Eltemették Diego Maradonát, de a legenda ravatalánál elképesztő dolog történt

Megosztás

- Hirdetés -

Diego Maradona november 25-én szerdán végleg lehunyta szemeit. Az argentin futballista testét az Elnöki Palotában ravatalozták fel, amit tegnap, magyar idő szerint este nyolckor bezártak, majd este tizenegy körül, vagyis helyi idő szerint este hétkor indult a temetési menet a Bella Vistában található Béke Kertje (Jardín de Paz) temetőbe, ahol egyébként a focista szülei is nyugszanak. A szertartást szűk körben tartották és körülbelül háromnegyed óra alatt végső nyugalomra helyezték az ‘Isteni Diegot”.

Maradona hatvan éves korában távozott az élők sorából. A boncolási jegyzőkönyv alapján minden idők legjobb futballistájának halálát szívroham okozta. A ravatalnál több ezren rótták le kegyeletüket, sőt, akkora volt a tömeg, hogy a rendőröknek is közbe kellett avatkozni. A hatóságok összecsaptak a szurkolókkal és könnygázt is be kellett vetniük a tömeg feloszlatásának érdekében.

Ugyanakkor nem ez volt az egyetlen megrázkódtató és felháborító esemény, ami a Maradona ravatalánál történt. Három munkás feszítette túl a húrt, ráadásul annyira, hogy akár pert is akaszthatnak a nyakukba. A világbajnok labdarúgó ravatalánál három munkás fényképezkedett a nyitott koporsó mellett. A legenda rajongói csak a zárt koporsónál róhatták le kegyeletüket kedvencünknél, míg a temetkezési vállalat három munkatársa még a ravatal megnyitása előtt, a nyitott koporsónál pózolt. A fotón felfelé tartott hüvelykujjal és mosollyal az arcukon szerepelnek.

- Hirdetés -

A botrányos felvétel után Maradona ügyvédje azt nyilatkozta, hogy jogi lépéseket fog tenni a három munkás ellen. A temetkezési vállalat pedig tagadta, hogy a munkások a cég alkalmazottjai lennének, ugyanis az ő dolgozóik nem tarthatnak maguknál mobiltelefont, így az érintett személyek pusztán kölcsönzött munkaerőként dolgozhattak a ravatalon.

Az argentin köztársasági elnök, Alberto Fernández háromnapos nemzeti gyászt hirdetett, ám a család azt kérte tőle, hogy a ravatalozás ne tartson ennyi ideig. Diego Maradonáról szerte a világon megemlékeztek és szerdai halála óta folyamatosan érkeznek a részvétnyilvánítások is.

- Hirdetés -
Világunkhttps://vilagunk.hu
A Vilagunk.hu-n keresztül naponta hozom el nektek azokat az érdekességeket, híreket és inspiráló tartalmakat, amik megmozgatják a fantáziát és gazdagítják a mindennapokat. Imádom a horoszkópok világát és mindig keresem a legújabb információkat, hogy Ti is érdekes és hasznos tartalmakat kaphassatok. Csatlakozzatok, fedezzük fel együtt a világot!

Friss bejegyzések

Ez is érdekelhet!