Ha lenne bajnoki tabella a foci vb-n, akkor a Fradi vezetné… legalábbis az M1 kora reggeli híradója szerint.
A sportrovatban szokatlanul hosszan taglalták a 0-1-es végeredménnyel zárult Mezőkövesd-Ferencváros mérkőzést, amiben egy „apró” bakit is ejtettek. Így hangzott a mondat Székely-Varga Edina szájából:
„A találkozót Böde Dániel a hosszabbításban döntötte el, így a fővárosi együttes továbbra is vezeti a világbajnokságot.”
A videó pedig itt látható:
Nem tudjuk, hogy ezt viccnek szánták-e, vagy tényleg komolyan gondolták, ugyanis az M1 szerint idén már másodszor van kint a vb-n a Fradi… vagy lehet, hogy még haza sem jött! 🙂
Egyébként a 8 órás adásban már korrigálták a hibát.
Az ázsiai országok technológia szempontból jóval egy lépéssel előttünk járnak. Ellenben rengeteg olyan hagyomány van náluk még mindig érvényben, amely megfélemlíthet egyes európai, vagy amerikai országot. Mutatunk nektek ebből néhányat.
1.
Szaúd-Arábiában a mai napig képesek boszorkánysággal megbélyegezni egy személyt, melyen kivégzés is végrehajtható. A 21. században a társadalom még mindig hisz abban, hogy egyes embereknek lehet mágikus képességei.
2.
Dél-Koreában, Sinan-megye területén vannak mezők, ahol a sót termelik. Az ültetvényen dolgozó embereket rabszolgáknak tekintik. Alultápláltak és rengeteg erőszakos cselekménynek vannak kitéve. Éjjel-nappal dolgoznak.
3.
Kambodzsában a szegénység arra ösztönzi az embereket, hogy eladják lányaik ártatlanságát. Ez titokban történik, egy érintetlen lány ártatlansága 800-4000 dollárba kerül.
4.
Nehéz elhinni de Japán a 17. század óta még mindig több ezer delfint öl meg évente. Az egész világ tiltakozik ellene, de az ország politikája szerint ez rendben van. Felháborító!
5.
Üzbegisztánban a nőket kényszerítik a sterilizálásra, annak érdekében, hogy szabályozzák az ország születési arányát.
6.
Indonéziában csak az ártatlan lányok léphetnek be a rendőrségbe. Ez az eljárás nagyon kellemetlen és sértő, de a hatóságok azt állítják, hogy ily módon elkerülhetőek a nemi úton terjedő betegségek a rendőrök között.
7.
A bangladesi teljes szegénység miatt a rokonok eladják a 12-14 éves lányokat bordélyházakba. A lányoknak nincsenek jogai és nem is hagyhatják el azt. Öt év elteltével megválaszthatják ügyfeleiket, vagy elhagyhatják a házat.
Mit gondoltok? Írjátok meg kommentben a véleményeteket!
Karl Shakur művész életét mindenki irigyeli. Keresztül-kasul utazza a bolygónkat, keresve az olyan helyeket, ahol még nem…vagy alig járt valaki. Mindezt egy fényképezőgéppel a kezében. Az utazás és a fényképezés a szenvedélye.
Rendkívül szerencsés embernek tartja magát, mert azzal keresheti a pénzét, amit a legjobban szeret a világon. Azt vallja, hogy a munkája bemutatni a természet nagyságát. Képein nagyon ritkán vannak emberek. Csak a látképre és a természetre fókuszál.
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
Mit gondoltok? Lenyűgöző ugye? Írjátok meg kommentben a véleményeteket!
Állítólag egy bizonyos kor után egy nő már nem szülhet gyermeket, még mesterséges megtermékenyítéssel sem. A legtöbb orvos ezzel a véleménnyel egyetért.
Azonban, ahogy a közhely tartja…a kivétel erősíti a szabályt. Vannak esetek, ahol a nők akár 70 éves korukban is teherbe eshettek. Erre persze nem minden nő képes. Talán az igazi vágy a szülésre? Ki tudja…
Lina Alvaresnek 62 éves korában született egy kislánya.
