A rendőrök a világ minden pontján keményen dolgoznak azért, hogy biztonságban éljünk. Az összetett rendőrségi fantomképek azokhoz az eszközökhöz tartoznak, amelyek segíthetnek bűnözők elfogásában, bár ez jóval ritkábban fordul elő, mint azt hinnénk. Charlie Frowd brit kutató szerint ennek a vizsgálati módszernek a pontossága körülbelül mindössze 9%. Ugyanis az az igazság , hogy az emberek többsége nem figyeli meg elég alaposan a látott arcok különböző vonásait, még egy hétköznapi találkozás során sem , nem pedig egy kényes szituációban. Az emberek arcot egészében látják, értelmezik és ha szerencsések vagyunk akkor jegyzik meg. Ráadásul egy-egy ilyen arckép elkészítése során kulcsfontosságú hozzávaló , hogy a rajzoló művész milyen képességekkel és tehetséggel rendelkezik.
A mai cikkünkben 35 kínosan rosszul sikerült fantomképet gyűjtöttünk nektek össze, amiket akármilyen hihetetlenül is hangzik , de valóban használtak a nyomozás során.
- Ez a srác a 70-es évekből jöhetett vissza !
![35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak 1 88b09d5363b156d30cfea78f18 35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/11/88b09d5363b156d30cfea78f18.jpg)
2. Nem tudjuk eldönteni , hogy ezt a fotót komolyan gondolták-e vagy direkt készült karikatúrának ?
![35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak 2 2db6e35a2dac492e654c96cb2c 1 35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/11/2db6e35a2dac492e654c96cb2c-1.jpg)
3. Ez a legpontosabb illusztráció , amit valaha láttam.
![35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak 3 e891585b948a8756aca43e3a36 35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/11/e891585b948a8756aca43e3a36.jpg)
4. Szép munka fiúk ! Tökéletes karikatúra lett !
![35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak 4 f894c25d1b827be2df8fcbf2ee 35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/11/f894c25d1b827be2df8fcbf2ee.jpg)
5. Hacsak nem a fiatal Justin Bieber követte el a bűncselekményt. Nem értjük mi történhetett itt, és honnan származik egy hatalmas hasonlóság. Tovább az is problémás , hogy úgy néz ki a fotó mintha egy hatodik osztályos készítette volna.
![35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak 5 news background 5 768x432 1 35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/11/news-background-5-768x432-1.jpg)
6. Az elkeredkedett a szeme a látványtól , új értelmet nyert ezen a fotón.
![35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak 6 a63b1957ce97fb16155be9923f 35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/11/a63b1957ce97fb16155be9923f.png)
7. Sok sikert kívánunk , a gyanúsított , d’Artagnan grófjának felkutatására.
![35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak 7 news background 8 768x432 1 35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/11/news-background-8-768x432-1.jpg)
8. Hú . Mintha ugyanazt a két képet nézném.
![35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak 8 da7f70550f835431ee0142b0b5 35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/11/da7f70550f835431ee0142b0b5.jpg)
9. A bűnöző akit keresünk , Willy Wonka csokoládégyárának egy volt alkalmazottja lehetett.
![35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak 9 news background 4 768x432 1 35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/11/news-background-4-768x432-1.jpg)
10. Jaj ne.. Egy férfi ezzel a frizurával nem lehet bűnöző.
![35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak 10 b5f6de502e8864bdd2cbbf8627 35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/11/b5f6de502e8864bdd2cbbf8627.jpg)
11. Neandervölgyi ember követte el a bűncselekményt?
![35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak 11 police sketches 3 768x432 1 35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/11/police-sketches-3-768x432-1.jpg)
12. Hmm … szerinted idegen inváziót tervezhet ?
![35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak 12 c3980d527b9b0a5bd73b371dba 35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/11/c3980d527b9b0a5bd73b371dba.jpg)
13. Hogy mi ? Szemek ? Nem kell. Be volt csukva.
![35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak 13 news background 9 768x432 1 35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/11/news-background-9-768x432-1.jpg)
14. Ó, hú! Kétségtelen, hogy villámgyorsan meg lesz!
![35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak 14 6444085650ac168006ad70f96f 35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/11/6444085650ac168006ad70f96f.jpg)
15. „A bűnöző fáradt volt , besétált az étterembe, bedugta a fejét egyenesen a ramen levesembe, az egész a fejéhez tapadt, aztán távozott. Ennyit tudok!”
