Kamila a nő, aki levélben írta meg a tiltott érzelmeit, mert belefáradt abba, hogy egyfolytában rejtőzködnie kell és mert nem tudja tovább magában tartani az igazságot. Pedig az tönkretenné az ő és a szerelme életét is. Miért? Mert egy papba szeretett bele, aki viszonozza is az érzést.
„Michal fél évvel ezelőtt jött a plébániára, miután az előző pap elhunyt. Teljesen más volt, mint az elődje. Jóságos volt, törődő, kedves és laza… valamint nagyon jóképű is, egyáltalán nem látszott rajta, hogy túl van a 40-en. Már az első szentmiséjén megtelt a templom.”
„A hívek nagyon szerették, egyfolytában körülrajongták. Mi több, hirtelen sok fiatal lány is elkezdett a misékre járni és kétlem, hogy amiatt, mert egyik napról a másikra istenfélők lettek…”
„Ahogy telt-múlt az idő, én is egyre jobban megismertem Michal-t. Már az elejétől kezdve úgy éreztem, hogy van valamiféle különös kötelék köztünk. Az is feltűnő volt, hogy velem sokkal kedvesebb volt, mint másokkal. Teljesen meg voltam zavarodva… rájöttem, hogy beleszerettem.”
„Egyik alkalommal az esti szentmise után a Betlehemezést próbáltuk. Miután véget ért a próba, én még maradtam segíteni a pakolásban. Amikor beléptem Michal-hoz a sekrestyébe, elvörösödött és mintha zavarban lett volna. Megkérdezte, hogy vége van-e már a próbának és, hogy elmentek-e az emberek. Mondtam, hogy igen. És akkor valami váratlan dolog történt. Megfogta a kezem és azt mondta, nem tudja tovább tettetni… belém szeretett.”
„Szédítő érzés volt. Nem tudtam, mit válaszoljak. Még sosem érintett meg korábban és mégis halálosan szerelmes voltam belé. Néhány pillanat múlva megcsókolt, én pedig viszonoztam. Azóta pedig azt tettetjük, hogy nincs semmi köztünk… és ez nagyon nehéz! Akkor találkozunk, amikor tudunk, de mindig csak az éjszaka leple alatt, teljes titokban. Senkinek sem beszéltem erről a titkos kapcsolatomról. Félek! Félek, hogy mindaz az idő, amit együtt töltöttünk kárba vész és én örökre csak egy pap szeretője maradok.”
„Tudom, hogy rossz, amit csinálok, de másképp nem megy. Nem tudom irányítani az érzéseimet. De még mindig bízom abban, hogy feladja értem a hivatását és elköltözünk valahova, ahol senki sem ismer minket.”