Daljinder Kaur, akinek az első gyermekét 72 éves korában sikerült megszülnie.
Patricia 62 éves korában adott életet egy fiúnak.
Debbie Hughes 53 éves korában szült egy fiút.
Galina 60 éves korában szült egy kislányt.
Adriana Iliesku 66 éves korában szült egy kislányt.
Raisa Akhamadeeva 50 éves korában szült egy kisfiút.
Annegret Raunigk, 65 éves korában négyes ikreket szült.
Doone Brooke 59 éves korában szült egy fiút.
ELizabeth Adeni 66 éves korában szült egy fiút.
Arcelia Garcia harmadik lányát 54 éves korában szülte meg.
Mit gondoltok? Írjátok meg kommentben a véleményeteket!
Szandi első gyermeke egy hónappal hamarabb érkezett. Blanka baba 1640 grammal látta meg a napvilágot. A világító kék szemű csöppség gyönyörű ifjú hölggyé érett. Tavasszal pedig betöltötte a 18-at, bizony felnőtt a kislány. Szandi a Facebook oldalán közölt képekkel mutatta meg a változást.
„Mintha most lett volna, hogy a vártnál egy hónappal korábban 1640 grammal de hála a jó Istennek makk egészségesen megszületett első gyermekünk, Blanka. Sosem fogom elfelejteni, amikor először a kezemben tarthattam ezt kis törékeny testecskét.”
Mit gondoltok? Írjátok meg kommentben a véleményeteket!
A közelmúltban végzett tanulmányok szerint, a vicces macskákról készült videók megtekintése, serkentheti az energiaszintünket, sőt javíthatja a hangulatunkat is! Ha ez valóban működik, akkor mindennap kellene ilyen videókat, vagy képeket nézni, hogy jobb kedvünk legyen. Összeszedtünk 25 nagyon vicces képet, ahol bemutatjuk, hogy valójában a macskáknak van a legjobb humorérzéke a világon.
Én, valahol nagyon macska szagot érzek…
Így néz ki egy igazi primadonna.
Amikor egy forró délutáni napon kifekszel egy kicsit a napra.
Macskalogika.
Micsoda póker arca van, elég nehéz kitalálni, mi jár a fejében.
Ahogy ránézek a képre, egyből Rocky zenéje ugrik be.
Amikor a macskád úgy alszik el, hogy a lába beakadt a függönybe.
Amikor rosszul sikerül egy ugrás, ezért nagy pácban vagy.
Amikor azt kérik ne ülj a billentyűzetre, te pedig azt mondod oké.
Végül is a kemény asztalon a legjobb feküdni.
Amikor itt a nyár vége, és már nem érdekel, hogy meg lesz-e a nyári formád.
Azt hiszem nem igazán tudja, hogyan is kell ezt helyesen használni.
Ezt az ajtót egy darabig senki sem fogja becsukni.
Amikor már eleged van a világból…
Ezzel a módszerrel legalább minkét helyet ki tudja használni.
Amikor bent várja egy tál friss víz, de ő szereti érezni a madarak utáni ízeket.
Vajon, mi volt a terve?
Ennél kényelmetlenebb helyet én még nem láttam.
Amikor képes vagy minden helyen, minden pózban elaludni.
Ő csak a barátjával szeretett volna egy kicsit pihenni.
Amikor a macskád tyúkanyónak képzeli magát.
A finom vacsora után jöhet a jól megérdemelt alvás…
Amikor a macskád egy kicsit el akart rejtőzni a világ elől.
Csak egy ugró macska!
Biztos azt gondolja, hogy: „Engedj ki, nem akarok itt lenni.”
