Eszedbe se jusson segíteni másokon ebben a 10 szituációban.

Megosztás

A tudósok bebizonyították, hogy az emberek olykor túlságosan is sokat akarnak segíteni másokon, ami nem feltétlenül jó ötlet. Vannak helyzetek, amikor kifejezetten káros ezt a fajta tevékenységet művelni, mert sokkal többet rontunk egy adott helyzeten. De mikor tudjuk biztosan, hogy a segítségnyújtás jó vagy rossz? A mai cikkünket azzal a céllal hoztuk létre, hogy megmutassuk nektek, azokat a szituációkat, amikor igenis úrrá kell lenni a jószívűségünkön, és nemet kell mondani a szeretteinknek.

1, Ingyen munka.

- Hirdetés -

Biztos kerültél már olyan helyzetbe, mikor segítséget kértek valamiben, mert az elvégezendő feladat a szakmai tevékenységeid közé tartozott. Ez általában a kreatív szakmákban dolgozó emberekre igaz, például művészek, hirdetők, újságírók, tervezők… stb. Ha ingyen segítesz másoknak nem csak a tudásodat és a készségeidet nézik majd le, de pénzt is veszítesz ugyanazért a munkáért, amiért mások amúgy szívesen fizetnének.

01 7 Eszedbe se jusson segíteni másokon ebben a 10 szituációban.

2,  Ha valamit nem tudsz jól csinálni.

Nem célszerű segítséget nyújtani abban az esetben, ha nem tudod jól csinálni. Például a szüleid elutaznak külföldre, és megkérnek, hogy öntözd meg néha a virágokat. Mivel nem vagy jártas a növényekben, fogalmad sincs, hogy melyiknek mikor és mennyi vizet kell adni, így előfordulhat, hogy az egyiket túlöntözöd a másikat viszont kiszárítod. A probléma elkerülhető lenne, ha őszintén bevallod, hogy nem tudsz megfelelően gondoskodni  virágokról, mert ebben az esetben akkor keresnek olyat, aki meg tudja csinálni.

- Hirdetés -

02 13 Eszedbe se jusson segíteni másokon ebben a 10 szituációban.

3, Kölcsön.

Vannak emberek, akik mindig pénzt kunyerálnak a barátoktól, családtól, mert mindig arra költik a kis fizetésüket, amire nem kellene. Annyira hozzászoktak ahhoz, hogy másokon élősködnek, hogy eszükbe sem jut változtatni az életükön. Sokan a kicsit nehezebb, de jól fizető munkákat is elutasítják, csak, hogy kevesebb „teher” és felelősség legyen rajtuk.03 15 Eszedbe se jusson segíteni másokon ebben a 10 szituációban.

4, Jótékonykodás.

- Hirdetés -

A jótékonysági adománygyűjtést elsősorban nem a rászorulók miatt csinálják, hanem a saját törekvéseik kielégítése érdekében. Sohasem szabad egy idegen embernek pénzt utalni, csak mert azt mondja vagy meg is mutatja, hogy ezzel megmenthetsz egy ártatlan életet. Ezzel valójában egyáltalán nem segítesz nekik.

04 14 Eszedbe se jusson segíteni másokon ebben a 10 szituációban.

5, Vágy, hogy másoknak segíts.

A pszichológusok szerint nem szabad addig segítséget nyújtani valakinek, ameddig ő maga meg nem kér rá. Sokszor az emberek azért segítenek, mert érezni akarják, hogy valóban szükség van rájuk. Ám, még akkor is belekontárkodnak a dolgokba, ha az adott személy nem kér a segítségükből. Ezzel egyébként csak konfliktust idéznek elő.05 11 Eszedbe se jusson segíteni másokon ebben a 10 szituációban.

6, A tudat, hogy mögötted áll valaki.

Ha az emberek nem adnak maguknak esélyt arra, hogy egyedül megoldják a gondjaikat, a jövően nem kapják meg a szükséges készségeket ahhoz, hogy a hasonló helyzetekben helyt álljanak. Amennyiben segíteni akarsz egy barátodon, aki ilyen beállítottságú, akkor jól az eszedbe kell vésned, hogy nem szabad mindent helyette megoldani. Könnyíteni lehet rajta, de neki kell megtalálni rá a megoldást.

07 13 Eszedbe se jusson segíteni másokon ebben a 10 szituációban.

7, Gyerekek dolgai.

Nagyon sok szülő tesz meg mindent a gyermeke helyett, csakhogy levegye róla a terhet. Mindegy miről legyen szó, étkezésről, házi feladat írásról, döntésekről… stb. Azok a gyerekek, akiknek a szülei mindent megtesznek helyettük nem lesznek életképes felnőttek. Mindezek mellett természetesnek fogják venni, hogy mások segítsenek rajtuk a nehéz helyzetekben.

Attól mert nem tesznek meg mindent a szülők, azért még nem lesznek rossz emberek. Nekik is meg kell tanulniuk, hogyan egyengessék finom a gyerek útját. Ha gondja támad, először hagyni kell, hogy saját maga próbálja megoldani.

08 11 Eszedbe se jusson segíteni másokon ebben a 10 szituációban.

8, Szülő-gyerek kapcsolat.

Újfent egy olyan probléma, amit a szülők idéznek elő. Ha a szülő minden egyes problémát megold a gyermekük helyett, soha nem fognak teljes értékű életet élni. Sajnos még a legalapvetőbb dolgokat sem fogják tudni megcsinálni, ami ki fog hatni az egész életükre. Ennek az lesz az eredménye, hogy eleinte csak frusztráltak lesznek, majd depresszióba esnek. 09 13 Eszedbe se jusson segíteni másokon ebben a 10 szituációban.

9, Anyagi probléma.

Leggyakrabban azért segítünk a barátainknak, családunknak, mert a múltban szívességet tettek nekünk. A szakemberek viszont azt tanácsolják, hogy ne figyeljünk oda a múltban történt dolgokra, illetve, hogy az adott személy milyen szerepet tölt be az életünkben, különben semmi másból nem fog állni a jövőnk csak abból, hogy másoknak segítünk. 10 26 Eszedbe se jusson segíteni másokon ebben a 10 szituációban.

10, Árváknak adott ajándék.

Ez furcsának tűnhet, de egyre több szakember vallja azt, hogy ne adjunk különleges vagy személyes ajándékokat az árvaházban élő gyerekeknek. Mivel ezek a gyerekek nem kötődnek hozzánk érzelmileg semmit nem fog jelenteni nekik az ajándék. Emellett ez gyakran konfliktusokhoz vezethet a gyermekek között, ami később hatással lesz a felnőtt életükre.

11 21 Eszedbe se jusson segíteni másokon ebben a 10 szituációban.

Te mit gondolsz ezekről?

- Hirdetés -
Világunkhttps://vilagunk.hu
A Vilagunk.hu-n keresztül naponta hozom el nektek azokat az érdekességeket, híreket és inspiráló tartalmakat, amik megmozgatják a fantáziát és gazdagítják a mindennapokat. Imádom a horoszkópok világát és mindig keresem a legújabb információkat, hogy Ti is érdekes és hasznos tartalmakat kaphassatok. Csatlakozzatok, fedezzük fel együtt a világot!

Friss bejegyzések

Ez is érdekelhet!