Szívszorító gondolatok! Íme az utolsó interjú Tompos Kátyával!
Egy évvel ezelőtt adta élete utolsó interjúját Tompos Kátya, aki tegnap hunyt el. Ekkoriban már küzdött a betegséggel. Az interjúban sokatmondó, de visszafogott volt.
„Néha leülök valahova, és nem veszem észre, hogy mennyi idő eltelik azzal, hogy csak ülök – kívülről nézve elég komikus lehet –, és bámulok bele a világba, közben ezernyi gondolat átcikázik az agyamon az élet értelméről.”
Érdekes, hogy a színésznő sosem tartotta magát tehetségesnek. Nem szerette a nyilvános szerepléseket sem.
„Lehet, hogy nekem nem kellene a közönség, hanem csak úgy egyedül a szobámban szerepelnék. Azt gondoltam, hogy a közönség biztos azt fogja mondani, ez nem tud semmit, minek áll ki a színpadra. Hihetetlen önbizalomhiányom volt.”
„Ugyanakkor nekem úgy jött a színészet, emlékszem, hogy egészen sokáig a barátokkal, barátnőkkel, akikkel jóban voltam, sokszor elkezdtem utánozni bizonyos tulajdonságaikat. Volt, hogy valakinek az írását, és olyan szintre jutottam vele, hogy a tanár nem tudta megkülönböztetni a kézírásunkat, amikor dolgozatot adtunk be. Volt, hogy valakinek figyeltem a mimikáját, egy egész napot úgy töltöttem el, hogy úgy beszéltem, ahogy ő. Vagy eltanultam a beszédhibáját. Nem tudtam, hogy ez már maga a színészet!”
„Úgy szeretnék élni, mint ahogy elő van írva. A Covid alatt úgy élhettem, ahogy a saját tempóm diktálta. Mindenre volt időm, mindent át tudtam gondolni, nem tántorított el semmitől a bezártság. Azt éreztem, hogy nyertem időt is, lekerültek a polcról a könyvek. Sok tevékenységem volt régen, amit a szakmám miatt nem volt időm űzni. Mint a festés, a rajz, ezeket gyerekkoromban nagyon sokat csináltam. Olyan dokumentumfilmek nézése vagy újranézése, amik nagyon sokat adtak nekem. Valahogy azóta ezt a lassúságot élvezem és ezt a fajta életet próbálom élni”
Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!