A bébiszitter hihetetlen döntést hoz a család haldokló kislányával kapcsolatban

- Hirdetés -

Akik szülők, tudják, hogy mennyire nehéz folyamatosan figyelni egy kisgyerekre. Ám ha nem a saját gyerekedre vigyázol, talán még nagyobb a felelősség. Egy bébiszitternek nagy teher nehezedik a vállára, amikor más gyerekeire felügyel.

bébiszitter

Sok bébiszitter nagyon komolyan veszi ezt a feladatot és lelkiismeretesen dolgozik. Történetünkben is egy ilyen lányt ismerhetsz meg, ugyanis minden bizonnyal, tette túl mutat a hatáskörén.

A 22 éves Kiersten Miles egy New Jersey-ben született diáklány, aki a tanulmányaira gyűjt pénzt. Egy barátjától kapta meg a Rosko család elérhetőségét és hamar meg is tudtak állapodni.

George és Farra Rosko három gyermeket neveltek. Szükségük volt a segítségre, és nagyon szimpatikusnak találták Kierstent. Pár hét alatt teljesen beletanult a lány a feladataiba és nagyon jó kapcsolatot alakított ki a gyerekekkel, főleg a legkisebb lánnyal, Taliával.

- Hirdetés -

Ám hamarosan nagyon rossz állapotba került a pici lány, folyamatosan betegeskedett. A vizsgálatoknak köszönhetően hamar kiderült, hogy jóval nagyobb a baj, mint a szülők hitték.

Taliának egy ritka májbetegsége volt, azonnali májátültetésre volt szüksége. A szomorú hír hallatán a szülők azonnal kivizsgáltatták magukat, hogy ők megfelelő donorok lennének-e, de sajnos egyikük sem felelt meg.

A bébiszitter, Kiersten egy pillanatig sem gondolkodott, jelentkezett, hogy őt is vizsgálják meg. Tökéletes donor volt Talia számára. A szülők eleinte vonakodtak, féltek hogy a fiatal nő még nem tudja felmérni, hogy egy ilyen műtét mivel jár. Féltek, a lány később esetleg megbánná a nemes segítségnyújtást. Többször leültek beszélgetni vele, de Kiersten hajthatatlan volt, mindenképpen segíteni akart a kislánynak.

- Hirdetés -

2017. január 11-én mentek be együtt a kórházba, hogy együtt végezzék el a közel 14 órás műtétet. Az altatás után Kiersten májának egy részét eltávolították és áthelyezték a pici Taliába. Az orvosok rendkívül tapasztaltak voltak, így nagyon jó munkát végeztek. Mindkét lány nagyon hamar felépült.

„Egy pillanatig sem bántam meg, bármikor megtenném újra. Örülök, hogy tudtam segíteni, ennek a gyönyörű kislánynak.”

Talia teljesen megújult, végre úgy élhet mint bármelyik másik gyermek. Azt ehet amit szeretne, szaladgálhat és játszhat a barátaival.

A szülők borzasztó hálásak Kierstennek, úgy érzik, nem tudják eléggé megköszönni. Elképesztő gesztus volt ez tőle, főleg, hogy akkor még nem is ismerte olyan régóta a családot. Az édesanya ezzel a gondolattal zárta a történetet:

„Van, akinek tényleg arany szíve van!”

- Hirdetés -
Világunkhttps://vilagunk.hu
A Vilagunk.hu-n keresztül naponta hozom el nektek azokat az érdekességeket, híreket és inspiráló tartalmakat, amik megmozgatják a fantáziát és gazdagítják a mindennapokat. Imádom a horoszkópok világát és mindig keresem a legújabb információkat, hogy Ti is érdekes és hasznos tartalmakat kaphassatok. Csatlakozzatok, fedezzük fel együtt a világot!

Friss bejegyzések

Ez is érdekelhet!