Ahogy nézegetjük az internetet, bizony rábukkanunk néha hihetetlenül szép és romantikus képekre. Ám valamilyen oknál fogva sokan azt gondolják, hogy a fotózás egy nagyon egyszerű szakma, hiszen csak elkattintják a fotósok a gépet és mehetünk is a következő helyszínre. De ez nem minden, a fotósnak ki kell választania a helyszíneket, a megfelelő fényviszonyokat és még sok mást is.
Egy brazil fotográfus, Gilmar Silva létrehozta a „Helyszín és fotózás” projektet, ahol a fotózások alkalmával a tehetség és a készség volt a fontos, nem pedig a külső attribútumok. Képei lenyűgözőek lettek. (Lugar= helyszín a fotó, meg gondolom magától értetődő.)
Így tudsz léggömbökkel teli fotót készíteni.
Meg kell találni a megfelelő hátteret még akkor is, ha ehhez piszkosnak kell lenni.
Egy kis segítséggel már kész is ez a romantikus kép.
A fotósnak nincs másra szüksége, csak egy kis esti fényre és egy nádból készült házra.
Ilyenekből készül a varázslat.
A Photoshop segítségével, minden megoldható.
És még csak nem is tiszta vízben álltak, mégis gyönyörű lett.
Csak a megfelelő szöget kell megtalálni.
Csodálatos, amiket képesek művelni.
Amint látjátok ez egy egyszerű parkoló, mégis a képen úgy tűnik, mintha a semmi közepén lenne.
Talán ez a legérdekesebb mind közül.
Ha kell fára mennek, a képért.
Látjátok, hogy nem egy túl extrázott környezet, s mégis milyen csodás kép lett belőle?!
Hihetetlen mire képesek.
Egy jó képért mindent meg kell tenni.
Ha kell feltartják a forgalmat is.
Egy egyszerű bódé előtt készült kép, és mégis hihetetlen.
Ez pedig az út széli fák alatt készült.
Egy kis homályosítás és világosítás, máris kész a remekmű.
Sandra Bartauer és Max Garcia két fiatal illusztrátor, akik egy dologban nagyon ügyesek, az pedig a rajzolás. Ők ketten a Sunny Street képregénysorozat megalkotói. A két fiatal majdhogynem minden témát meg tud fogni, és jól meg is tudják rajzolni, de nem ez a fő oka annak, hogy megszerették őket az emberek, hanem a képekbe csempészet humoruk. A két művész még csak most kezdi el bontogatni a kis szárnyait, de már zseniális képekkel boldogítják az embereket. Összegyűjtöttünk pár képet a munkáik közül, amik szerintünk nagyon jóra sikerültek, és még mi is tudtunk rajtuk nevetni. Garantáltan titeket is meg fog nevettetni.
Na, ezért jó, hogy a gyerekek nem szeretik a brokkolit.
Mert amikor az eső esik, akkor is hanyatt homlok kell virgonckodni…
Ilyen ez a Murphy törvény…
Most már tudjuk, ha elkallódik a nyílt vízen egy csónak, akkor az a bálnák műve.
Minek van az embernek telefonja, ha föl sem veszi?
Még kell egy kicsit gondolkodni, mire megjön az a nagy ötlet.
És milyen rossz érzés, amikor valóban ott egy hajszál a finom ételeden.
Ez is egy lehetőség.
Egyszer minden férfi átesik rajta.
Neki már nem mindegy? Amúgy is vizes.
Amikor közel, mégis oly távol vannak tőled.
Amikor próbálod elterelni magadról a gyanút…
Amikor nem látod a fától az erdőt.
Ezért ne várj meg senkit, mert akkor nagyon könnyen így jársz.
A tenger és a medence szerelmesei folyton vitatkoznak, hogy hol jobb, megtanulni úszni, és hogyan kell ezt egészséggel járó előnyben részesíteni, mely strandok veszélyesek és mire kell odafigyelni. Ebben a cikkben összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdésekre adott válaszokat, ahol megcáfoltuk azokat a mítoszokat, ami nagyon sok ember fejében motoszkált.
Ne ugorjunk bele a hideg vízbe.
