtt, de vajon mi lett huncutkával?

Alisan Porterről nagyon keveset tudni, de az biztos, hogy a szépsége páratlan.

Filmben nem nagyon láttuk többet. A zenélésnek él…

2003-ban megalapította a The Raz nevű bandát, amelynek ő volt a szövegírója és az énekese is. Egyetlen évig tartott a dolog, aztán fel is oszlottak. 2005-ben megalapította a Porter Projectet. 2008-ban Randy Jackson producer segítségével megalakult a The Canyons nevű zenekar, akik 2010-ben Adam Lambert előzenekaraként léphettek fel.

2010-ben férjhez ment Brian Autenrieth színészhez. Abban az évben született első gyermeke, majd 2014-ben a második. 2017-ben elváltak.

2016-ban szerepelt a The Voice nevű tehetségkutatón.

Utolsó albuma 2017-ben jelent meg.

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!

23 kép, ami bemutatja a világ rejtett oldalát

Azt gondolnánk, hogy az iskolában mindent megtanítottak a világ dolgaival, történelmével, érdekességeivel kapcsolatban, de ez közel sincs így. A világ olyan gigantikusan nagy, hogy nehéz lenne mindenről néhány év alatt ismeretet szerezni és azokat kívülről fújni. Rengeteg keresgélés, könyv és cikk olvasás, videómegtekintés útján meg lehet ismerkedni a föld azon részével, mely eddig rejtély volt számunkra. Nyilván te sem tudtál arról, hogy élnek a bolygón olyan galambok, melynek tollazata göndör, ahogy biztos arról sem volt tudomásod, hogy hófehér páfrányokkal lehet találkozni az erdőkben.

Annak érdekében, hogy egy kicsit kielégítsük tudásvágyad, összegyűjtöttünk néhány képet, mely betekintést enged az ismeretlenbe.

1, Tudjuk, elsőre egy eldobott műanyag csomagolásnak tűnik, pedig valójában ez egy ileodictyon cibarium vagyis fehér kosárgomba.

1 1 23 kép, ami bemutatja a világ rejtett oldalát

2, Sokan kételkedtek a galapagosi teknősök méretében. Nos ez a kép is egyértelműen tükrözi, hogy óriási.

2 23 kép, ami bemutatja a világ rejtett oldalát

3, Bizony jól látod, ez egy olyan speciális írógép, amivel könnyűszerrel lehet kottákat nyomtatni.

3 23 kép, ami bemutatja a világ rejtett oldalát

4, Tudtad, hogy az emu tojások súlya nagyjából fél kiló? Ám nem ez az egyedüli különlegessége, hanem, hogy ilyen szép kékeszöld színűek.

4 23 kép, ami bemutatja a világ rejtett oldalát

5, volt róla tudomásod, hogy vannak olyan mikró, amelyekbe konnektorokat építettek be, hogy azáltal is könnyen fel tudd tölteni a dolgaidat?!

5 23 kép, ami bemutatja a világ rejtett oldalát

6, Ha mindig is érdekelt, hogyan készítenek röntgenfelvételt egy hüllőről, akkor itt a lehetőség.

6 23 kép, ami bemutatja a világ rejtett oldalát

7, Egy fa, aminek teljesen kirohadt a belseje a kiálló karók pedig az ágakat jelölik, amik még mindig kapcsolódnak a törzshöz.

7 23 kép, ami bemutatja a világ rejtett oldalát

8, Pontosan így fog kinézni a pizzád, ha 8 órán át 260 fokon sütöd.

8 23 kép, ami bemutatja a világ rejtett oldalát

9, Egy ház kerítése, amin egy macska már évek óta erősíti a karmait. Micsoda munka, nem igaz?

9 23 kép, ami bemutatja a világ rejtett oldalát

10, Ez egy iszlám aranykorbeli szerszámkészlet, melyet aranyművesek használtak. Döbbenetes nem igaz?

10 23 kép, ami bemutatja a világ rejtett oldalát

11, Ha eddig még nem volt szerencséd négyes mérleghintát látni, akkor itt a lehetőség, hogy jó alaposan szemügyre vedd.

11 23 kép, ami bemutatja a világ rejtett oldalát

12, Elsőre mindenki belesétál a csapdába és golflabdának nézi ezt a gombát. Meg kell hagyni valóban nagy a hasonlóság.

