Nincs is annál nagyobb boldogság egy ember életében, mint mikor az élet megajándékozza őt egy gyermekkel. Ha viszont egyszerre kettővel áldja meg, az egyenesen felbecsülhetetlen örömmel bír.
Ma egy olyan történetet hoztunk el nektek, ami biztos, hogy könnyeket csal a szemedbe.
Dane és Lisa Lymannek már volt két gyönyörű gyermeke, ám hatalmas boldogság járta át a szívüket, mikor kiderült, hogy Lisa ikreket hord a szíve alatt.
Sokan állítják, hogy az ikertestvérek között olyan kapcsolat van, amit nem lehet szavakba önteni. Erre nagyszerű példa a képen is látható Weston és Caleb Lyman.
Nem olyan régen látta meg a napvilágot a képen látható ikerpár, akik kezdetektől fogva úgy viselkednek, mintha egyek lennének. Amikor az ápolónők egy kicsit távolabb tették őket egymástól azonnal hangos sírásba kezdtek, amit édesapjuknak sikerült levideóznia.
Nem olyan egyszerű az ikerpárok élete az anyaméhben, hiszen nagyon apró helyen kell meglenniük kilenc hónapon át. Ám ez alatt az idő alatt olyan kötelék alakul ki közöttük, amit csak nagyon kevesen élhetnek át. Édesapjuk, Dane szemtanúja lehetett annak a csodának, mikor gyönyörű fiai először vettek levegőt.
„Miután kibújta a kedvesemből, nem tudtam róluk levenni a szemem, minden apró kis rezdülésüket figyelemmel kísértem. Láttam, amikor a nővérek egyesével lemérték őket. Csodálatos érzés volt, olyan büszke voltam, mint még soha. Természetesen minden egyes mozzanatot levideóztam, hogy később majd ők is megnézhessék milyenek voltak.”
Amikor a két kisfiút el kellett egymástól választani, hogy lemérhessék őket, óriási sírásban törtek ki, ám a szülészorvos olyan zseniális ötlettel állt elő, amivel pik-pak le fognak nyugodni. Odaszólt az ápolónőknek, hogy jó szorosan tegyék egymás mellé a babákat, hogy a kis arcocskájuk is összeérhessen. Amint ez megtörtént, az ikrek azonnal megnyugodtak.
„Amikor a nőgyógyász megmondta nekünk, hogy az ikrek kisfiúk lesznek, mindketten abban bíztunk, hogy jó testvérek lesznek. Miután láttuk ezt a jelenetet, semmi kétségünk nem volt afelől, hogy ők lesznek a legjobb testvérek és barátok.” – nyilatkozta Dane.
Íme, a szívmelengető pillanat, ami bejárta már az egész internetet. Nem volt olyan ember, aki ne lágyult volna el eme videó láttán.
Ti is azt gondoljátok, hogy jó tesók lesznek a jövőben?
A különböző közösségi médiák manapság már szinte megkerülhetetlen részei az életünknek. Akár jó kedvünk van, akár nem; akár éjjel van, akár nappal; és legyünk bárhol, előbb-utóbb, valamilyen módon biztosan belebotlunk valamely közösségi médiába, vagy egy onnan származó tartalomba, ami lehet például egy szelfi.
Daria egy rendkívül tehetséges ukrán illusztrátor, aki elképzelte és megalkotta az alábbi képeket. Megmutatják nekünk, milyenek lennének a híres Disney-hercegnők, ha ők is ugyanúgy használnák a trendi posztolást, mint ahogyan mi. Egyszerűen fantasztikus, ahogy vegyíti a valóságot (háttér) a saját rajzaival, ilyeneket nem láthatunk gyakran!
Vajon hol rontottam el? Miért hagyott el a feleségem? Pedig én mindig mindent megpróbáltam… Vagy mégsem? Egy tanulságos párbeszéd következik két kitalált karakter között, ami reméljük mindenkit rá fog döbbenteni, hogy milyen alapvető hibákat követnek el a férfiak.
