„Amnéziám lett a baleset után, nem emlékszem az elmúlt 15 évre.” Egy számára vadidegen férfivel él együtt.

Megosztás

- Hirdetés -

El sem tudjuk képzelni, hogy milyen érzés lehet felébredni és rájönni, hogy az elmúlt tizenöt évből semmire sem emlékszünk. Azt gondolhatjuk, hogy ilyen történetek csak a filmekben vannak.
Ám, Angela Sartin-Hartunggal pontosan ez történt. Az orvosok szerint soha többet nem fog emlékezni.

Angela szörnyű fájdalmak közepette tért magához egy kórházi ágyon. Fogalma sem volt, hogy mi történhetett.
Az orvosok elmondták neki, hogy balesetet szenvedett. New-Yorkban sétált 2013. október 25-én este, át akart menni az úttesten, amikor egy autó teljes sebességgel elgázolta. Szürkület volt, a sofőr semmit sem látott. Egy hónapon keresztül mesterséges kómában feküdt a kórházban. Sokáig bizonytalan volt, hogy egyáltalán életben marad-e és ha igen, mekkora mértékű lesz a károsodás.

Az igazi csavar a történetben, még ezután következik.
A hölgy mondta az ápolóknak, hogy egy kedves arcú férfi állandóan itt van mellette a kórházi szobában. Azt gondolta, hogy az orvosi csapat egyik tagja. Ahogy szépen lassan egyre inkább magához tért, a környezete észrevette, hogy valami nem stimmel.

A hölgy elmesélte, hogy 36 éves, John felesége, és van két gyönyörű gyermekük, akik 2 és 8 évesek.

- Hirdetés -


A családja teljesen ledöbbent. Ugyanis a kedves arcú férfi az ágya mellett nem más, mint Jeff, a második férje. Sikerült rájönniük, hogy Angela a baleset következtében akut traumás agysérülést szenvedett. Ez az ő esetében azt jelenti, hogy az elmúlt 15 év teljesen kitörlődött a fejéből. Valójában nem 36, hanem 51 éves, a gyermekei azóta felnőttek, új férjét pedig Jeffnek hívják.

„Nem emlékezett rám!”

Jeff teljesen összeomlott, amikor tudatosult benne, hogy felesége szemében ő egy idegen. Az orvosok felkészítették a legrosszabbra, megmondták, hogy valószínűleg sosem jönnek vissza ezek az emlékek. Azt is elmondták, hogy a legtöbb ilyen jellegű agysérülés következtében a házasságok véget érnek.

„Tudtam, hogy most kell igazán erősnek lennem, nem érhet így véget mindaz, amit felépítettünk! Bármi lesz, én kitartok Angela mellett és segítem mindenben.”

Angelanak minden fájdalmat át kellett élnie újra. A kórházban tudta meg, hogy előző férje, John 1998-ban elhunyt. Mindennél jobban szerette a férfit, óriási űrt érzett magában, minden megváltozott.
Megtudta, hogy imádott édesapját is elvesztette. 2010-ben szervezte meg a temetését, de semmire sem emlékszik.

„A legszörnyűbb talán, hogy nem emlékszem, hogy is neveltem fel a gyermekeimet. A kicsi lányom, Abigail hirtelen egy 17 éves nagylány lett. A fiam, Phillip pedig egy 23 éves kész férfi. Ezeket az éveket semmi sem pótolhatja.”

- Hirdetés -

„Ott volt a férfi, aki minden nap támogatott a felépülésemben. Azt mondták, hogy 12 éve szerető férjem. Nem tudok rá úgy tekinteni, nekem eddig John volt a szerelmem, legalábbis én rá emlékszem…”

Jeff minden nap, újabb és újabb történeteket mesélt a feleségének, mutatta a sok fényképet. Mesélt a két másik gyermekről, akiket Angela sajátjaként szeretett.
Megismerkedésükkor Jeffnek és Angelanak is volt két gyermeke, miután összeházasodtak, egy nagy családként éltek együtt. A férfi gyermekei, Evan és Maggie, akik már 21 és 24 évesek ekkorra.

„Fogalmam sem volt, hogy kik ők!”

Eljött az idő, amikor elhagyhatta a kórházat. Borzasztóan feszült volt Angela, hiszen szinte vadidegen emberek vették körül. Csak az ösztöneire tudott támaszkodni. Amikor megérkeztek az oklahomai Tulsában lévő otthonukba, teljesen elakadt a lélegzete az anyukának.

Minden más volt. Belépett a házba és csak arra emlékezett, ahogy 15 évvel ezelőtt kinézett. Rengeteg fénykép a falon, sok-sok emlék, de senkit sem ismert rajtuk. Csak idegen embereket látott.”

„Már az első éjszakától kezdve egy ágyban aludtunk Jeffel, de amikor reggel felriadtam, odanéztem és csak arra vágytam, hogy John legyen ott. Tudom, hogy borzasztó nehéz volt ezt átélnie és látnia, éreznie Jeffnek, nap mint nap. De én azt éreztem, hogy még csak most vesztettem el a férjemet.”

- Hirdetés -

Jeff óriási türelemmel és megértéssel fordult a nő felé. Elmesélte az első találkozásukat, ami egy templomban volt, 3 évvel John halála után. Mindketten egyedül nevelték a gyerekeiket. Rá egy évre, 2001-ben összeházasodtak, a négy csodálatos gyermekkel az oldalukon. Újra próbálta átélni a szerelmi történetüket a legelejétől. Angela semmire sem emlékezett, de úgy érezte, a szíve mélyén mindez ott van.

„Az agyam végig azt mondta, hogy ő egy idegen. De a szívem végig tudta, bízhatok benne!”

Ahogy teltek a hónapok, majd az évek, Angela újra beleszeretett Jeffbe. A férfi újra és újra mesélte el ugyanazokat a történeteket. Mindent megtett, megmutatta a feleségének, hogy mennyire szereti.
Melyik férfi teszi meg ugyanezt? A legtöbben egyszerűen leléptek volna, vagy a munkába temetkeztek volna. De Jeff más volt, ő mindent megtett.

„Új lehetőséget kaptam, újra meg kellett hódítanom Angela szívét. Próbáltam nem tehernek megélni, hanem lehetőségnek. Rengeteg küzdelem volt a balesettől számított három évben, de sikerült újra felépítenünk valamit!” – meséli Jeff

„Fel kellett dolgoznom, hogy soha többet nem fogom átélni a gyermekeim első iskolai napját vagy azokat a családi ünnepléseket. De ehelyett próbáltam a jövőre koncentrálni és szeretném felnőttként minél jobban megismerni őket.”

A pár, 2018. június 16-án a New York-i Central Parkban újra fogadalmat tett. Megesküdtek, hogy örökké egymás mellett maradnak. Tudják, hogy ez olyan kötelék, ami sosem szakadhat el, mindig szeretni fogják egymást.

- Hirdetés -
Világunkhttps://vilagunk.hu
A Vilagunk.hu-n keresztül naponta hozom el nektek azokat az érdekességeket, híreket és inspiráló tartalmakat, amik megmozgatják a fantáziát és gazdagítják a mindennapokat. Imádom a horoszkópok világát és mindig keresem a legújabb információkat, hogy Ti is érdekes és hasznos tartalmakat kaphassatok. Csatlakozzatok, fedezzük fel együtt a világot!

Friss bejegyzések

Ez is érdekelhet!