12 23 kép, ami bemutatja a világ rejtett oldalát

13, Ti láttatok már göndör tollazatú galambot? Ne aggódj, mi sem de most jó alaposan megnézzük. Nagyon különleges példány.

13 23 kép, ami bemutatja a világ rejtett oldalát

14, Ez a fa nem bírta a bezártságot, ezért szép lassan átbújt a kövek alatt…

14 23 kép, ami bemutatja a világ rejtett oldalát

15, Ezeknek a gömböknek a súlya egytől-egyig 1 kilogramm, csak más anyagból készültek ezért más a méretük is.

Balról-jobbra haladva: magnézium, alumínium, titán, réz és volfrám.

15 23 kép, ami bemutatja a világ rejtett oldalát

16, Ha elsőre nem sikerül kitalálni mi ez akkor segítünk. Így néz ki egy műanyag palack még mielőtt sűrített levegővel kitágítanák.

16 23 kép, ami bemutatja a világ rejtett oldalát

17, Dubajban van a világ legmagasabb épülete, ahonnan kitekintve, még a felhőkarcolók is kicsinek tűnnek.

17 23 kép, ami bemutatja a világ rejtett oldalát

18, Magyarországon az M5-ös autópályán ilyen formájú nagyfeszültségű távvezetékek vannak. Szerinted is jópofa?

18 23 kép, ami bemutatja a világ rejtett oldalát

19,Ekkora a felnőtt emberekhez képest egy Triceratops és egy Centrosaurus koponyája.

19 23 kép, ami bemutatja a világ rejtett oldalát

20, Az erdőben sétálva sok érdekes dologra bukkanhat az ember, például egy ilyen fehér színű páfrányra.

20 23 kép, ami bemutatja a világ rejtett oldalát

21, Ez egy angol kosorrú nyúl, akinek olyan nagy fülei vannak, hogy a benne lévő porc nem tudja megtartani.

21 23 kép, ami bemutatja a világ rejtett oldalát

22, Azokon a helyeken, ahol sűrűn fúj a szél, így nőnek a fák.

22 23 kép, ami bemutatja a világ rejtett oldalát

23, Ha még életedben nem láttál forma 1-es kormányt, akkor tessék:

23 23 kép, ami bemutatja a világ rejtett oldalát

Na mit gondolsz ezekről a képekről? Tetszettek?

7 dolog ami neked is elárulja, hogy meddig fog tartani a párkapcsolatod

0

Egy párkapcsolat elején a felek még sülve-főve együtt lennének, legszívesebben megállítanák az időt, hogy a pillanat és az együtt töltött percek soha, de soha ne érjenek véget. Persze ez a szemük elé leszálló rózsaszín ködnek is köszönhető, de amint ez felszáll már egészen másképp látják a kapcsolatot. Olyan dolgokat is észrevesznek, amit eddig nem, és már csak rajtuk múlik, hogyan kezelik az eléjük gördülő akadályokat.

Ahhoz, hogy a szerelem, a tisztelet és a törődés megmaradjon azután is, hogy a köd felszállt, jó néhány dologgal tisztában kell lenni. Például élvezni kell az együtt töltött perceket még akkor is, ha nem csináltok semmit, sokat kell csókolózni, hogy az intimitás megmaradjon, illetve sokat kell egymásnak bókolni, hogy a másik tudja még mindig értékeled őt úgy, ahogy van a hibáival együtt is. Ezeken kívül persze más is van, amiket elhoztunk nektek, hogy megtudjátok mitől lesz jó egy párkapcsolat.

Az együtt töltött perceket maximálisan élvezitek.

Ha te is boldog és harmonikus párkapcsolatra vágysz, akkor minőségi időt kell eltöltened a pároddal, amit te is és ő is egyaránt élveztek és jól érzitek magatokat egymás társaságában. Sőt még abban az esetben is elégedettek vagytok, ha nem csináltok semmit csak néztek ki a fejetekből.

1 8 7 dolog ami neked is elárulja, hogy meddig fog tartani a párkapcsolatod

Szeretitek és tisztelitek egymást.