Elhagyott Férfi: Hol rontottam el vajon Mester? Mester: Mindenhol, ahol csak lehetett fiam! Elhagyott Férfi: Az nem lehetséges én mindent megtettem, azt akarod mondani, hogy mindent rosszul csináltam?! Mester: Nem fiam, Te valóban tettél, csak éppen a „mindent” nem tetted meg! Elhagyott Férfi: Hogy értsem ezt???
Mester: Anyát akartál a gyermekeidnek, megkaptad! Mond mit jelent szerinted az, hogy „anya”? Elhagyott Férfi: Hát az anya számomra az aki elvégzi a házimunkát, ellátja és gondoskodik a gyerekről… meg ilyenek. Mester: Na látod ez itt baj! Az anyaság nem ezt jelenti! Az anyaság a NŐT jelenti fiam aki szerelmével, szeretetével táplálja a családot minden körülmények között! Viszont ezt a tüzet nem csak őrizni kell hanem táplálni is! És bizony Te nem törődtél a Fényével! Elhagyott Férfi: Na, de mi lett a szerelmével? Mindig azt mondta, hogy szeret… Mester: Megölted! Elhagyott Férfi: ÉÉÉN? Én öltem meg? Az nem lehet, én viszont szerettem Őt! Mester: Valóban? Szerintem csak úgy szeretted mint egy háztartási gépet! S pont úgyis birtokoltad! Te azt gondolod egy házassághoz elegendő ez? Elhagyott Férfi: Na, de hol hibáztam, Mester? Mester: Megfeledkeztél róla fiam, hogy ott él benne a lélek!
Mert a nő szerelme a lélekből fakad! Három kör egymás körül:
A lány, a belső kör
A nő a középső
És az anya a legkülső.
Te csak az anyát szeretted, de közben megfeledkeztél a nőről! Egyáltalán nem érdekelt a benne élő lány, a tiszta gyermek! Te voltál az ő tükre, de Te önző módon önmagaddal voltál elfoglalva és ahelyett, hogy ővele foglalkoztál volna! Neked csak az anya kellett, de nő nélkül nincsen anya, s ha elhal a gyermek, kihuny a szerelem tüze! Magára hagytad, elfordultál tőle és lassan halkult, elsorvadt a lángja és kialudt a fénye!
Elhagyott Férfi: De most mit tegyek Mester? Mester: Figyelj, s tanulj tőle!! Elhagyott Férfi: ÉN tanuljak egy nőtől? De hát én vagyok az erő, mit tanulhatnék egy gyenge nőtől? Mester: Ezt fiam. A gyengédséget! Mert ez az Ő igazi ereje. A szíve! És ez messze felül van a Te erődtől! Elhagyott Férfi: De hogyan tehetném ezt Mester? Mester: Mondtam már! Figyelj! Figyeld és csendesedj el! Kérdezd és hallgasd! Ne Te legyél a fontos, hanem Ő! Ismerd meg. Nem csak kívül, belül is! Mire vágyik, mit kíván, mit szeretne! És hagyd hátra a kifogásaid! Elhagyott Férfi: Na, de Mester én nem fogom feladni önmagamat! Nem fogok megalázkodni egy nő előtt…
Mester: Akkor bizony elvesztél fiam. Mert ő a Te Forrásod, Ő az aki téged táplál és Őnélküle Te csak félember vagy! Persze kereshetsz másikat, de amíg meg nem érted, el nem fogadod, hogy minden nőben él a lélek, csak egy üres és magányos tükör maradsz! Tehát Te döntöd el megtöltöd-e tükrödet a Tűz fényével, vagy csak nyers erődben fürdeted magad! Engedd meg, hogy Megmutassa magát Szeresd, óvd, és öleld, hogy biztonságban érezze magát, s akkor megnyitja majd neked a Gyönyör kapuját! Mert a nő a tudás, a bölcsesség forrása, a tudása azért adatott hogy tápláljon, s erőssé tegyen Téged, ha Te befogadod. De a forrást óvni és táplálni kell, tükrözni, mert elapad!
