Amíg a szüleink élnek, úgy érezhetjük, hogy még gyerekek vagyunk. Azonban, amikor elveszítjük őket, életünket egy megrendítő csapás éri, teljesen függetlenül attól, hogy hány évesek vagyunk a búcsú pillanatában.
A szülők elvesztéséből fakadó bánat ténylegesen megváltoztathatja agyunk munkáját és hosszú távú fizikai következményekkel jár, ezt pedig a különböző kutatások is megerősítik.
A bánatért és a fájdalomérzésért a frontális kéreg és a kisagy felelős. Az emlékekért, az alvásért és az étvágyért is ezek az agyi területek felelősek. Mély gyász vagy depresszió állapotában étvágytalansággal és alvászavarokkal is szembesülhetünk. Annál a személynél, aki fiatalon veszíti el szüleit, a hirtelen gyász haraghoz és depresszióhoz vezethet.
A bánat és a gyász könnyebb feldolgozásában segíthet, ha a szülő esetleg beteg volt, így nem feltétlenül ér minket hirtelenül a halála. Azonban egy szülő elvesztése vezethet akár hosszú távú érzelmi és értelmi bajokhoz, depresszióhoz, szorongáshoz, illetve még rosszabb esetben bizonyos anyagokkal való visszaélés fokozott kockázatához is.
Gyermekkorban ezek az esélyek megnőnek. Abban az esetben, ha az egyik szülő meghal, egy gyermeknél nincs olyan, hogy majd túl lesz rajta.
Egyáltalán nem számít, hogy milyen kapcsolatot ápoltunk szüleinkkel vagy milyenek voltak valójában. Az elvesztésük ugyanis életünk hátralévő részében örökre megváltoztat minket, mentálisan, fizikailag és érzelmileg egyaránt.
Így, hát becsüljük szüleinket és szeressük őket, amíg még megtehetjük és velünk vannak.