A jó és kiegyensúlyozott párkapcsolat titka az egymás iránt érzett tiszteleten alapszik. Nem csak őt magát, hanem a döntéseit is tiszteletben tartod és nem akarod ráerőltetni a saját akaratod. Ha ez megvan akkor valóban boldog párkapcsolatban éltek.

2 8 7 dolog ami neked is elárulja, hogy meddig fog tartani a párkapcsolatod

Az ő barátai a tieid is, a te barátaid pedig az övé is.

Bizonyos tanulmányok kimutatták, hogy akkor jó egy párkapcsolat, mikor a párunk a mi barátainkkal is ugyanolyan jól érzi magát, mint a sajátjaival. Ebben az esetben el lehet kerülni a fölösleges féltékenykedést. Nagyon kevés ilyen kapcsolat van, de ha neked pont ilyen, akkor mázlista vagy.

3 8 7 dolog ami neked is elárulja, hogy meddig fog tartani a párkapcsolatod

Sűrűn csókolóztok egymással.

Statisztikai adatok alapján, azok a párok, akik rendszeresen csókolóznak sokkal tovább maradnak együtt, mint azok, akik ezt már egyre ritkábban csinálják. Ha valaki nem csókolózik eleget, akkor egy idő után elhidegül a partnerétől és üressé válik a kapcsolat.

4 7 7 dolog ami neked is elárulja, hogy meddig fog tartani a párkapcsolatod

A rendszeres bókolástól bensőségesebb lesz a párkapcsolat.

Ahhoz, hogy egy kellemes és békés párkapcsolatban éljetek, fontos, hogy mindig bókoljatok egymásnak oda vissza. Ezzel egyértelműen a párod tudtára tudod hozni, hogy mennyire büszke vagy rá és, hogy mindennél jobban szereted.

5 5 7 dolog ami neked is elárulja, hogy meddig fog tartani a párkapcsolatod

A nevetés mindenre gyógyír.

Nincs is jobb annál, mint mikor a párod humorán és viccein tudsz nevetni. Köztudott, hogy a nevetés nagyon sok mindenre megoldás lehet. Ennek tükrében nevessetek sokat, hogy boldogok legyetek egymás mellett.

6 5 7 dolog ami neked is elárulja, hogy meddig fog tartani a párkapcsolatod

Ha kitartotok egymás mellett jóban és rosszban történjen bármi.

Mindegy, hogy jó vagy rossz dolgok történik az életben, fontos, hogy mindig ott legyél a párod mellett, hogy tudja rád bármikor számíthat. Ez erőt ad neki ahhoz, hogy bármi is történjen ő elviselje.

7 3 7 dolog ami neked is elárulja, hogy meddig fog tartani a párkapcsolatod

Ti ilyen párkapcsolatban éltek?

17 ember, aki tudja, hogyan használja ki 100%-ban a kreativitását

0

Vannak emberek, akik olyan sok kreativitással rendelkeznek, hogy az már-már félelmetes, főleg akkor, ha az a valaki pont a gyereked, családtagod. Ők olyan oldalról közelítik meg a teljesen hétköznapi dolgokat is, hogy egyszerűen nem akarunk hinni a szemünknek. Például ha azt látod, hogy a férjed, vagy édesapád, esetleg a párod úgy vasalja ki az inge ráncait, hogy vizet forral az nagyon sok mindenről árulkodik, csak arról ne, hogy elveszett lélek lenne. A mostani posztunkban ilyen és ehhez hasonló képeket hoztunk el nektek, ami bemutatja, hogyan is lehet kihasználni a kreativitás 100%-át.

1, Hogy lehet a gyerekeknek ennyi esze?

02 23 17 ember, aki tudja, hogyan használja ki 100%-ban a kreativitását

2, „Apám gőzzel vasalta ki az ingét de nem is akárhogy. Feltett két fazék vizet és annak a gőzével simította ki a ráncokat.”

03 20 17 ember, aki tudja, hogyan használja ki 100%-ban a kreativitását

3, Hát nem nyilvánvaló a válasz?

04 17 17 ember, aki tudja, hogyan használja ki 100%-ban a kreativitását

4, Amikor azt hiszed, hogy nem lehetnek okosabbak, mindig megmutatják, hogy van még pár dolog a tarsolyukban.