S ő felemel Téged, fiam azért hogy Te is emelhesd őt! Így működik! Koronázd meg a nőt, hogy királya lehess! S óvd mint a legbecsesebb ékszert, mert Ő a Te igazi kincsed! S nélküle erőd tán lesz, de elsorvad a szíved!
Elhagyott Férfi: Köszönöm, Mester! Tehát ez a minden, a lelke, a Forrása! Így lesz! Királynővé teszem a nőmet, s a királya én leszek!
S azt hiszitek ez mese?! Pedig nem az! Ez az igaz szerelem, ahol a nő a Föld, s a férfi az ő Napja, hiszen a Földben van elültetve a MAG, benne él a tavasz, a nyár, minden virág, s az új élet belőle fakad, de mit ér a Föld s a Mag, a Nap fénye nélkül, s mit ér a Nap fénye a Föld nélkül, ahol fű, fa, virág a Nap fényét szomjazza? S mit ér a sivatag, ahol a Nap fénye elpusztít minden növényt, s helyén csak kopár sivatag marad?
A világhírű animációs filmek karakterei legendákká vállnak a legtöbb esetben, emberek millióinak épül be a tudatába egy-egy gesztusuk vagy arckifejezésük. Azt viszont sokan nem tudják, hogy rengeteg karakter valódi emberekről lett mintázva, gyakran a kinézetükben néha viszont csupán a személyiségükben.
Mr. Magoo figurája egy rosszul látó öregember, akit Millard Kaufman alkotott meg. Pete Burness animátor volt az, aki észrevette, hogy a karakter erősen hasonlít a komikusként elhíresült W. C. Fields külső vonásaira.
A spenótimádó tengerész karakterét megalkotó Elzie Segar egy félszemű matrózról, Frank “Rocky” Fiegelről mintázta az óriási alkarral megáldott Popeye-t.
Hank Ketchamot saját fia inspirálta a kertvárosi rémálommal is felérő kisgyerek megalkotása során, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy becsülettel felnagyította fia rosszcsont tulajdonságait az igazi siker érdekében.
Ki ne ismerné Ursulat a tengeri boszorkányt akit Divine amerikai színészről mintáztak egy női öltözékében.
A hihetetlen családban szereplő Elza Divat karaktert valójában Edith Head Jelmeztervező ihlette.
Az aranyos, táncos Betty Boop rajzfilmfigurát Helen Kane énekesnő mintájára alkották meg.
Aladin arcát Tom Cruise inspirálta.
A South Park televíziós sorozatban szereplő Butters Stotch nem másról lett mintázva mint a South Park porduceréről Eric Stough-ról.
Mihaela Noroc egy román fotós, aki még 2013-ban kezdte el az ‘Atlas of Beauty’ nagyszabású fotós projektjét, aminek keretében körbeutazta a világot, hogy lenyűgöző képeket készítsen a különböző országokban élő anyákról és gyerekeikről.
A célja az volt, hogy megmutassa: egy anyából – függetlenül a nemzetiségtől – mindig árad egyfajta különleges szépség.
A képeket elnézve egyértelműen kijelentetjük, hogy Michaela-nak sikerült elérnie a célját! Tökéletesen visszaadja az anyák egyedi, varázslatos szépségét, annak ellenére, hogy a képeket teljesen természetesen készítette, nem pedig egy előre beállított stúdióban, profi modellekkel.
Az alábbiakban 21+3 képet mutatunk tőle, ami biztos, hogy téged is megérint majd!
Sokan bele se gondolnak, hogy milyen sok és érdekes lényt foglal magába az állatvilág. Azok az emberek, akik ennek a területnek a felkutatására és tanulmányozására tették fel életüket, nap, mint nap csodálatos látványban lehet részük. Gyakran ámulnak el azon, hogy milyen különleges fajok rejtőznek egyes országok hegyvidékeinek és trópusi erdeinek mélyén. Rengeteg tanulmány alátámasztotta már, hogy közel 10.500 ismert madárfaj található a világban, melyeknek 21.000 alfaja van. Néhány példány úgy néz ki, mintha nem is erről a bolygóról származna, hiszen olyan furcsa és szokatlan megjelenése, valamint viselkedése van.
