A tragikus pillanatot egy térfigyelő kamera rögzítette: L.L. Junior most visszanézheti Dávidka utolsó másodperceit

Megosztás

Lassan egy hónapja, hogy L.L. Junior hároméves kisfia, Dávidka elhunyt, miután kitépte kezét anyja szorításából és a piros lámpa ellenére kiszaladt az útra testvére Lacika után. Információk szerint az édesanya és annak barátai egy rendezvényről tartottak hazafelé, mikor megtörtént a baj. A kisfiút egy szabályosan közlekedő autós ütötte el, aki már nem tudott megállni. A kisfiút egy teljes órán keresztül próbálták újraéleszteni, de mindhiába, Dávidka lelke addigra már eltávozott.

1 70 A tragikus pillanatot egy térfigyelő kamera rögzítette: L.L. Junior most visszanézheti Dávidka utolsó másodperceit

Az utóbbi időben Zuglóban egyre több és több kamerát telepítettek, ennek tükrében gyakorlatilag majdnem minden egyes sarkon van belőle. Az ominózus helyszínen is volt egy kamera, ami felvette az egész esetet elejétől a végéig. Ez a felvétel a nyomozásnál nagyon sokat tud segíteni a rendőröknek, hiszen azon feketén-fehéren a valóság látszik.

- Hirdetés -
2 46 A tragikus pillanatot egy térfigyelő kamera rögzítette: L.L. Junior most visszanézheti Dávidka utolsó másodperceit

A hároméves Dávidka halálát kiemelt ügyként kezelik a rendőrségen. Próbálják a felvételek és a bizonyítékok alapján kideríteni, hogy ki a felelős mindezért… ha egyáltalán van olyan.

Amennyiben kiderül, hogy a sofőr volt a hibás, akkor közúti baleset okozásnak fogják minősíteni a történteket, ám ha a felnőtteké, akkor kiskorú veszélyeztetése miatt akár 2-8 év börtönt is kaphat az illető. – nyilatkozta dr. Mester Csaba.

IzgktkpTURBXy85NGE2ZWZhMWIzNWMyNDc3ZjEyZGIyYzU4ZTc1MWMyZi5qcGeRlQLNB4AAwsM A tragikus pillanatot egy térfigyelő kamera rögzítette: L.L. Junior most visszanézheti Dávidka utolsó másodperceit

Jelenleg a sértetti jogokat maga L.L Junior gyakorolja, aki emiatt belenézhet a nyomozás anyagaiba, így azt a felvételt is megnézheti, amin a tragikus eset van. Állítások szerint a felvételen tökéletesen látható minden, még az is, hogy ki fogta a gyerek kezét, mielőtt megpróbált volna átszaladni az úton.

Sajnos még nem sikerült kideríteni, hogy Junior megnézte-e a felvételt, vagy szándékozik-e megnézni. Ha úgy dönt, hogy megnézi a térfigyelő kamera felvételeit, akkor szörnyű és szívszaggató jeleneteket láthat majd, ami újabb sebeket ejtene már amúgy is gyászoló szívén.

- Hirdetés -
ef0f4a6b733f1ff102afcd960da4ea6101555942 A tragikus pillanatot egy térfigyelő kamera rögzítette: L.L. Junior most visszanézheti Dávidka utolsó másodperceit

Viszont, nincs kizárva, hogy a felvétel megtekintése után valamivel könnyebben fel tudja dolgozni az eleve feldolgozhatatlan esetet, mivel így nem mások elmondása alapján kell mérlegelnie és összeraknia Dávidka utolsó perceit, hanem a két szemével látja és bizonyosságot nyer minden.

52406575 3120619691297234 4452650985843589120 n A tragikus pillanatot egy térfigyelő kamera rögzítette: L.L. Junior most visszanézheti Dávidka utolsó másodperceit

A 76 esztendős F. Tamás, aki elütötte Dávidkát levelet írt a gyászoló énekesnek és családjának, hogy nagyon-nagyon sajnálja, ami történt. Junior erre a levélre egy videóüzenet formájában válaszolt, amiben elmondta, hogy nem hibáztatja a férfit és bármikor készen áll arra, hogy találkozzanak.

- Hirdetés -
Világunkhttps://vilagunk.hu
A Vilagunk.hu-n keresztül naponta hozom el nektek azokat az érdekességeket, híreket és inspiráló tartalmakat, amik megmozgatják a fantáziát és gazdagítják a mindennapokat. Imádom a horoszkópok világát és mindig keresem a legújabb információkat, hogy Ti is érdekes és hasznos tartalmakat kaphassatok. Csatlakozzatok, fedezzük fel együtt a világot!

Friss bejegyzések

Ez is érdekelhet!