83 éves nagymama ápolja 39 évvel fiatalabb szerelmét. „A kémia még mindig nagyon jól működik közöttünk!” – Minden nap boldogok vagyunk…

- Hirdetés -

Egy 83 éves nagymama, Edna és egy 44 éves betegeskedő férfi, Simon között szövődött őszinte szerelem 18 évvel ezelőtt. Az idős hölgy szerint a mai napig nem hiányzik kapcsolatukból az intimitás.

A zene szeretete hozta össze őket, ennek köszönhetik megismerkedésüket. 2003-ban találkoztak egy színház orgona klubjában. Simon elkésett az előadásról és a vészkijáraton próbált bejutni, ahol Edna nyitott neki ajtót. Az első pillanattól érezték a vonzalmat. Megismerkedésükkor az asszony 65 esztendős, a férfi pedig 26 éves volt.

„Első pillantásra szerelem volt! Megláttam abba az elegáns kis kosztümben, és rögtön arra gondoltam, hogy milyen csinos…” – mondta a férfi

Simonnak nem volt nagy tapasztalata, még sosem volt barátnője korábban. Mindössze 152 cm magas, a hölgynél is alacsonyabb. De ez cseppet sem zavarja őket.

Edna visszaemlékezett megismerkedésükre:

- Hirdetés -

„Végül egy közös barátunk mutatott be minket egymásnak. A vicces kis embert emlegette mindenki, akit Simon Martinnak hívnak. Amikor megismertem, megértettem. Rögtön egy hullámhosszon voltunk. Minden percet imádtunk együtt.”

Olyannyira jól alakult az első találkozás, hogy próbálták minél többször megismételni. Szinte az összes Egyesült Királyságban tartott orgona koncertre ellátogattak. Órákat telefonáltak és leveleztek minden nap. Egy koncertet követően a tengerparti séta alatt elcsattant az első csók. 2005-ben vált publikussá a kapcsolatuk. A korkülönbség miatt rögtön a címlapokra kerültek, rengetegen bántották őket. Az emberek azt állították, hogy Edna csak egy fiatal kis selyemfiút szeretett volna magának. Az „ifjú pár” 2007-ben összeházasodott. Azóta meg is újították esküjüket.

A pár elmondása szerint a mai napig kapnak bántó megjegyzéseket. Ennek ellenére kapcsolatuk fantasztikus, imádnak együtt lenni. A hölgy elmondása szerint az intim vonzalom is nagyon jól működik köztük, a hölgy kora és a férj betegségei ellenére. Simonnál kettes típusú cukorbetegséget állapítottak meg, ezért vonult hamar nyugdíjba. Később veseátültetésen is át kellett esnie. Emellett diszpraxiában, diszlexiában és Asperger-szindrómában is szenved.
Edna ez idő alatt már dédnagymamává vált. Gyermekei mindenben támogatják, és elfogadják és kedvelik Simont.

- Hirdetés -

„Pont úgy élünk, mint más szerelmes pár. Otthon összebújunk a kanapén és szeretgetjük egymást. Megvan a vonzalom, gyakran az utcán is megállunk csókolózni vagy megpaskoljuk egymás fenekét. A bevásárlóközpont közepén húzogatom a feleségem melltartópántját és nyakon puszilom. Nyilvánosan sem gátol minket a korkülönbség.” – meséli Simon

„Az elmúlt évek csak megerősítettek minket, jobban szeretjük egymást mint valaha. Simonnak megvannak az egészségügyi problémái, és én is egyre csak öregebb leszek. Már nehezen tudom ápolni, de igyekszem mindent megtenni. De te ismersz valakit, aki fiatalodik? A járás már egyre nehezebben megy, de próbálom a főzéssel karbantartani magam. Az a legfontosabb, hogy megfelelően etessem a férjemet. Mindenben támogatjuk egymást.”

- Hirdetés -
Világunkhttps://vilagunk.hu
A Vilagunk.hu-n keresztül naponta hozom el nektek azokat az érdekességeket, híreket és inspiráló tartalmakat, amik megmozgatják a fantáziát és gazdagítják a mindennapokat. Imádom a horoszkópok világát és mindig keresem a legújabb információkat, hogy Ti is érdekes és hasznos tartalmakat kaphassatok. Csatlakozzatok, fedezzük fel együtt a világot!

Friss bejegyzések

Ez is érdekelhet!