Ma összegyűjtöttük a legfurcsább madarakat, amiket eddig még biztos nem volt szerencséd látni. Ha szemügyre veszed őket te magad is rájöhetsz, hogy valóban úgy néznek ki, mintha egy másik univerzumból származnának.
1) Királykeselyű
Ez a nagy testű madár, többnyire Közép és Dél-Amerika térségeiben található meg. Mexikótól-Argentínáig fellelhető trópusi erdők állandó lakója.
Fehér tollazata van az egész testén, csak a nyaka tövében más színű, ami lehet szürke vagy fekete is. Farktollai valamint evezőtollai fekete színűek. Egyedül csak a fején és a nyakán nincsenek tollak, ám bőrének különleges színei vannak, ami lehet sárga, lila, vörös, kék, narancssárga, természetesen ez fajonként változik.
Amiről legjobban fel lehet ismerni a Királykeselyűt, az a csőre fölött lévő bőrképződmény, ami a legtöbb esetben narancssárgás színű. Az idősebb madaraknál ez a bőr akár a csőre alá is lelóghat. Mint az összes többi keselyű, ők is az elpusztult állatokból táplálkoznak.
Bizonyos kultúrákban például a majáknál többször is ábrázolták eme különleges madarat. A maják úgy gondolták, hogy ezek az égivándorok hordozták az üzeneteket az emberek valamint az istenek között.
2) Vörös szirtimadár
Ez a szokatlan kinézetű narancsos színű madár valójában Peru nemzeti madara. Dél-Amerika trópusi erdeiben él. A hím példányok udvarló táncot lejtenek el a nőstényeknek, párosodási szándékuk jeleként. Februártól-júliusig tart náluk a költési időszak. Mivel a hímek sokkal színesebbek, mint a nőstények ezért sokkal jobban fel tudják magukra hívni a figyelmet. Miután a tojások kikeltek, a nőstény egyedül neveli tovább a fiókákat, mivel alapjáraton magányosan élő állatok.
3) Galléros paradicsommadár
Egy viszonylag kis testtel rendelkező madár, mely körülbelül 26 centiméteres. A hímeknek ében fekete tollazata van, ami között néhány kék színű toll található, ez képes elnyelni a fény közel 100%-át. A nőstények ezzel szemben barna árnyalatúak. Amikor a hím bemutatja násztáncát, ami egy nagyon különleges szerelmi parádénak minősül, akkor gallérja tollait felfújja, pontosan úgy, ahogy a képen is látható.
4) Aranyfácán
Az aranyfácán valójában Kínából származik, de ma már Angliában, Skóciában, Spanyolországban és Franciaországban is megtalálható. A hímek 80-110 centiméter hosszúak lehetnek, melyből 77-79 centi csak a farokrész.
Tollazata igen sok színben pompázik, amivel elkápráztatja a tojót. A nőstény jóval kisebb, ám ennek ellenére képes kilenc – tizenegy tojást lerakni.
Az aranyfácán egy császárnő szimbóluma volt az ősi Kínában. A jóllét, a szerencse és a boldogság jelképe volt.
5) Nagy szarvascsőrűmadár
A nagy szarvascsőrűmadár a trópusi esőerdőkben honos, többnyire India nyugati részein. Ő a veszélyeztetett fajok közé sorolható.
Fák ágaira rakja fészkét és csapatokba verbuválva mennek táplálékot keresni. Elmondható róluk, hogy mindenevők, simán megeszik a gyümölcsöket, rovarokat és a kisebb testű állatokat is. Elég hosszan, akár 20 évig is képesek élni.
Ennek a madárnak az egyik sajátossága, hogy nagyon izmos nyaka van, ami nem is csoda, hiszen ezt a hatalmas csőrt valahogy muszáj megtartani. A költési időszakban a tojó visszavonul egy fa odvába, ahol ürülékkel és sárral zárja el a bejáratot. A kis hely miatt általában csak egy fióka marad meg.