07 16 17 ember, aki tudja, hogyan használja ki 100%-ban a kreativitását

5, Ez a módszer segít, hogy ne felejtsd el időben bevenni a gyógyszereid.

08 16 17 ember, aki tudja, hogyan használja ki 100%-ban a kreativitását

6, Ha sokszor hagyod otthon a pénztárcád, akkor tegyél a telefonod tokjába némi pénzt, így biztos, hogy valamennyi mindig lesz nálad.

10 19 17 ember, aki tudja, hogyan használja ki 100%-ban a kreativitását

7, Ha kis mosdókagylód van és nem tudod megtölteni a vödröt, csak tedd oda a szemeteslapátot és voilá kész is a varázslat.

11 20 17 ember, aki tudja, hogyan használja ki 100%-ban a kreativitását

8, Ezzel a módszerrel meg tudod akadályozni, hogy a nap átsüssön a behúzott függöny résén.

13 15 17 ember, aki tudja, hogyan használja ki 100%-ban a kreativitását

9, Így lehet aludni az órán anélkül, hogy a tanát bármit is sejtene belőle.

14 12 17 ember, aki tudja, hogyan használja ki 100%-ban a kreativitását

10, Hogyan cseréld ki az iMaced talpát ingyen:

16 8 17 ember, aki tudja, hogyan használja ki 100%-ban a kreativitását

11, Egy édesanya, aki gyermekét a karjában tartva is könnyedén fel tud mosni. Nem tesz mást, mint két nedves törlőkendőre áll és korcsolyázik.

17 4 17 ember, aki tudja, hogyan használja ki 100%-ban a kreativitását

12, Amikor túl lusta vagy ahhoz, hogy kint maradj a konyhában és figyeld a vizet, ezért inkább otthagyod a telefonod, és videóhívást indítasz.

18 4 17 ember, aki tudja, hogyan használja ki 100%-ban a kreativitását

13, Egy fogorvos, aki „Hol van Waldo?” képet ragasztott a plafonra, hogy a páciensek a fogorvosi kezelés alatt eltereljék a figyelmüket.

19 4 17 ember, aki tudja, hogyan használja ki 100%-ban a kreativitását

14, Amikor nem engedheted meg magadnak, hogy új öltönyt vegyél az útleveled képének elkészítéséhez ezért rögtönöznöd kell.

20 2 17 ember, aki tudja, hogyan használja ki 100%-ban a kreativitását

15, A lusta koldusok legegyszerűbb pénzkeresési stratégiája.

(Láthatatlan pucér ember papucsban)

21 2 17 ember, aki tudja, hogyan használja ki 100%-ban a kreativitását

16, Ez a srác egy mikroszálas szemüvegtörlő kendőt varratott az ingébe, hogy mindig meg tudja törölni a szemüvegét.

22 17 ember, aki tudja, hogyan használja ki 100%-ban a kreativitását

17, Vettem a feleségemnek egy lépésszámláló órát, és furcsálltam, hogy indokolatlanul is sokat sétál, de nem látszik. Amikor a kutyánk odajött hozzám megláttam a nyakörvén az órát.

23 17 ember, aki tudja, hogyan használja ki 100%-ban a kreativitását

Szerintetek is jók a képek?

Megszületett Dombi második gyermeke. Szokatlan keresztnevet kapott

Dombóvári Istvánékról nem is lehetett tudni, hogy baba áll a házhoz.

Az országszerte ismert standupos-humorista instán jelentette be az örömhírt.

„Mostantól még eggyel többen vagyunk! Isten hozott, következő kisfiam!”

Feleségének is van vagy 20.000 követője instán, ő is „nyilatkozott”

„mostanában annyira nem volt poszt ötletem, hogy gondoltam, biztosra megyek és gyorsan szülök egy újabb gyereket. Ez legalább tuti lájkmágnes. #istenhozottkisfiam”

A kisbaba a mostanában domináló trendekkel szemben a Lajos nevet kapta.

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!