Néhány nyaraló úgy gondolja, hogyha a nagy hőségben hideg vízbe ugrik, hozzájárul a test hőmérséklet kiegyenlítéséhez. A hideg víz azonban stimulálja az immunsejtek termelését (T-limfociták) és a hirtelen hőmérséklet-csökkenés, súlyos stresszfaktor lesz a test számára, mivel a szívet és az ereket terhelés éri.
Mely tengeri lakosok veszélyesek, és melyek nem?
Sokan úgy gondolják, hogy az ártalmatlan csikóhal veszélyes, pedig nem, a tengeri sün, szúrása fájdalmas lehet de nem végzetes. De vannak olyan tengeri lakók, akik rendkívül veszélyesek.
Például a medúza mérge 3 perc alatt 60 emberrel képes végezni.
Mit tegyünk azért, hogy ne szerezzünk „úszófület”
Természetünknél fogva a füleink védve vannak a vízzel szembe. A fül nem teszi lehetővé a víz stagnálását, a fülzsír tartja a savas pH-t, ami elpusztítja a baktériumokat és a gombákat. Ám azok, akik gyakran járnak úszni, a fülzsírjuk kimosódhat és a fül sebezhetővé válik.
Annak érdekében, hogy ezt a helyzetet elkerüld, használj füldugót úszáshoz.
Hogyan lehet elkerülni a só és a klór káros hatásait?
Ha tengerben, vagy medencében úszol, miután kijöttél, mindenképpen zuhanyozz le, hogy lemosd a káros anyagokat magadról. Mossuk ki a klórt és a sót a hajunkból, majd alaposan szárítsuk meg, és alkalmazz hidratáló krémet utána a bőrödön.
A klóros vizű medencék gyakran okoznak gyulladást, sőt felgyorsítják a bőr öregedését, valamint a haj minőségének romlását is.
Kockáztatjuk a testi épségünket, mikor ki van rakva a „Fürdeni tilos” tábla.
Az emberek annak ellenére, hogy ki van rakva a „Fürdeni tilos” tábla, belemennek a vízbe. Pedig ez nagyon veszélyes, hisz nem véletlenül van kirakva. Ha a tábla egy folyó, tó vagy egy bányató közelében található, nagy a valószínűsége annak, hogy a bélrendszer, a fül és a szem fertőzéseit okozzák.
Hol könnyebb megtanulni úszni: a tengeren vagy a medencében?
Gyakran tanulnak úszni a nyaralás alkalmával, folyón vagy tengeren. Természetesen, ha a víz nyugodt és átlátható, és a tanár rendelkezik a kulcsfontosságú képességekkel, ha valami baj történik, akkor lehet úszni tanítani az illetőt, miután felraktad a felfújható karúszókat. Ilyen esetekben a szülők felállnak egymással szembe és a gyermek egyik szülőtől a másikhoz úszik. De a legjobb, ha a medencében tanítják meg a gyereket úszni.
Hogyan viselkedjünk szélsőséges helyzetben, hogy ne ártsunk.
Az ember soha nem tudhatja, hogy mikor kerül olyan helyzetbe, hogy ki kell menteni valakit a vízből. Ma már vannak olyan speciális képzések, ahol erre tanítják az embereket, mind gyerekeket, mind felnőtteket. Célszerű lenne ilyen oktatásra beiratkozni, hogy elsajátítsuk a mentést.
Fertőzések kockázatának csökkentése a strandon.
A kijelölt strandokon célszerű fürdőzni, ahol gyakran vesznek vízmintát. Fontos, hogy nyeljük le a vizet, ha a hőmérséklete 24 ° C felett van, mivel rotavírus fertőzéssel lehet tele. Tünetei 2-3 nap után jelentkeznek: hányás, bélrendszeri rendellenességek, hőmérséklet, torokfájás kíséretében.
