Az állatvédők folyamatosan hangoztatják, hogy vásárlás helyett inkább mentsünk életet és fogadjunk örökbe házi kedvenceket. Ezek a menhelyi állatok nem vágynak másra, csak szeretetre és gondoskodásra, amit korábban nem kaptak meg. Elhagyták, kidobták őket vagy rettenetes körülmények között kellett élniük, így még hálásabbak annak az embernek, aki megmenti őket. Persze kezdetben bizonytalanok és félnek, de sorsukat látva ez egyáltalán nem meglepő.
A legnépszerűbb sztárok könnyedén megengedhetnék maguknak, hogy fajtatiszta kutyákat vásároljanak, ám ők is tisztában vannak a menhelyek telítettségével és az állatok szomorúságával. Éppen ezért nem is költöttek dollár ezreket és milliókat arra, hogy hűséges társra leljenek. Persze mindig vannak kivételek, de cikkünkben olyan hírességeket mutatunk, akik egy újabb esélyt adtak a boldogságra néhány hányattatott sorsú kutyusnak. Ezek a kutyák semmivel nem kevesebbek, mint fajtatiszta társaik, sőt, talán még jobban szeretik azt, aki megmentette az életüket.
A Jóbarátok Rachelje, Jennifer Aniston nem is egy, hanem három mentett kutyus boldog gazdája. A kis család legújabb tagja nemrégiben költözött hozzá. Lord Chesterfield két társával osztozik a színésznő szeretetén, de valószínűleg ezt egy cseppet sem bánja.
![9 világsztár, aki nem méregdrágán vásárolt kutyát, hanem örökbe fogadott 1 35327449 59efdfc158ce61a91f748faf1c6a23c7 wm 9 világsztár, aki nem méregdrágán vásárolt kutyát, hanem örökbe fogadott](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/11/35327449_59efdfc158ce61a91f748faf1c6a23c7_wm.jpg)
Lord Chesterfield és Clyde (a jobb oldali képen) mellett egy pitbullkeverék kutyussal osztja meg otthonát. A pitbull kislány a Sophie nevet kapta. Jennifer egyébként már korábban is fogadott örökbe, ugyanis volt férjével, Justin Theroux-szal is menhelyi kutyusokat szabadítottak ki a rácsok mögül.
![9 világsztár, aki nem méregdrágán vásárolt kutyát, hanem örökbe fogadott 2 35327451 71bb1212380e516bd00e3bad6a03d4d0 wm 9 világsztár, aki nem méregdrágán vásárolt kutyát, hanem örökbe fogadott](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/11/35327451_71bb1212380e516bd00e3bad6a03d4d0_wm.jpg)
Az Egyesült Államok újonnan megválasztott elnöke, Joe Biden és felesége, Jill egy állatvédő szervezettől vette magához Majort, aki akkor még nem is sejthette, hogy ő lesz majd az első menhelyi kutyus a Fehér Házban. Az őrséget azonban nem egyedül vállalja, ugyanis a házaspárnak van még egy kutyája.
![9 világsztár, aki nem méregdrágán vásárolt kutyát, hanem örökbe fogadott 3 201107 joe biden dogs e1604779010335 1 9 világsztár, aki nem méregdrágán vásárolt kutyát, hanem örökbe fogadott](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/11/201107-joe-biden-dogs-e1604779010335_1.jpg)
Arnold Schwarzenegger nyáron fogadta örökbe Dutchot, aki akkor még csak tíz hónapos volt. Dutch sem az egyetlen állat a világhírű színész otthonában, ugyanis egy Whiskey nevű pónival és egy Lulu nevű szamárral osztozik gazdája szeretetén.
![9 világsztár, aki nem méregdrágán vásárolt kutyát, hanem örökbe fogadott 4 6 18 9 világsztár, aki nem méregdrágán vásárolt kutyát, hanem örökbe fogadott](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/11/6-18-1024x538.jpg)
Eva Mendes és Ryan Gosling nem egészen egy éve gazdái Luchónak, aki egy állatmentő szervezettől került hozzájuk. A házaspár felszólal az örökbefogadás mellett és erre buzdítják rajongóikat is.
