„Még az orvosom se látott ilyet” – Az anyuka azt hitte, hogy ikrei lesznek, de a szülőszobán…

- Hirdetés -

Egyesek számára a teherbeesés óramű pontossággal történik, másoknak viszont sokkal nehezebb és hosszabb utat kell bejárniuk azért, hogy szülők lehessenek.

Miranda és Josh, mindketten az egészségügyben dolgoznak és közös gyerekről álmodoztak. Sajnos ez nem úgy történt, ahogy várták.

Mirandának azt mondták, hogy képtelen lesz valaha is teherbe esni. Legjobb esetben is az embrióbeültetés az, ami beválhat. Egy komoly kezeléssorozaton kell átesnie, ha anya akar lenni. Így is tett.

Szerencsére az első kezelés sikeres volt, és a pár boldog szülővé válhatott.

Nem sokkal később úgy gondolták, hogy itt az ideje, hogy megpróbálkozzanak újra, ezért Miranda újabb IVF-kezelésen esett át. Akárcsak az első, a második kezelés is egyből célba talált, ráadásul az orvosok azt mondták nekik, hogy ikreik lesznek.

Földöntúli boldogság lett úrrá a páron, azonban ilyen epilógusra ők sem számítottak.

Kiderült, hogy valóban ikreik lesznek, azonban kétszerese a vártnak. Ez a fejte terhesség enyhén szólva is csodának számít, annyira ritka.

- Hirdetés -

„Az embrió hasadása körülbelül 100 embrióátültetésből egynél fordul elő. Az esélye körülbelül egy a tízezerhez. Ez természetes fogantatásban is előfordulhat, de sokkal-sokkal ritkább.” – mondta az őt kezelő orvos, Dr. James Grifo

Az izgalomhoz egy adag félelem is társult. Miranda aggódott, hogy a terhesség problémamentes lesz-e. De mint kiderült, nem kellett aggódnia, mert babái, Mia, Madison, Jackson és James hat héttel koraszülöttek születtek, de mind teljesen egészségesek voltak.

- Hirdetés -

„Nagyon féltem attól, hogy elvetélek.” – mondta Miranda

Egyszer még azt is megkérdezték tőlük az orvosok, hogy nem akarnak-e elvetetni egy ikerpárt, hogy kevésbé legyen kockázatos a kihordás.

Mára az ikrek és nagy testvérük, Joslyn már felnőttek, és szeretnek együtt játszani. Ilyen egy nagy és boldog család.

- Hirdetés -

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!

- Hirdetés -
Világunkhttps://vilagunk.hu
A Vilagunk.hu-n keresztül naponta hozom el nektek azokat az érdekességeket, híreket és inspiráló tartalmakat, amik megmozgatják a fantáziát és gazdagítják a mindennapokat. Imádom a horoszkópok világát és mindig keresem a legújabb információkat, hogy Ti is érdekes és hasznos tartalmakat kaphassatok. Csatlakozzatok, fedezzük fel együtt a világot!

Friss bejegyzések

Ez is érdekelhet!