Gyerekkorában kisfiúnak nézték Van Damme lányát, aki azóta igazi bombázó lett

Megosztás

Jean-Claude Van Damme igazi neve nagyon keveseknek csenghet ismerősnek, pontosan azért változtatta meg, mert nagyon bonyolult és hosszú volt és Hollywoodban köztudott, hogy a rövid egyszerű neveket sokkal jobban megjegyzik, mint a hosszúakat. Van Damme, kezdetben harcművészettel foglalkozott, de tehetségének köszönhetően hamar befutott színész lett.

1 14 Gyerekkorában kisfiúnak nézték Van Damme lányát, aki azóta igazi bombázó lett

- Hirdetés -

Amikor Jean-Claude még fiatal volt édesapja úgy határozott, hogy ideje fiát beíratni karatéra, hogy meg tudja védeni magát, ha esetleg bármi történne. Olyan ügyesen vette az akadályokat, hogy nagyon rövid időn belül fekete övessé vált. Felnőttként aktívan foglalkozott a testépítéssel ezért indult is egy versenyen, ahol megválasztották őt Mr. Belgiumnak. Ezek után úgy döntött, hogy ideje pénzt keresni, ezért nyitott egy edzőtermet, mellyel a 80-as években rengeteg pénzt keresett. Ezt követően fedezték fel és kapta meg első komoly filmszerepét, ami nagy népszerűségnek örvendett.

Sokan nem is tudják róla, de ötször is megnősült. Ma a második feleségével él együtt, akit annyira szeretett és tisztelt, hogy kétszer is elvette feleségül. Abból a házasságból született két gyermek az idősebbik kisfiú lett a fiatalabbik pedig kislány, akiről nagyon sokan azt feltételezték, hogy kisfiú, mert olyan jellegű vonásai és haja volt.

Azóta a kislány, aki a Bianca nevet kapta felnőtt nő lett és már be is töltötte 28. életévét, sőt mi több apja nyomdokaiba lépett és színésznőnek állt.

Miután jól fogadta mind a közönség, mind Hollywood Van Damme színészi karrierjét, azok után minden egyes producer és filmkészítő vele akart együtt dolgozni, ha olyan filmet forgattak, amiben nagy szerepet kapott a harcművészet.

- Hirdetés -

2 14 Gyerekkorában kisfiúnak nézték Van Damme lányát, aki azóta igazi bombázó lett

Jean-Claude, 1960-ban látta meg a napvilágot, ennek tudatában pedig hamarosan betölti az 59. életévét. Gladys Portugues testépítőnő annyira ellopta a szívét, hogy két gyermek is született a házasságukból, Bianca és Kristopher.

3 14 Gyerekkorában kisfiúnak nézték Van Damme lányát, aki azóta igazi bombázó lett

A 28 éves Bianca nagyon kikupálta magát az évek során, sikeres színésznő és modell lett belőle, így nem csoda, hogy minden férfi megfordul utána.

- Hirdetés -

4 12 Gyerekkorában kisfiúnak nézték Van Damme lányát, aki azóta igazi bombázó lett

Amikor Bianca még csak 25 éves volt, készült róla egy kép, melyben olyan pózban ugrik fel és találja el a célpontot, mint édesapja. Na ilyenkor szokták azt mondani, az alma nem esik messze a fájától.

5 11 Gyerekkorában kisfiúnak nézték Van Damme lányát, aki azóta igazi bombázó lett

Édesanyja gyönyörű vonásait és apja karakteres tekintetét örökölte. Csak úgy duzzad az eltökéltségtől és a céltudatosságtól.

6 11 Gyerekkorában kisfiúnak nézték Van Damme lányát, aki azóta igazi bombázó lett

Egyszerűen lélegzetelállító, gyanítjuk nem csak modellként gyönyörű, hanem színésznőként is nagyon tehetséges.

7 8 Gyerekkorában kisfiúnak nézték Van Damme lányát, aki azóta igazi bombázó lett

Te mit gondolsz róla?
- Hirdetés -
Világunkhttps://vilagunk.hu
A Vilagunk.hu-n keresztül naponta hozom el nektek azokat az érdekességeket, híreket és inspiráló tartalmakat, amik megmozgatják a fantáziát és gazdagítják a mindennapokat. Imádom a horoszkópok világát és mindig keresem a legújabb információkat, hogy Ti is érdekes és hasznos tartalmakat kaphassatok. Csatlakozzatok, fedezzük fel együtt a világot!

Friss bejegyzések

Ez is érdekelhet!