![9 világsztár, aki nem méregdrágán vásárolt kutyát, hanem örökbe fogadott 5 a284f1075d271d4b4fa1e9.96679254 9 világsztár, aki nem méregdrágán vásárolt kutyát, hanem örökbe fogadott](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/11/a284f1075d271d4b4fa1e9.96679254_-1024x538.jpg)
Ryan Reynolds-nak is van egy örökbe fogadott kutyája, aki a Baxter névre hallgat. A színész elmesélte, hogy a kutyus a menhely kapuin kilépve azonnal az autójába ugrott, azóta pedig elválaszthatatlanok.
![9 világsztár, aki nem méregdrágán vásárolt kutyát, hanem örökbe fogadott 6 5 20 9 világsztár, aki nem méregdrágán vásárolt kutyát, hanem örökbe fogadott](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/11/5-20-1024x538.jpg)
Zac Efron kutyáját kis híján elaltatták a menhelyen, de Maca megmenekült, mert a színész magához vette őt. Zac egyébként, amikor csak teheti, lelkesen kampányol az örökbefogadás mellett.
![9 világsztár, aki nem méregdrágán vásárolt kutyát, hanem örökbe fogadott 7 Baby Seal10 9 világsztár, aki nem méregdrágán vásárolt kutyát, hanem örökbe fogadott](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/11/Baby-Seal10-1024x538.jpg)
Amanda Seyfried is egy mentett kutyus gazdája. Egy állatvédő szervezetnek köszönheti, hogy Finn most mellette van. Több interjúban is elmondta, hogy imádja kutyáját és nagyon hiányzik neki, ha távol vannak egymástól.
![9 világsztár, aki nem méregdrágán vásárolt kutyát, hanem örökbe fogadott 8 4 22 9 világsztár, aki nem méregdrágán vásárolt kutyát, hanem örökbe fogadott](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/11/4-22-1024x538.jpg)
Chris Evans és Dodger története is megható. A színész egy állatmenhelyen forgatott, amikor meglátta a kutyákat a rácsok mögött. Kezdetben nem tudta, hogy valóban árva állatok, mert abban a hitben volt, hogy képzett ebekkel van dolga. Amint az információ a birtokába jutott, úgy döntött, örökbe fogadja Dodgert, mert első látásra beleszeretett az kutyusba.
![9 világsztár, aki nem méregdrágán vásárolt kutyát, hanem örökbe fogadott 9 Chris Evans His Dog Dodger See Their Pawsome Friendship landing 9 világsztár, aki nem méregdrágán vásárolt kutyát, hanem örökbe fogadott](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/11/Chris-Evans-His-Dog-Dodger-See-Their-Pawsome-Friendship-landing-1024x538.jpg)
Selena Gomez sem csak egy mentett kutyával büszkélkedhet, összesen hat négylábúval osztja meg otthonát. A képen éppen Winnie látható, aki imádja gazdáját és a hírnevet.
![9 világsztár, aki nem méregdrágán vásárolt kutyát, hanem örökbe fogadott 10 02 2 9 világsztár, aki nem méregdrágán vásárolt kutyát, hanem örökbe fogadott](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/11/02-2-1024x538.jpg)
Az énekesnő sosem vásárolna kutyát, hiszen hat kedvence is ugyanúgy szereti őt, mint azok a kutyák, akikért az emberek képesek egy csomó pénzt kidobni az ablakon.
![9 világsztár, aki nem méregdrágán vásárolt kutyát, hanem örökbe fogadott 11 0 9 9 világsztár, aki nem méregdrágán vásárolt kutyát, hanem örökbe fogadott](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/11/0-9-1024x538.jpg)
Ti vásároltok vagy inkább örökbe fogadtok?