Járai Máté elmesélte, hogyan lett nyitott a házasságuk: „Kírát az egyik szállodában megmasszírozta egy fiú”

- Hirdetés -

Járai Máté és felesége, Kíra huszonkét éve alkotnak egy párt. Máté és Kíra már a kapcsolatuk elején tisztáztál, hogy nagy teret adnak egymásnak, amibe bizony egy harmadik fél jelenléte is belefér. A színész és felesége sokakat megdöbbentett vallomásával, amikor elárulták, nyitott házasságban élnek és nekik ez működik is.

Máté most visszaemlékezett arra, amikor meghozták a döntést, miszerint mással is ágyba bújhatnak és rájuk nem vonatkozik a monogámia.

„Tulajdonképpen már a kapcsolatunk elején tisztáztuk, hogy nem hiszünk a monogámiában. A világ legfontosabb emberei vagyunk egymás számára, bármit megtennénk a másik boldogságáért, nem kérdés, hogy együtt szeretnénk leélni az életünket. Azonban azt gondoljuk, hogy ezt megélhessük, szükség van egy bizonyos fajta szabadságra, amelyben a másiknak lehetősége van testi kapcsolódásra mással is” – fogalmazott a színész.

- Hirdetés -

Máté a Sláger FM ÉdesKettes című műsorában beszélt arról, hogy lett nyitott Kírával kötött házassága. A színész Liptai Claudiával és férjével, Pataki Ádámmal beszélgetett.

A fordulat tizennégy évvel ezelőtt következett be, amikor a pár egy szállodában pihent. „14 évvel ezelőtt történt, amikor Kírát az egyik szállodában megmasszírozta egy fiú. Később pedig be is jelölte őt a közösségi oldalon, egyértelműek voltak a szándékai. Láttam, hogy ez a fiú nem lesz a férje, ugyanakkor úgy voltam vele, hogy nem foszthatom meg attól, hogy másnak is bálványozott nő legyen, miért ne kaphatná meg mástól is ezt. Én úgy éreztem kutya kötelességem ezt megadni neki. És van, amikor nekem van erre szükségem” – emlékezett vissza Máté.

Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy természetesen nem javasolja mindenkinek a nyitott házasságot. Az emberek többsége nem támogatja az ilyen kapcsolatot, házasságot, ami bizonyos fokig érthető is, hiszen vannak, akik nem szeretnek osztozkodni a szerelmükön.

- Hirdetés -

„Nem mondom, hogy mindenki így nyisson és éljen, nekünk viszont ez működőképes. Azért is beszélek erről és nem kezelem tabuként, mert egyrészt számomra kevés olyan téma van, amiről ne beszélnék nyíltan, másrészt talán ezáltal könnyebben elfogadják azt, hogy van ilyen és mi így működünk.”

- Hirdetés -
Világunkhttps://vilagunk.hu
A Vilagunk.hu-n keresztül naponta hozom el nektek azokat az érdekességeket, híreket és inspiráló tartalmakat, amik megmozgatják a fantáziát és gazdagítják a mindennapokat. Imádom a horoszkópok világát és mindig keresem a legújabb információkat, hogy Ti is érdekes és hasznos tartalmakat kaphassatok. Csatlakozzatok, fedezzük fel együtt a világot!

Friss bejegyzések

Ez is érdekelhet!