Senkinek sem kellett szegény kutyus a születési rendellenessége miatt. Most azonban végre szerető gazdira talált!

- Hirdetés -

Luckyt minen gazdi elhagyta. Senkitől sem kapott szeretetet…eddig.

Lucky egész életében egyik helyről a másikra vándorolt. Soha nem kapott esélyt arra, hogy bizonyítson. Ingyen adták át a következő gazdának, de egyik sem akarta sokáig megtartani.

Rengeteg gazdája volt, de soha, senki nem foglalkozott az igényeivel. A legutóbbi családban a macskákkal nem jött ki túl jól, ezért a nap 24 órájában kinn kellett maradnia.

Egy fához volt kötve és soha senki nem foglalkozott vele. Nem simogatták, nem szerették.

Amikor a család úgy döntött, hogy elköltözik, gondolkodás nélkül otthagyták szegény Luckyt. Egy kutyamenhelyre adták be.

- Hirdetés -

Az állatmenhely hiába próbált neki családot keresni, ahogy meglátták az arcát, egyből kereket oldottak.

Egy közösségi médiás bejegyzés, azonban mindent megváltoztatott. A menhely egyik önkéntese elvitte kutyakozmetikába, majd lefotózták és kitették az instagramra a kutyus képét.

Azonnal jelentkezett egy Jamie Hult nevű ember.

- Hirdetés -

„Véletlenül volt valaki a kutyamentők világából, így azonnal felvettem vele a kapcsolatot, és azt mondtam: ‘Akarom ezt a kutyát. Még csak nem is nevelőszülőkhöz akarom adni, hanem magamhoz akarom venni azt a kutyát” 

Lucky sajnos rettenetes állapotban volt. Elhanyagolták, alultáplált volt és szeretethiányos.

Jamie mindent megtett, hogy helyreállítsa a kutya egészségét. 8000 dollárt (2,7 millió forintot) költött a kutyára.

Lucky most már boldog, és szerető társra lelt! Megérdemli!

- Hirdetés -

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!

Via

- Hirdetés -
Világunkhttps://vilagunk.hu
A Vilagunk.hu-n keresztül naponta hozom el nektek azokat az érdekességeket, híreket és inspiráló tartalmakat, amik megmozgatják a fantáziát és gazdagítják a mindennapokat. Imádom a horoszkópok világát és mindig keresem a legújabb információkat, hogy Ti is érdekes és hasznos tartalmakat kaphassatok. Csatlakozzatok, fedezzük fel együtt a világot!

Friss bejegyzések

Ez is érdekelhet!