Via

Az édesanya beindíttatta a szülést, hogy a halálos beteg férje még találkozhasson a lányával – Szívszorító történet

Az élet néha nagyon igazságtalan, mert olyan embereket vesz el, akik még jó pár évtizedet élhettek volna. Sokan ezt a helyzetet nehezen tudják feldolgozni, főleg akkor mikor épp életet adnának egy újabb kisbabának. Mindegy, hogy egy családanya vagy egy családapa távozik az élők közül mindkét eset meg tudja viselni a családot, hisz olyan, mintha a másik feledet veszítenéd el. Az Aulger család is pontosan ugyanezt élte meg nem is olyan régen.

6 30 Az édesanya beindíttatta a szülést, hogy a halálos beteg férje még találkozhasson a lányával - Szívszorító történet

A texasi Diane és Mark Aulger gyakorlatilag tökéletes életet éltek. Négy csodás gyermekük született, és az ötödik testvérke is már úton volt. Korábban Marknál rákot diagnosztizáltak, amit szerencsére képes volt legyőzni.

4 44 Az édesanya beindíttatta a szülést, hogy a halálos beteg férje még találkozhasson a lányával - Szívszorító történet

A család ekkor azt hitte, hogy fellélegezhet, ám sajnos nem így történt. A kemoterápiás kezelések miatt az édesapa szervezete és immunrendszere olyan mértékben legyengült, hogy nem tudta felvenni a harcot a betegségekkel szemben. A tüdeje gyakorlatilag megsemmisült tüdőfibrózis alakult ki nála.

5 Az édesanya beindíttatta a szülést, hogy a halálos beteg férje még találkozhasson a lányával - Szívszorító történet

A család azt remélte, hogy a kapott szteroidok és az oxigén segítségével, sikerül életben tartani őt, ám ezek abban a pillanatban szertefoszlottak, mikor az orvosok közölték, hogy Marknak már csak egy hete van hátra. Diane teljesen összetört. Nem hagyhatta, hogy szeretett férje, gyermekei édesapja úgy hagyja el a földi világot, hogy nem látja ötödik gyermekét.

1 44 Az édesanya beindíttatta a szülést, hogy a halálos beteg férje még találkozhasson a lányával - Szívszorító történet

Diane elhatározta, hogy két héttel korábban az orvosokkal beindíttatja a szülést, hogy lehetősége legyen Marknak utoljára a kezében tartani a kislányát. A kis Savannah épen és egészségesen látta meg a napvilágot, pont édesapja születésnapján. Ekkor még a karjába tudta venni a kicsit, de másnap már nem volt lehetősége ugyanis kómába esett.

3 41 Az édesanya beindíttatta a szülést, hogy a halálos beteg férje még találkozhasson a lányával - Szívszorító történet

Az 52 éves Mark alig néhány nappal kislánya születése után elment.

„Mark csodálatos ember volt és remek apuka. Szeretett a gyerekekkel viccelődni, akik ezt a hagyományt tovább is viszik. Rendszeresen mesélnek vicceket egymásnak, s így olyan, mintha még ő is velük lenne. Remek édesapja lett volna Savannahnak.” – mondta Diane.

7 21 Az édesanya beindíttatta a szülést, hogy a halálos beteg férje még találkozhasson a lányával - Szívszorító történet

Az élet sajnálatos módon túl hamar elragadta Markot a családjától, de emléke örökké bennük él.

HIHETETLEN! Eltemették, meggyászolták majd két hónappal később megjelent az ajtóba. A magyarázat elképesztő

Ez a történet olyannyira hihetetlenül hangzik, hogy csak az állunkat keressük, de mégis megtörtént.

Aigali Supugaliev és családja Tomarlyban él. Július 9-én a 63 éves férfi eltűnt. Senki nem tudta, hogy mi történt vele. Napokkal később a házkutatás során egy bomló holttestre bukkantak. A nyomozók ezután DNS-teszt elvégzése mellett döntöttek, mivel a test állapota nem tette lehetővé, hogy azonosítsák a kilétét. A tesztek kimutatták, hogy Aigali Supugaliev az illető. Legalábbis 99% az esély rá. Végül a hozzátartozóknak kiállították a férfi halotti anyakönyvi kivonatát, ők megszervezték a temetést és meggyászolták a halálát.

kep 2021 11 03 105049 HIHETETLEN! Eltemették, meggyászolták majd két hónappal később megjelent az ajtóba. A magyarázat elképesztő

Két hónap után olyasmi történt, amire senki sem számított. A halottnak hitt Aigali hirtelen megjelent a ház ajtajában. A családnak fogalma sem volt, hogy mi történhetett.