6) Szalagos fregattmadár
Ezek a madarak a Karácsony-szigeten illetve az Indiai-óceán környékén honosak. Nagyon sok ember szarkának hívja őket, mert rengeteg élelmet és más dolgokat lopnak el a többi madártól. Többnyire parkokban lehet őket megtalálni, egyik sajátos védjegye, hogy vörös színű a torka, ami párválasztáskor felduzzad.
7) Közönséges álmosmadár
Többnyire Dél-Amerika trópusi erdeiben élnek. Mindig éjszaka vadásznak rendszerint bogarakra és rovarokra. Amint feljön a nap ráülnek egy fa ágára. Tollazatuknak hála, tökéletesen beleolvadnak a környezetbe, és úgy néznek ki, mintha a fa részei lennének. Érdekes, hogy csupán egyetlen tojást raknak.
8) Nyerges fácán
Ezek a madarak Tajvan szigetén élnek a hegyvidéki erdőkben. Mára már nagyon kevesen maradtak, ugyanis az erdőirtásoknak köszönhetően elvesztették élőhelyüket, emiatt védett fajjá nyilvánították őket. A hím fácán 80 centire is megnőhet, amiből csak a farka 40-50 centiméter. Fő színe a kék és a lila, háta fehér, feje vörös színű. A tojó ezzel szemben sokkal visszafogottabb színű, hiszen neki rejtőzködnie kell a fiókákkal együtt.
9) Andoki kondor
Nevéből egyértelműen kiderül, hogy az Andok hegységben él. Szárnyfesztávolsága három méter hosszú, súlya pedig könnyen eléri a 15 kilót. Egy helyben vitorlázva próbálja kiszúrni az elpusztult állatok tetemeit. A felszálló meleg légáramlatoknak köszönhetően képesek óriási területeket bejárni. Ezek a példányok 5–6 éves korukra lesznek ivarérettek, ami a legszebb, hogy egy életre választanak maguknak párt. Érdekes, hogy kétévente csupán csak egyszer költ, és a lerakott tojáson mind a két szülő kotlik közel 54-58 napig.
10) Mandarinréce
Kelet -Ázsiában voltak őshonosak, azonban nagyon hamar veszélyeztetett fajjá váltak. 5000 pár található még Japánban, ám az erdőirtásoknak köszönhetően ez a szám napról napra csökken. Leginkább azokat a területeket részesíti előnyben, ahol erdővel körülvett vizek vannak. A tojó akár kilenc méter magas fa odvában is kiköltheti a tojásait.
Kínában nagyon kedvelik ezt a típusú madarat, mert egy életre választanak maguknak párt, valamint a fiókákat is közösen nevelik fel. Emiatt vált ez a madár a hűség és a boldogság szimbólumává.
Mi a fontos ebben az életben és mi az ami igazán kell az embereknek? Vannak akik úgy vélik, hogy a tárgyak és a gazdagság elegendő örömöt tud okozni az életben, mások úgy vélik, hogy az állatok, a természet vagy az élet által ajándékozott dolgok jelentik az igazi boldogságot. A szemünk láttára teszi tönkre a Földet a kabzsiság, mohóság, telhetetlenség. Az embereknek drámai változást kellene eszközölniük ahhoz, hogy vissza lehessen fordítani ezt a borzalmas folyamatot. Mutatunk 21 képet, ami talán rádöbbenti az embereket, hogy mekkora a baj és hogy fontolják meg mi az ami fontos az életben. Segítsünk a Földnek, segítsünk újjászületni neki, mert ha nem tesszük lehet hamarosan már késő lesz!
Szegény teknős a műanyag csomagolás fogságába esett
Ennek a Koalának elpusztították az otthonát és most értetlenűl áll a történtek előtt
Egy felelőtlenűl eldobott műanyag hulladék is hatalmas károkat tud okozni a természetben
Igen Ő itt egy madár aki az emberi felelőtlenség miatt az életéért küzd
A madarak sokszor nem tudják megkülönböztetni, hogy mi az étel és mi a szemét… Ezt elég hatásosan szemlélteti ez a kép is!
