10 legnagyobb nehézség a lányok mindennapjaiban. Ti is magatokra ismertek?

Megosztás

Nem tudjuk elégszer hangsúlyozni, hogy a nők élete tele van gonddal, bajjal, búval, bánattal, amit a férfiak egyáltalán nem értenek meg, hiszen nekik nem kell olyan problémákkal szembesülniük, mint a menstruáció, a szőrtelenítés, a sminkelés, vagy épp az evés. Vannak időszakaik, mikor rájuk jön a sportolhatnék és a nyári formára való készülés, de olyan sok finomság veszi őket körül, hogy ez az álom pár perc alatt semmivé válik. Nehézséget okoz számukra megtalálni a megfelelő rúzst, ruhát, hajviseletet… stb. Mai cikkünkben olyan képeket gyűjtöttünk össze, melyeket egy belga származású illusztrátor készített. A művész tökéletesen tudja, hogy ezeken a helyzeteken csak úgy lehet túllendülni, ha a nők humorosan fogják fel az életet. A képeket elnézve több olyan nő is akad majd, akik magukra fognak ismerni.

1, Nyáron nagyon nagyon nehéz nemet mondani a finom falatoknak, például a pizzának, hot-dognak, hamburgernek. Ezek a kaják a nyár ízei, amit vétek lenne kihagyni. Viszont, ha azok a lányok is ezt eszik, akik a nyári formájukon dolgoznak, akkor abból tuti biztos, hogy nem lesz semmi.

- Hirdetés -

01 6 10 legnagyobb nehézség a lányok mindennapjaiban. Ti is magatokra ismertek?

2, Nem értjük, hogy az élet miért volt annyira igazságtalan, hogy a férfiaknak hosszú, dús szempillákat adott a nőknek pedig, ritkát és kicsiket. A férfiak egyébként ezt kihasználva állandó jelleggel cukkolják partnerüket.

02 10 1 10 legnagyobb nehézség a lányok mindennapjaiban. Ti is magatokra ismertek?

3, A nők mindig belesétálnak abba a csapdába, hogy a nyár közeledtével olyan fürdőruhát vesznek, ami inkább divatos, mint praktikus. Ezt pedig csak akkor látják be, mikor az első napozás alkalmával leégnek.

- Hirdetés -

03 9 1 10 legnagyobb nehézség a lányok mindennapjaiban. Ti is magatokra ismertek?

4, A legtöbb nő napi szinten rúzsozza magát, hogy szebbek és dögösebbek legyenek. Ilyenkor imádják a párjukat puszilgatni, akik tetőtől-talpig rúzsfoltosak lesznek. Ezt az erősebbik nem képviselői egyáltalán nem szeretik, sőt egyenesen utálják.

04 11 1 10 legnagyobb nehézség a lányok mindennapjaiban. Ti is magatokra ismertek?

5, Van az a mondás, hogy „Reggel egyél úgy, mint egy király, délben, mint egy polgár, este pedig, mint egy koldus!” Viszont a lányok néha napján átesnek a ló túloldalára és ők fordítva esznek. Ez már csak azért sem jó, mert így sokkal több kiló plusz kerül rájuk, mint szeretnék. 05 9 1 10 legnagyobb nehézség a lányok mindennapjaiban. Ti is magatokra ismertek?

- Hirdetés -

6, Minden nő legalább egyszer csinált olyat élete során, hogy a párjával karöltve elment egy kozmetikai boltba és a létező összes teszter terméket végigkente a kezén illetve a párja kezén, hogy el tudja dönteni, melyik rúzst válassza.
07 9 1 10 legnagyobb nehézség a lányok mindennapjaiban. Ti is magatokra ismertek?

7, Amikor a lányoknak megjön a havijuk, akkor általában olyan a gyomruk, mint a fekete lyuk, ugyanis képesek mindent felfalni a lakásban. Leginkább édességet és csokit tömnek magukba, hogy a negatív hangulatukat kicsit feljebb tornásszák.

08 8 1 10 legnagyobb nehézség a lányok mindennapjaiban. Ti is magatokra ismertek?

8, Néha napján rájuk jön az 5 perc és úgy gondolják életmódot váltanak és aktív testmozgásba kezdenek az egészséges étkezés mellett. Ilyenkor mindig a futás mellett teszik le voksukat, mert úgy gondolják azzal jól lehet zsírt égetni. Igen ez így van, de 5 perc után úgy elfáradnak, mintha lefutották volna a maratont.

09 10 1 10 legnagyobb nehézség a lányok mindennapjaiban. Ti is magatokra ismertek?

9, A nők képesek lábon kihordani három szívninfarktust és két agyvérzést akkor, mikor hirtelen nem találják a telefonjukat a táskájukban. Miután az arcukból kifutott a vér és a lábuk alól kicsúszott a talaj hosszas keresgélés után mégis megtalálják a táska legmélyén.

06 11 1 10 legnagyobb nehézség a lányok mindennapjaiban. Ti is magatokra ismertek?

10, Minden egyes nőnek van olyan melltartója, amit csak különleges alkalmakkor vesz fel, és amúgy a hétköznapok során a megnyúlt, 2-3 éves darabokat hordja, amin már kimoshatatlan kaja foltok is vannak.

10 12 1 10 legnagyobb nehézség a lányok mindennapjaiban. Ti is magatokra ismertek?Ti magatokra ismertetek?

- Hirdetés -
Világunkhttps://vilagunk.hu
A Vilagunk.hu-n keresztül naponta hozom el nektek azokat az érdekességeket, híreket és inspiráló tartalmakat, amik megmozgatják a fantáziát és gazdagítják a mindennapokat. Imádom a horoszkópok világát és mindig keresem a legújabb információkat, hogy Ti is érdekes és hasznos tartalmakat kaphassatok. Csatlakozzatok, fedezzük fel együtt a világot!

Friss bejegyzések

Ez is érdekelhet!