kep 2021 11 03 105141 HIHETETLEN! Eltemették, meggyászolták majd két hónappal később megjelent az ajtóba. A magyarázat elképesztő

Amikor Aigali élve és egészségesen megjelent a lánya elájult elhunyt szerette láttán. A DNS-teszt megerősítette, hogy a test az apjáé. Hittek az eredményben, ezért eltemették. A temetés rengeteg pénzbe került. De, akkor kit temettek el? Egy másik férfit, akit ugyanúgy keresnek a hozzátartozói.

kep 2021 11 03 105020 HIHETETLEN! Eltemették, meggyászolták majd két hónappal később megjelent az ajtóba. A magyarázat elképesztő

A külföldi média arról számolt be, hogy a tesztelés során az áldozat körmének töredékeit használták vel. A tesztet végző szakértő hangsúlyozta, hogy az eredményeknek van egy bizonyos hibaszázaléka.

kep 2021 11 03 105009 HIHETETLEN! Eltemették, meggyászolták majd két hónappal később megjelent az ajtóba. A magyarázat elképesztő

„A DNS-vizsgálat sem mindig ad 100%-os eredményt. Van egy bizonyos hibaszázalék. „ – nyilatkozta a szakértő

De, akkor hol volt a férfi? Agiali elment külföldre dolgozni, csak erről a családját nem tájékoztatta valamilyen okból.

kep 2021 11 03 104958 HIHETETLEN! Eltemették, meggyászolták majd két hónappal később megjelent az ajtóba. A magyarázat elképesztő

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!

8 hiba, amit mindenki elkövet felújítás során a pénzmegtakarítási szándéka miatt

Amikor renoválásra, felújításra adod a fejed, akkor számolnod kell azzal, hogy nem két forintba fognak kerülni a munkálatok. Persze a legtöbben mindent olcsóbban, de jó minőségű anyagokból szeretnének megoldani, ám ez nem olyan egyszerű. Az olcsó minőségű anyagokkal végzett felújítás során biztos lehetsz benne, hogy sokkal hamarabb meg kell ismételni a procedúrát, mint gondolod. Viszont nem csak anyagi oldalról keletkezhetnek hibák és problémák. Például gondoltad volna, hogy egy rossz minőségű PVC ablak növeli az allergia és az asztma kialakulásának kockázatát? Nem, igaz? A mostani posztunkban elhoztuk azokat a dolgokat, amikre célszerű alaposabban odafigyelni egy felújítás során

1, Padlóburkolatok

Egy padlóburkolat kiválasztásánál fontos, hogy jó minőségűt válassz az olcsóbb kategóriással szemben. Ezt azért is célszerű szem előtt tartani, mert egy olcsóbb laminált padlót, padlóburkolatot sokkal nehezebb cserélni. Mielőtt vásárlásra adnád a fejed gondold át mely helyiségekben van a leginkább szükséged jobb minőségű burkolatra.

Ha olyan helyiségek felújításában gondolkodsz mint a konyha, WC, fürdőszoba akkor jobb, ha járólapot választasz, mivel nem szivárog át rajta a víz! A nappali vagy háló esetén a legjobb választás egy jó minőségű laminált padló vagy linóleum.

01 43 8 hiba, amit mindenki elkövet felújítás során a pénzmegtakarítási szándéka miatt

2, Tapéta vagy bármilyen más falburkolat

A tervezők sokkal jobban kedvelik a falfestést, mint a tapétázást. Ennek az az oka, hogy a festék egyenletesebben oszlik el a falon és nem hólyagosodik fel, mint a tapéta. Arról nem is beszélve, hogy egyetlen szoba kikenéséhez nincs szükség egy vödör festékre, így bőven marad más helyiségek felújítására is.

Ezen kívül a minőségi festések több évre megoldhatják a problémákat. Meg kell jegyezni, hogy a drága tapétákat viszont nehéz eltávolítani, sőt ki is szedhetnek darabokat a falból, mert rendkívül erős anyagból készülnek.