Ő sajnos nem direkt öltözött be szemeteszsáknak
Laosz leghosszabb és legfontosabb folyója a Mekong napjainkban
Ők nem autószerelő pingvinek mégis tetőtől talpig olajosak.
Jáva Indonézia egyik szigete ahol előszeretettel szörföznek az emberek, de sajnos már nem olyan fényképek készülnek mint régen
Egy kisfiú, aki éppen búvárkodásra készül valami egészen elképesztő körülmények között.
Nem akart bújócskázni Ő sem
Egy madár, aki teljesen meg van rémülve miközben éppen próbálják megmenteni
Tunéziában sajnálatos módon ilyen körülmények között élnek a teknősök.
A bangladesi táj egy kis szeméttel fűszerezve.
Egy hattyú, aki a műanyag szemetet kihasználva fészket épített magának.
Egy hulladéklerakó Accra-ban, Ghána fővárosában.
Ez az apró béka ebben a szennyezett vízben kénytelen élni.
Egy rák, aki törött üvegpalackban lakik.
Műanyag zacskó úszik a tengeren a Fülöp-szigeteknél.
Így néz ki a szennyezett és hulladékkal telített folyó Balin.
Egy macska, aki a hulladékon fekve sütteti magát Wetsahara-ban, Marokkóban.
Napi 5,5 milliárd Google keresés történik a világon. 2012-ben ez a szám 2-szer kevesebb volt. Az emberek folyamatosan új dolgokat tanulnak és megpróbálják bővíteni perspektíváikat. De néha még a legáltalánosabb kérdések is összekeverhetnek bennünket: például hogyan tud Dumbledore professzor pálca nélkül varázsolni vagy, hogy miért mutat minden iPhone 9:41 percet? Ma úgy döntöttünk, hogy ilyen kérdésekre adunk választ.
Mi történik amikor úgy érezzük, hogy egy pillangó van a gyomrunkban?
Ha már voltál szerelmes, akkor ezt az érzést biztosan ismered. Tudod, amikor meglátod és úgy érzed, mintha a hasadat elöntené a forróság és pillnagók repdesnének benne…
Mint minden érzelemnek, a szerelemnek is vannak fizikai és kémiai tünetei, amikor szeretett párunkkal találkozunk, nem véletlenül érzünk megmagyarázhatatlan boldogságot, esetleg „pillangók repkedését” a gyomrunkban. Amikor vonzalmat érzünk, kémiai anyagokból álló koktél szabadul fel bennünk, úgy mint: dopamin, oxitocin, feniletilamin.
Ezek az anyagok idézik elő a félelem, vonzalom, ragaszkodás érzéseket. Némelyik anyag, amelyet szervezetünk szabadít fel, igencsak additív lehet. Igen, jól olvasod! Akár ezeknek az anyagoknak a függőjévé is válhatunk (szakemberek egy csoportja a tartós szerelmet endorfin-függőségként magyarázza).
Miért jutnak eszünkbe zseniális gondolatok zuhanyzás közben?
Egész nap foglalkoztatott egy kérdés amit nem tudtál megoldani, és zuhanyzás közben egyszer csak bevillant a válasz? Nem kell meglepődni ez teljesen normális. Az agyad ilyenkor egy kis időre „kikapcsol” és a tested kellemes érzéseket érez. A gondolkodás szabadsága és a zuhany kellemes érzése kreatívabbá teszi az agyunkat. A zuhany, az edzések és a jó zenék stimulálják a dopamin termelést a vérben. Pihensz, valami másra koncentrálsz és nem kényszeríted az agyadat munkára, ami ezt nagyon hamar meg is hálálja.
Miért sósak a könnyeink?
A könnyek 99 %-a víz a maradék 1 % nem szerves vegyület beleérve a sót is. A só mennyisége függ az érzelmi állapottól. Azok az emberek, akik boldogtalanok és bánatukban sírnak a könnyük sokkal sósabb, mint azoknak az embereknek, akik örömükben pityeregnek.
Miért hívják az automatikus korrekciót T9-nek?