![35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak 15 police sketches 9 768x432 1 35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/11/police-sketches-9-768x432-1.jpg)
16. Hűvös nap letett.
![35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak 16 302c6a51b5a256f18d819479bd 35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/11/302c6a51b5a256f18d819479bd-720x1024.jpg)
17. Ha meg lesz szeretnénk tudni ki a fodrásza , mert ez a séró annyira jó , hogy már bűn.
![35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak 17 news background 3 768x432 1 35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/11/news-background-3-768x432-1.jpg)
18. A „háromszög alakú arc” még soha nem volt pontosabb leírás.
![35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak 18 c81ffb549881b17cb9ac940657 35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/11/c81ffb549881b17cb9ac940657.jpg)
19. Ez a vázlat, ha lehet egyáltalán annak nevezni, határozottan úgy néz ki mint David Spade Joe Dirt karaktere és egy 1990-es évekbeli profi birkózó szerelem gyereke.
![35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak 19 worst police sketches 5 35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/11/worst-police-sketches-5.jpg)
20. Mint két tojás.
![35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak 20 71837254618488eb25ab23e3f4 35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/11/71837254618488eb25ab23e3f4.jpg)
21. Rozsomák , az Xmen-ből megint rendetlenkedett.
![35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak 21 police sketches 2 768x432 1 35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/11/police-sketches-2-768x432-1.jpg)
22. Megtalálták! Azt hittem, hogy a Roxforton kívül nem engedélyezett varázslat.
![35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak 22 c40d2b5f2e8bce1660e09ec9aa 35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/11/c40d2b5f2e8bce1660e09ec9aa.jpg)
23. Egyben van ez a fotó. Hibátlan munka.
![35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak 23 police sketches 8 768x432 1 35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/11/police-sketches-8-768x432-1.jpg)
24. Egy természet fotót láthatunk , ahogy egy hétköznapi pulóver lelkesen fogyasztja el áldozatát.
![35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak 24 0034c057a2b9a7d5716e9ff47a 35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/11/0034c057a2b9a7d5716e9ff47a.jpg)
25. Ennél menőbben nem tudjuk , hogy lehet egy sapkát hordani.
![35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak 25 news background 2 768x432 1 35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/11/news-background-2-768x432-1.jpg)
26. Mi történt a szemével?
![35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak 26 20acc853f9929e300f271d2400 35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/11/20acc853f9929e300f271d2400.jpg)
27. Nyilvánvaló, hogy a kérdéses gyanúsított csak egy ninja lehetett..
![35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak 27 news background 11 768x432 1 35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/11/news-background-11-768x432-1.jpg)
28. Úgy néz ki, mint a Megaagy unokaöccse.
![35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak 28 db9f7358afa45be288303efbc2 35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/11/db9f7358afa45be288303efbc2-685x1024.jpg)
29. Szeretjük , amikor a művészek aláírják a mesterműveiket.
![35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak 29 2d59a15de48eafa3f5dbe2a5b2 35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/11/2d59a15de48eafa3f5dbe2a5b2.jpg)
30. Hé . Elkérhetjük az optikusod számát ?
![35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak 30 ceda3b5b5e8d6c2311669f1d75 35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/11/ceda3b5b5e8d6c2311669f1d75.jpg)
31. Biztos Úr , 5 szemöldöke volt . Ebben biztos vagyok.
![35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak 31 38c5e85c32af393ebdd78c7926 35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/11/38c5e85c32af393ebdd78c7926.jpg)
32. Mario megunta a jófiú szerepét és kiugrott a játékból egyet rosszalkodni.
![35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak 32 c8613950d9a91a6bf6dbebcec4 35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/11/c8613950d9a91a6bf6dbebcec4.jpg)
33. Ez egy sor fog ? Vagy kettő egymáson ? Bárhogyan is legyen , álmaimban biztosan kísérteni fog.
![35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak 33 feeb315f759fb2944d3c30930e 35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/11/feeb315f759fb2944d3c30930e-725x1024.jpg)
34. Meg lesz . Higgyék el nekünk ez alapján a kép alapján biztosan kézrekerítjük.
![35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak 34 9a5c635a408ee88b7d3e9262e0 35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/11/9a5c635a408ee88b7d3e9262e0.jpg)
35. Meg van , aki keresnek ?
![35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak 35 3060935190 13d4f73f8c o 35 nevetséges rendőrségi arckép, amit a valóságban is használtak](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2020/11/3060935190_13d4f73f8c_o.jpg)