Mohamed Bzeek egy 65 éves férfi, aki Los Angelesben éli egy cseppet sem átlagos életét. Az özvegy férfi már több, mint húsz éve gondoskodik olyan gyerekekről, akik számára már nincs remény, sajnos halálra vannak ítélve. Mohamed gyógyíthatatlan beteg gyerekeket fogad örökbe, hogy utolsó pillanataikban a kicsik ne legyenek egyedül.
Bzeek egy líbiai bevándorló, aki negyven éve él az Amerikai Egyesült Államokban és 1997-ben az amerikai állampolgárságot is megkapta. A férfi olyan gyermekekről gondoskodik, akik már végstádiumban vannak, az elmúlt húsz évben pedig több tucat gyermeken segített. Minden szeretetet megad nekik, amire a kicsiknek szüksége van, főleg az utolsó órákban. Tíz fogadott gyermekét már el kellett temetnie.
Mohamed egyébként akkor vágott bele az örökbefogadásba, amikor szeretett felesége még vele volt. Dawn halála után a férfi úgy érezte, nem adhatja fel ezt a küldetés, így felesége emlékére és persze a gyerekekért tovább folytatta munkáját, amit egyáltalán nem érzett annak. Számára is jó érzés segíteni és bár a gyerekek betegek, semmihez sem fogható az a szeretet, amit tőlük kap.
„1995-ben úgy döntöttünk, hogy kórházakban hagyott árvákat fogadunk örökbe vagy olyan gyerekeket, akiket az állam különböző okokból elvett a családjuktól. Azóta 80 gyereket gondoztam, közülük tízen a karjaimban haltak meg.”
„Ha valaki felhív minket és elmondja, hogy egy gyermeknek otthonra van szüksége, csak egyetlen név jut eszünkbe. Mohamed Bzeek az egyetlen, aki ezeket a gyerekeket haza akarja vinni” – mondta Melissa Testerman, a Szociális Szolgálat örökbefogadó részlegének vezetője.
Mohamed egytől egyig úgy szereti a gyerekeket, mintha a sajátjai lennének. Legutóbb egy hat éves kislányt vett magához, akinek egy ritka agykárosodása van. A kicsinek epilepsziához hasonló rohamai vannak, végtagjai bénák, emellett pedig vak és siket is.
2017-ben Mohamednál vastagbélrákot diagnosztizáltak, de ekkor felesége már nem lehetett vele, a fia pedig üvegcsont-szindrómában szenved és törpe termetű. Ezért a férfinak egyedül kellett megküzdenie a kórral.
„Nem volt mellettem senki, amikor megkaptam a hírt, és nagyon féltem. Úgy éreztem magam, mint ezek a gyerekek. Akkor arra gondoltam: ha én 62 évesen így félek, mi lehet ezeknek a gyerekeknek a lelkében? A titok az, hogy úgy kell szeretned őket, mintha a sajátjaid volnának. Tudom, hogy betegek. Azt is tudom, hogy meg fognak halni. Így hát mindent megteszek emberként, hogy segítsek nekik, a többit pedig Istenre hagyom.”