Nem tudta leküzdeni démonjait ezért gyerekein vezette le depresszióját – Több év börtön vár az édesanyára

- Hirdetés -

Mi emberek iszonyú összetett személyiségek vagyunk. Képesek vagyunk elképesztő mélységeket és magasságokat is megélni. Ugyanolyan intenzitással tudunk örülni és búslakodni bizonyos dolgok miatt. Mikor például nagyon sok rossz dolog gyűlik össze a szervezet egyszerűen leáll és újraindul, mivel nem képes több negatív ingert befogadni. Van, akinek ez depresszió formájában jön elő, és olyan dolgokat is képes megtenni, amit normál állapotban soha nem tenne meg. Cikkünk főszereplője ma pont ilyet tett.

Sandra Chicot azzal vádolják, hogy kiontotta 4 éves kislánya Mia Rodriguez, testvére a 3 éves Mason Mateó és az egy hónapos Milan életét. A szülés utáni depresszióval küzdő nőt, azzal vádolták meg, hogy állítólag megfojtotta a gyermekeit, köztük az egy hónappal ezelőtt született fiát is.

A tragikus körülmények közt elhunyt gyermekek testére hétfőn találtak rá Los Angeles-i otthonukban. Már egyik sem lélegzett, mikor az illetékes hatóságok kivonultak a helyszínre. A megyei seriff nem erősítette meg, hogy a gyerekek voltaképpen hogyan hunytak el, így most várnak a boncolás eredményére.

- Hirdetés -

A gyászoló rokonok elmondták a helyi sajtónak, hogy állítólag Sandra végzett velük, majd magával is megpróbált végezni, de ez már nem sikerült neki. Sandrát 592 millió forintnak megfelelő óvadék ellenében hajlandóak kiengedni a börtönből, ám mivel ekkora összeget nem tudnak és nem is akarnak kifizetni a családtagok így a héten kénytelen megjelenni a bíróságon.

A Los Angeles-i megyei ügyészség szerint három vádpont miatt tartják bezárva ebből kettő a gyerekei ellen elkövetett merénylethez köthető. Az elhunyt gyerekek nagymamája elmondta, hogy legkisebb unokája születése után Sandra depresszióba esett, ezért soha nem hagyta el a házat.

Az aggódó nagymama azután hívta a 911-et, hogy unokái nem reagáltak sem a kopogásra, sem a csengetésre. Mindent megtett annak érdekében, hogy felverje őket, ha esetleg aludnának, csakhogy tudjon valamit állapotukról, de egy hang sem szűrődött ki az ajtón.

- Hirdetés -

Elizabeth Chico, a vádlott testvére azt mondta a Los Angeles Times-nak, hogy a gyerekek voltak Sandra mindenei, ezért furcsállj, hogy képes lett volna őket bántani. Mayra nevű nagynénjük létrehozott egy oldalt nekik a Go Found Me oldalon, hogy pénzt gyűjtsön a gyerekek temetésére. Mára közel 8 millió forintnak megfelelő font gyűlt össze.

„Sziasztok Mayra vagyok. Én vagyok annak a három kis angyalnak a nagynénje. Ezt az oldalt értük hoztam létre, hogy finanszírozni tudjuk a temetésüket. Köszönöm, ha segítesz nekünk akárcsak egy megosztással is.”

Szomszédjuk, Victor Ohm elmondta, hogy nemrégiben látta ahogy a gyerekek a ház előtt játszanak.

- Hirdetés -

„Szívszorító, mert nagyon boldog gyerekeknek tűntek” – mondta

A hatóságok azt mondták az újságíróknak, hogy semmi jel nem utal arra, hogy bármilyen probléma lett volna családon belül.

A szomszédok saját kezűleg állított emlékművel tisztelegnek az elhunyt gyermekek előtt.

Három angyallal kevesebb van a földön! Nyugodjanak békében!

- Hirdetés -
Világunkhttps://vilagunk.hu
A Vilagunk.hu-n keresztül naponta hozom el nektek azokat az érdekességeket, híreket és inspiráló tartalmakat, amik megmozgatják a fantáziát és gazdagítják a mindennapokat. Imádom a horoszkópok világát és mindig keresem a legújabb információkat, hogy Ti is érdekes és hasznos tartalmakat kaphassatok. Csatlakozzatok, fedezzük fel együtt a világot!

Friss bejegyzések

Ez is érdekelhet!