A T9-et nem azért hozták létre, hogy kijavítsa a helyesírási hibákat, hanem hogy segítsen nekünk beírni egy szót. A régi 9 gombos készülékeken nehézkes volt bepötyögni egy egy mondatot, de néha még egy hosszab szó is nehézkes volt. A rendszer segített kitalálni, hogy a felhasználó milyen szóra gondol, mit kezdett el begépelni és ha felismerte akkor egy gombnyomással beilleszthetük ez egész szót. A neve nemes egyszerűséggel a Text 9 szóbol ered, ami utal a 9 gombos telefonkészülékekre.
Miért van szüksége a varázslónak pálcára, hogy varázsolni tudjon?
Ronald Hutton professzor a Bristol Egyetem professzora szerint a pálca a bűvész számára egy hasznos kellék, hiszen így tudja az összes erejét a szükséges tárgyra irányítani és persze nem utolsó szempontban a közönség figyelmét is.
Miért támaszkodnak egymáson az emberek a régi fényképeken?
Régen az embereknek nagyon sokáig kellett mozdulatlanú maradniuk, hogy jó fénykép készüljön róluk. Ezért a legtöbb fényképész különböző lehetőséget kínált az emberek számára, hogy könnyebbé tegyék a fényképezéssel járó nehézségeket. Például olyan szobrokat tettek melléjük, amire támaszkodni lehetett. Vagy ha egy csoportkép volt amin több ember szerepelt, akkor egymásra támaszkodtak.
Miért mutat mindig 9:41-et az iPhone-ok órája, amikor bemutatják?
2007. január 9.-én kedden a Macworld konferencián Steve Jobs bemutatta az első iPhone-t, egészen pontosan 9:41-kor. Azóta minden egyes új iPhone bemutatásakor 9:41-et mutat a készülék.
Miért nincs WC-kefe az amerikai filmekben?
Az angol WC-ktől való elszakadás akkor kezdődött, amikor az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusa 1992-ben elfogadta az új Energia Törvényt, melynek értelmében a gravitációra épülő WC-k nem használhatnak el egy lehúzás alkalmával 1,6 gallonnál (6 liter) több vizet. A gyártók azonnal nekiálltak új WC-ket fejleszteni. Több kudarcba fulladt verzió után eljutottak az úgynevezett pressure assisted WC-khez, melyek ugyan kevés vizet használnak, de a nyomásnak köszönhetően tökéletesen tisztítanak. Ha lehetőségünk van a tartályhoz hozzáférni és kinyitni, láthatjuk, hogy belül egy második tartály található. Ebben a tökéletesen zárt tartályban túlnyomás uralkodik, így amikor ‘lehúzzuk’ a WC-t, nemcsak a gravitáció, de a kompresszió ereje is működik. Ezek a WC-k nagyon tiszták, ‘szagtalanok’. Az egyetlen ellenük szóló érv, a hangerejük. Irodaépületekben, ahol rengetegen, naponta többször is használják a mellékhelyiséget, a tisztaság nagyon fontos tényező. Ezek a WC-k nemcsak vizet, de takarítási időt, energiát is spórolnak.
Mindenki szeret a nyarálson fényképeket készíteni és a közösségi oldalakon való megosztást sem vetik meg, de legyünk őszínték, egy kicsit már kezd unalmassá vállni amikor a tizedik tengerparti nyaralós kép jön velünk szembe amin legtöbbször már ember sem szerepel, csak egy szép naplemente vagy éppen egy egzotikus vacsora és egy színes koktél.
Rengetegen gondolják ezt így többek között a következő 19 képen szereplő ember is akik egy egész más szintre emelték a nyaralós fotók fogalmát.
Egy kis kreativitással könnyedén fel lehet dobni egy átlagosnak induló képet is. Mennyivel jobb így nemigaz?
Moszt akkor hogy is van ez a kép? Nézzed fejtetőn és rájössz, hogy semmi extra.
Mindenkinek szüksége van egy kis higiéniára
A társaság férfi tagjai tálalva!
Kimondottan kis költségvetésű kép amihez nem kellet yact vagy luxusszállás mégis szuper lett.
Minden csak tökéletes beállítás kérdése.
