Chadwick Aaron Boseman 1976. november 29-én született Andrsonban, Dél-Karolinában. Az amerikai színész legismertebb szerepe a Fekete Párduc filmben volt, amiben T’Challa karakterét alakította. Emellett szerepelt még a Get on up – A James Brown sztoriban 2004-ben, az Amerikai Kapitány: Polgárháborúban 2016-ban, a Fekete Párducban 2018-ban és még ugyanebben az évben került a mozikba a Bosszúállók: Végtelen háború is.
![Elhunyt a Fekete Párduc főhőse, Chadwick Boseman 1 688edf860b0a900f44cbebbafaf668ed Elhunyt a Fekete Párduc főhőse, Chadwick Boseman](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/08/688edf860b0a900f44cbebbafaf668ed-683x1024.jpg)
„Mérhetetlen bánattal erősítjük meg Chadwick Boseman elmúlását” – írta egy Twitter-hírcsatornájához közölt nyilatkozat.
„Chadwick elmúlása teljesen lesújtó” – nyilatkozta Kevin Feige, a Marvel Studios elnöke és a Marvel kreatív igazgatója. „Ő volt a mi T’Challank, a Fekete Párduc és a kedves barátunk. A forgatások során karizma és öröm sugárzott belőle és valahányszor megjelent a képernyőn, valami igazán kitörölhetetlen alkotást készített. Munkája során sok csodálatos embert testesített meg, de senki sem volt jobb nála. Ő pont olyan okos és kedves, erőteljes és erős, mint karakter, akit megformált. Most a kor nagy ikonjaként foglal helyet mellettük. A Marvel Studios családja mélyen gyászolja elvesztését.”
![Elhunyt a Fekete Párduc főhőse, Chadwick Boseman 2 DBOXYI3OYBCLJIWPFLKKU4FKHA Elhunyt a Fekete Párduc főhőse, Chadwick Boseman](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/08/DBOXYI3OYBCLJIWPFLKKU4FKHA-1024x683.jpg)
„Mindannyiunkat szíven ütött Chadwick Boseman tragikus halála. Rendkívüli tehetség és az egyik legkíméletesebb és adakozóbb lélek, akivel valaha találkoztam. Óriási erőt, méltóságot és mélységet hozott úttörő szerepébe, a Fekete Párducba. Világszerte milliók szeme láttára vált hőssé és mindannyiunkat arra ösztönzött, hogy merjünk nagyot álmodni. Gyászoljunk mindazt, ami ő volt és ami lett volna. Nagyon hiányzik nekünk és örökké hiányozni is fog. Itt a Disney-nél mindannyian imádkozunk lelki üdvéért és szívből jövő részvétünket küldjük a családnak” – mondta Bob Iger, a Walt Disney Co. elnöke.
![Elhunyt a Fekete Párduc főhőse, Chadwick Boseman 3 GettyImages 1184517470 Elhunyt a Fekete Párduc főhőse, Chadwick Boseman](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/08/GettyImages-1184517470-1024x576.jpg)
Három fiú közül ő volt a legfiatalabb a családban. Boseman már a középiskolában színdarabot írt Crossroads címmel, méghozzá egy kosárlabda csapattársáról, aki egy lövöldözésben vesztette életét. Ez fordította őt igazán a művészetek, a filmek irányába. A Howard Egyetemen rendezést is tanult. Miután New Yorkba költözött, színházban dolgozott és vendégszerepelt néhány népszerű sorozatban is, mint a New York-i helyszínelők, a Vészhelyzet vagy az Esküdt ellenségek.
![Elhunyt a Fekete Párduc főhőse, Chadwick Boseman 4 avengers infinity war 2018 empire magazine ge Elhunyt a Fekete Párduc főhőse, Chadwick Boseman](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/08/avengers-infinity-war-2018-empire-magazine-ge-1024x537.jpg)
Boseman karrierje elején még Brooklynban élt, de drámaoktatóként dolgozott Harlemben, ahol fekete színésznövendékeket segített. 2008-ban Los Angelesbe költözött, ugyanis őt is vonzani kezdte a színészet. A sorozatszerepek után következtek a fent már említett produkciók. A valódi áttörés 2013-ban következett be, amikor Harrison Ford oldalán játszott a 42-es című filmben, amelyben Jackie Robinsont, az első afro-amerikai baseballjátékost alakította. Robinson volt az első ilyen származású férfi, aki a profi ligában játszhatott. A sors fintora, hogy Boseman ugyanazon a napon halt meg, amikor Jackie Robinson is.
![Elhunyt a Fekete Párduc főhőse, Chadwick Boseman 5 chadwick boseman Elhunyt a Fekete Párduc főhőse, Chadwick Boseman](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/08/chadwick-boseman.jpg)
A Fekete Párduc volt az első szuperhősről szóló film, amit a legjobb film kategóriában Oscar-díjra jelöltek. Ezen kívül az alkotás további hat jelölést kapott, amelyekből hármat meg is nyert a tavalyi Oscar-gálán. A Fekete Párduc folytatását 2022-re tervezték, ami egyébként az MCU ötödik fázisának nyitófilmje lett volna.
Chadwick Bosemannál négy évvel ezelőtt vastagbélrákot diagnosztizáltak az orvosok. A kórral hősiesen küzdött, de sajnos a rák győzedelmeskedett felette. Az amerikai színész 43 éves korában, augusztus 28-án végleg lehunyta szemeit.
![Elhunyt a Fekete Párduc főhőse, Chadwick Boseman 6 fekete parduc chadwick boseman tapeta 2800x2100 41687 28 Elhunyt a Fekete Párduc főhőse, Chadwick Boseman](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/08/fekete-parduc-chadwick-boseman-tapeta-2800x2100-41687_28-1024x768.jpg)
Kollégái is fájó szívvel búcsúztak a színésztől. A Bosszúállók csapata ezzel a mondattal köszönt el: „Kisugárzása, átható tekintete és az egész vásznat uraló játéka mindig velünk marad. Hiányozni fog. Nyugodj békében Chadwick Boseman.”
— Chadwick Boseman (@chadwickboseman) August 29, 2020
Nyugodjon békében! Őszinte részvétünk a családnak!