Nyáron a víz nagy enyhülést hoz nekünk – ez a legjobb megoldás, ha nagyon meleg van. Ám azt nem mindenki tudja, hogy még több kellemes időtöltés vehető fel ennek a listájára:
Gyors kalória égetés hideg vízben történő terheléssel (a maximális súlycsökkenés – pillangó stílusban úszva);
A gyors testtartás javulása: a gerinc kisebb terhelést kap, míg a hát, a mellkas és a derék izmai megerősödnek;
Stresszcsökkentő hatású, mivel a hideg víz és a siklás kedvező hatással van az idegrendszerre (úszás mellre és hátra);
Az emberi test a legtitokzatosabb dolog a földön. Különböző rendszerek és alrendszerek, nyújtanak védelmet a fenyegetésekkel szemben, sőt képesek arra, hogy életben maradjanak még a legrosszabb helyzetekben is. Ez a legátfogóbb, legrejtélyesebb szervezet, amit a természet megalkothatott. Mi összegyűjtöttünk néhány nagyon izgalmas és fura tényt az emberi szervezetről, amiről nagyon sokan nem tudtak.
A nyelv hihetetlen mozdulatokra képes beszéd közben.
Az emberi beszéd nem lenne olyan változatos, ha nem lenne nyelvünk. Ez a legmozgékonyabb és legrugalmasabb izom az emberi testben. Képes különböző formákat ölteni, és csak egy oldalon van rögzítve.
A bőrünk szuperelasztikus.
Például a brit származású Gary Turnert a világ legrugalmasabb bőrével megáldott emberének tartják, sőt a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült. Olyan rugalmas, hogy Gary 16 cm-re kitudja nyújtani a kezén illetve a teste többi részén is a bőrt.
Többféle könnyt termel a szervezetünk.
Az embernek háromféle könnye van, amelyek kémiai összetételben különböznek egymástól, valamint különböző helyzetekben jelennek meg.
Bazális könnyek – szüntelenül termelődnek, hogy védjék és táplálják a szemfelszínt.
Reflex könnyek – amelyek az irritáció miatt jelentkeznek. Például mikor elvágod az ujjad, vagy, ha hagymát pucolsz, esetleg füst megy az arcodba.
Mentális (érzelmi) könnyek – Ezek a könnyek eltérő vegyi összetételüknek köszönhetően fájdalomcsillapító és hangulatjavító hatással rendelkeznek. Mindegyik érzelemnek, más összetételű a könnye.
Az írisz egy nagyon kicsi izom.
A szem írisze úgy néz ki, mint egy háló, ami a pupilla körül van. De valójában ezek izmok, amik ugyanolyanok, mint ami a testünk többi részében található. Ezek az izmok is képesek elfáradni, mivel ez hajtja végre a pupilla fényre alkalmazkodásának szűkítő és tágító reakcióit. Ezért van az, hogy nap végére már elfárad a szemed.
Az embrió filotipikus stádiumon esik át.
Tudósok szerint az anyaméhben az embrió filotipikus evolúciós fejlődéshez hasonló folyamaton esik át, ami azt jelenti, hogy kezdetben hasonlóan fejlődnek, mint a hüllők. Ilyen valóban létezik, ha nem hiszed, járj utána.
A fehérvérsejtek megállás nélkül keresik a vírust a szervezetben.
A fehérvérsejtek olyanok, mint egy hadsereg, ami felveszi harcot az ellenséggel, ami nem csak a baktériumokban merül ki. A képen az eozinofilek megtámadták azt a férget, ami a szervezeten belül található. Ilyenkor együttes erővel támadják meg és próbálják legyőzni.
Valóban van auránk.
Hogyan tudjuk meg, hogy valóban van auránk? Az úgynevezett Schlieren-módszerrel, melynek lényege, hogy egy speciális berendezés segítségével láthatóvá teszi az amúgy láthatatlan gázok, részecskék és gőzök képződését. Ez minden objektum körül megtalálható. Ha egy emberre nézel, akkor láthatod körülötte a szagok és részecskék keverékét, ami mindenkinél egyedülálló.