A 41 éves fitt apuka Covid-kómában küzd az életéért, pedig már túl volt az első oltáson. Nyolc gyermeke és felesége várja haza

Megosztás

- Hirdetés -

Covid kómában küzd az életéért a szuperfitt nyolc gyermekes apuka, miután elkapta a vírust október 19-én. James Grayson 41 éves és az első oltását már megkapta, ill. bejelentkezett a másodikra. Tudomásuk szerint nincs ismert alapbetegsége.

Felesége, Becky elmesélte, hogy az egész család teljesen össze van törve, kétségbeesetten várják haza. A férfi nem mutatja a javulás jeleit. Október 19-én összeesett otthon és kórházba került. A tesztje pozitív lett. Az orvosoknak kómába kellett helyeznie férfit, olyan mértékben romlott az állapota.

„Nem gondoltuk, hogy ez előfordulhat vele. Állandóan edzőterembe járt és teljesen egészséges volt. Asztalosként dolgozott, soha egy szabadnapot sem vett ki.” – meséli legidősebb lánya, Ebonnie

Az orvosok azt mondják kritikus az állapota, kb. 50% az esélye a felépülésre. Jamesnek nem volt alapbetegsége, de miután bekerült a kórházba több szövődmény is kialakult. Többek között összeesett a tüdeje, begyulladt és mellkasi fertőzést kapott. Október 29-én agyvérzést kapott, nagyon rossz állapotba került. Lélegeztető gépek segítségével tud levegőt venni. Minden nap egy küzdelem, de a család nem adja fel a reményt, bíznak a csodában.

„Szörnyű nézni, ahogy küzd azon a kórházi ágyon. Nem fogjuk feladni! A gyerekeknek szükségük van az apjukra, nekem pedig a férjemre. Az orvosok mindent megtesznek érte.” -meséli a felesége

„Ha sikerül elaludnom, állandóan vele álmodom. Látom, ahogy itthon van és minden rendben. Felébredek, és mintha a pokolba kerülnék. Már 12 éve együtt vagyunk a férjemmel, nem bírnám elviselni az elvesztését.”

- Hirdetés -

Semmi sem készíthette volna fel erre a családot. A nagyobb gyerekek közül páran bemehettek meglátogatni. A covid miatt nagyon komoly szabályok vannak az osztályon, ezért napi egyszer egy órára egy személy mehet be.
Az orvosok elmondták, hogy nagyon sokáig tarthat a felépülés, de van remény.

„Apa mindig is nagyon keményen dolgozott, hogy eltartsa a családot. Mindig foglalkozott velünk és próbált időt szánni ránk. Csodálatos apukánk van, ezt mindannyiunk nevében mondhatom. Ha ezt túléli, teljesen meg fog változni az életünk. Mindenben támogatjuk, amiben csak tudjuk.” – meséli a legidősebb lány

- Hirdetés -
Világunkhttps://vilagunk.hu
A Vilagunk.hu-n keresztül naponta hozom el nektek azokat az érdekességeket, híreket és inspiráló tartalmakat, amik megmozgatják a fantáziát és gazdagítják a mindennapokat. Imádom a horoszkópok világát és mindig keresem a legújabb információkat, hogy Ti is érdekes és hasznos tartalmakat kaphassatok. Csatlakozzatok, fedezzük fel együtt a világot!

Friss bejegyzések

Ez is érdekelhet!