10 dolog amit minden nő csinál a párja előtt, pedig a férfiak undorodnak tőle

Megosztás

A legtöbb pasi már a párkapcsolat elején elengedi magát és olyan dolgokat tesz, amit akkor szokás, ha már évek óta egy fedél alatt élnek a kedvesükkel. Persze ezt fordítva, vagyis a nők már nem tehetik meg mert a férfiak egyből szóvá teszik, ha nyitott ajtónál pisilnek, a pattanásaikat nyomkodják, vagy a menstruációikról beszélnek. Nyilván van egy határ, amit nem célszerű átlépni, ha nem akarják a nők, hogy a kapcsolatnak hamar vége szakadjon. A mai cikkünket azzal a céllal hoztuk létre, hogy azokat a cselekvéseket bemutassuk, amit a férfiak nem igazán kultiválnak a nőktől egy párkapcsolaton belül.

1, Pattanás nyomkodás.

- Hirdetés -

A csajok egyszerűen képtelenek megállni azt, hogy ne nyomják ki azonnal a pasijuk vagy a saját pattanásukat. A férfiak egyébként ezért a tevékenységért egyáltalán nincsenek oda.

1 12 10 dolog amit minden nő csinál a párja előtt, pedig a férfiak undorodnak tőle

2, Emésztési problémák megbeszélése.

Nos, ők azon a véleményen vannak, hogy ezek a dolgok a nők magánügyeinek részét képezik, ám fordított esetben természetesen nem így gondolják és kényük-kedvükre mesélik a dolgokat.

- Hirdetés -

2 13 10 dolog amit minden nő csinál a párja előtt, pedig a férfiak undorodnak tőle

3, Nyitott ajtónál végzik a dolgukat.

A lányok valamilyen oknál fogva sokkal előbb érnek el arra a szintre, hogy nyitott ajtónál tudnak pisilni. A fiúknak ehhez azonban több időre van szükségük.

3 13 10 dolog amit minden nő csinál a párja előtt, pedig a férfiak undorodnak tőle

- Hirdetés -

4, A szőrtelenítés.

Nos, a férfi nem nemigazán rajong azért, ha látja kedvesét szőrteleníteni. Számukra ez nem túl vonzó látvány. Ők sokkal jobban szeretik az eredményt szemügyre venni.

4 12 10 dolog amit minden nő csinál a párja előtt, pedig a férfiak undorodnak tőle

5, Folyamatos hiszti.

Bizonyára nem kell ecsetelnünk a férfiak miért nem szeretik ha a lányok előttük hisztiznek. Ezzel a tevékenységgel ki tudnák kergetni őket a világból.

5 11 10 dolog amit minden nő csinál a párja előtt, pedig a férfiak undorodnak tőle

6, Személyes jellegű információk megosztása.

A férfiak alapjáraton óvatosabbak, mint a nők, ezáltal ők sokkal nehezebben és később osztják meg a személyes jellegű dolgaikat. A nőknek ezt persze nem okoz problémát.

6 11 10 dolog amit minden nő csinál a párja előtt, pedig a férfiak undorodnak tőle

7, Rendetlenség.

Akármennyire is furán hangzik, a pasik nem szeretik a rendetlen, trehány csajokat. Ha meglátják, hogy egy lánynál rumli van, biztos, hogy nem fognak vele kapcsolatot létesíteni.

7 11 10 dolog amit minden nő csinál a párja előtt, pedig a férfiak undorodnak tőle

8, Szépségápolási kezelések.

Annak ellenére, hogy a férfiak szeretik az eredményt szemügyre venni, nem szeretik végignézni az egész folyamatot. Úgy gondolják semmi közük ahhoz, hogyan történik egy ilyen.

8 9 10 dolog amit minden nő csinál a párja előtt, pedig a férfiak undorodnak tőle

9, Orr bányászat.

Gondolom nem kell ecsetelni, hogy ezt miért nem célszerű előttük csinálni. Nyilván ez a férfiakra is vonatkozik. Akármilyen régóta vagytok együtt, senki sem szereti ezt nézegetni.

9 9 10 dolog amit minden nő csinál a párja előtt, pedig a férfiak undorodnak tőle

10, A menstruációval kapcsolatos dolgok.

Annak ellenére, hogy egy természetes dolog, a férfiaknak ez mégis egy olyan kényes téma, amiről nem igazán szeretnének beszélni. Nekik csak annyit kell tudni, mikor nem érdemes kezdeményezni a lányoknál.

10 19 10 dolog amit minden nő csinál a párja előtt, pedig a férfiak undorodnak tőle

Urak, egyetértetek ezzel?

- Hirdetés -
Világunkhttps://vilagunk.hu
A Vilagunk.hu-n keresztül naponta hozom el nektek azokat az érdekességeket, híreket és inspiráló tartalmakat, amik megmozgatják a fantáziát és gazdagítják a mindennapokat. Imádom a horoszkópok világát és mindig keresem a legújabb információkat, hogy Ti is érdekes és hasznos tartalmakat kaphassatok. Csatlakozzatok, fedezzük fel együtt a világot!

Friss bejegyzések

Ez is érdekelhet!