Így varázsolj magadból angyalt két marék homok segítségével.
Segítség megtámadott egy óriási talpszörny! 😀
Egy igazi barátásgot szinbolizáló kép.
Milyen különleges eredményt lehet elérni egyszerűen azzal, ha a fényképezőnket egy lukba helyezzük.
A tökéletes lámpás
Egészen művészire sikerűlt ennek a két barátnőnek a fényképe.
Ki az a béna aki egy szál virágot vesz a mai világban? Én egy egész fát adtam a barátnőmnek…
Az örök láng örzője
Csapdába ejtettem a reggeli felhőket
Ki mondta, hogy egy vízesés nem lehet szabadtéri edzőterem? 😛
Palackposta érkezett, amiben a szerelmem volt.
Nem mindig kel hullám ahhoz, hogy szörfözni lehessen
A sivatagi erő
Nézzétek mit találtam a kókuszomban…
Te szoktál nyaralós képeket posztolni? Ha esetleg neked is van egy kreatív nyaralós képed, egész bátran osszad meg velünk!
Nyilván vannak olyan emberek, akik szeretnek utazni ezért minden nyaralást valamilyen különleges helyen töltenek. Ez mind szép és jó, ha az embernek van pénze 4 csillagos hotelekre és egyéb másra, ami ehhez szükséges. Sokan szeretnének eljutni különböző országokba, hogy felfedezzék a táj nevezetességeit és szépségét. Ha hiszed, ha nem van egy fiatal hölgy, aki megszállott utazó és minden országba el akar látogatni, ami csak van a világon. Ha mindez sikerül neki ő lesz a legfiatalabb lány, aki képes volt ezt végig csinálni. Fő célja, hogy végigjárja mind a 196 országot a bolygón.
A 27 éves connecticut-i lány Cassandra De Pecol már 2015 júliusa óta 181 országba látogatott el, és mindössze 15 ország maradt neki hátra, amire már csak 40 napja maradt. Ha megcsinálja bekerül a neve a Guinness Rekordok Könyvébe, mint a leggyorsabb utazó. Az ő csodálatos utazását „Expedition196-nak” hívják, és béke nagykövetként járja be a világot. Lehet, hogy nem tudjuk minden egyes alkalommal nyomon követni a lépéseit, de Instagramon keresztül láthatjuk mely országban jár éppen.
Gondoltál már valaha arra, hogy elutazz a világ összes országába?
Nos, pontosan ez az, amit Cassandra De Pecol csinál!
Csodálatos és kalandos útját „Expedition196-nak” hívják.
Palauból indult el 2015 júliusában.
Azóta már 181 országba látogatott el.
Reméli, hogy ő lesz az első nő, aki 196 országba fog utazni.
Cassandra-nak további 15 országba el kell látogatni, és erre már csak 40 nap áll a rendelkezésére.
Ha megcsinálja, új világrekord fog bekerülni a Guinness Rekordok Könyvébe, mint a leggyorsabb nő, aki minden országot megjárt.
Békeügyi nagykövetként járja a világot a Nemzetközi Turizmus Béketeremtő Intézet nevében.
Az utazás eddig közel 57 millió forintnak megfelelő összegbe került, ám szerencsére a költségeket a szponzorai fedezik.
Az Instagramot is reklámozási platformként használja, cserébe ingyenes szálláslehetőséget biztosítanak számára.
Még csak 27 éves, de már többet látott a világból, mint a legtöbb ember egész életében.
Egy közös szelfi az oroszlán kölyökkel.
Síelés a Colorado-hegységben.
Kiribati partjainál egy kis pihenés.
Olyan gyönyörű látnivalókkal találkozik, amit ép ésszel nehéz felfogni.
Cassandra egy tapodtat sem tesz a kamerája nélkül.
És persze a térképet is magával viszi!
A lánynak végül sikerült végigcsinálnia az expedíciót, mindössze tizennyolc hónap és tíz nap alatt. Ezzel a teljesítménnyel bekerülhetett a Guiness Rekordok Könyvébe, mint egyetlen nő, aki egy hátizsákkal a nyakába vette a Földet.