02 72 8 hiba, amit mindenki elkövet felújítás során a pénzmegtakarítási szándéka miatt

3, Radiátorok

Amennyiben a felújítási munkálatok a fűtési szezonra esnek, az számodra nagy előnyökkel jár főleg ha családi házban laksz. Ezzel megtudhatod, hogy a radiátorod működik-e vagy sem. Amennyiben a teljesítménye nem felel meg, mert már rossz vagy öreg, haladéktalanul szerezz be egy új modellt ami biztosítja neked és családodnak a meleget a téli időkben. Azonban ha radiátor cserén gondolkodsz, akkor vedd számításba a csőrendszer átnézését, esetleges cseréjét. Társasházak esetén jobb a fűtési szezon után lecserélni a fűtőtesteket.

Az optimális radiátorokon kell lennie egy hőfok szabályozónak, amivel tetszés szerint állíthatod a hőmérsékletet.

03 71 8 hiba, amit mindenki elkövet felújítás során a pénzmegtakarítási szándéka miatt

4, Épületgépészet

Egy rossz minőségű WC-ről idővel leválhat a króm bevonat, a fedél elakadhat és besárgulhat, sőt a tartály is használhatatlanná válhat. Mivel vannak a WC-nek olyan rejtett rendszerei, melyek nem javíthatók, ezért célszerűbb egy újabb és minőségibb modellt beszerezni. Ne feledkezz meg arról sem, hogy a korszerűbb modelleken már antibakteriális védőréteg is van.

04 61 8 hiba, amit mindenki elkövet felújítás során a pénzmegtakarítási szándéka miatt

5, Szigetelés és szellőzés

A műszaki problémákon sosem szabad spórolni, mert az olcsó megoldás számos veszélyt rejthet. Ilyenkor a legideálisabb, ha profi szakemberekkel felméreted a terepet és megfelelő minőségű anyagot vásárolsz. Hidd el ez mind érted van! Ha hozzáértő kezekre bízod a munkát, kevesebb esély van arra, hogy az alsó szomszédot leáztatod, vagy úgy fog kinézni a lakásod mint egy háborús övezet.

A fürdőszoba egyik leglényegesebb része a szellőző, és fontos, hogy ez mindenképp legyen bent. Ennek segítségével megakadályozhatod a penész kialakulását, mivel a helyiségben felgyülemlett párát elvezeti.

05 60 8 hiba, amit mindenki elkövet felújítás során a pénzmegtakarítási szándéka miatt

6, Fa és fából készült bútorok

A bal oldali képen látható ajtók nem mondhatók jó választásnak, ugyanis olyan anyagokból készülnek, amik eldeformálódhatnak, sőt akár el is törhetnek, arról nem beszélve, hogy nagyon vékonyak.

Ha mindenáron famintához ragaszkodsz, akkor a bútorokat érdemes igazi fenyőből csináltatni. Ennek lágyabb a textúrája, jobb hangszigetelést biztosít, kedvező áron hozzá lehet jutni és szép megjelenése van.

06 57 8 hiba, amit mindenki elkövet felújítás során a pénzmegtakarítási szándéka miatt

7, Egyéb kiegészítők

Ha azt akarod, hogy az otthonodban hang nélkül kicsúsztatható polcok, és nyikorgásmentes ajtók legyenek akkor mindenféleképpen előnyben kell részesítened a kiváló minőségű szerelvényeket. Nem kell, hogy a teljes költségvetés ezekre menjen el, elegendő, ha egy megbízható gyártót választasz és egy standard szettet rendelsz.

07 45 8 hiba, amit mindenki elkövet felújítás során a pénzmegtakarítási szándéka miatt

8, Aljzatok

Nem a kivezetések minőségéről van szó (egyértelmű, hogy meg kell felelnie az összes biztonsági intézkedésnek: egy jó kimenet nem szikra, mivel nem gyengíti az érintkezést a túlzott használat miatt), hanem a mennyiségről.

Az összes biztonsági előírásnak meg kell felelnie az elvártaknak. Ha minden megfelelően van kialakítva, akkor biztosra veheted, hogy nem fog kialakulni se rövidzárlat, se egy apró szikra. Ez egy nagyon fontos szempont, így érdemes figyelembe venned felújításkor.

08 40 8 hiba, amit mindenki elkövet felújítás során a pénzmegtakarítási szándéka miatt

Ti átestetek már egy-egy nagyobb felújításon?