Számos olyan külföldi illetve hazai híres emberről tudunk, akiket körülbelül egy film, egy sorozat, egy vagy két dal erejéig láttunk a Tv képernyőkön. Lehet, hogy az adott celeb nem volt elég jó, hogy sokáig megtarthassa könnyen kapott hírnevét. Vagy a producerek nem tartották olyan érdekesnek, hogy foglalkozzanak velük. Bárhogyan is elég sok ilyen ember él a földön, akiket most megmutatunk nektek. Valószínű pár emberen nem lepődtök meg.
A lustaság időszakos tör az emberre, ezt sokan tapasztalhatjuk. Néha egész nap a takarónk alatt szeretnénk feküdni és nem csinálni semmit. De vannak olyan esetek, amikor néhányan magasan verik azt a bizonyos lustaság mércét. Eme gyűjteményünk hősei pontosan ebbe a kategóriába sorolhatók, akiknek nem épp a csomagolásokkal való harc a legkedveltebb időtöltése, csak megfogja úgy, ahogy van és elkezdi használni.
Mit bajlódjon a csomagolással, ha abban is ugyanúgy teljesít.
Kiküldtek az infó teremből? Sebaj a padlón is megteszi.
Amikor szereted a pizzát, de a szemetet viszont utálod kivinni.
Amikor tudod, hogy úgyis elfárad a kezed a bevásárlásnál.
Amikor a szél kifújja a kezedből a ruhádat, túl lusta vagy, hogy átmenj a szomszédba és már az új viseleten gondolkodsz.
Még nem annyira koszos, hogy ne lehessen használni.
Amikor ki kell vinned a macskádat sétálni, de túl hideg van, így megoldod máshogy.
Itt az ideje, hogy műanyag tányérokat szerezz be.
Amikor már nincs meg a fél papucs, de otthonra még jó lesz.
Utálsz mosogatni, és hamar ágyba akarsz kerülni.
Mert a mogyoróvajat, bárhogy lehet használni.
Tv-k generációja, mert lusta vagy kidobni a rosszat.
Egyik ötlet jobb, mint a másik.
A kutyám tudja milyen lusta vagyok, így inkább ő hozza az ablakhoz a frízbit.
A csomagolással együtt használandó dolgok listája csak bővül.
Ha nincs otthon robotgép de a sütinek el kell készülnie.
Így legalább nem kell WC gurigatartót venni.
Mikor veszel egy széket, hogy tudj otthon dolgozni de már a kezdeteknél feladod.
A körülöttünk lévő tárgyak megjelenése nem véletlen, legyen szó bútorokról, edényekről, ruhákról vagy valamilyen egyéb felszerelésről. Ezeket mind designer-ek tervezik. Nincs ez másképp az alábbi, sporttal kapcsolatos kellékek esetében sem.
1. Focilabda
A legismertebb játékeszköz valójában nem egy sima gömb, hanem azt 32 panel (20 fehér és 12 fekete hatszög) alkotja.
A tervezője Richard Buckminster amerikai építészmérnök és designer.
2. Sakkfigurák
1849. március 1-én Nathaniel Cook bemutatta a saját tervezésű sakkfiguráit, ami rövid időn belül rendkívül népszerű lett. Sőt, mind a mai napig a Nemzetközi Sakkszövetség hivatalos ajánlása.
3. Golflabda
1905-ben William Taylor angol mérnök egy új, szokatlan labdával állt elő, melynek felületén apró bemélyedések voltak. A labdát így sokkal messzebbre lehetett ütni, a jóval hatékonyabb aerodinamikai tulajdonságainak köszönhetően.
4. Görkorcsolya
Az 1960-as évekbeli görkorcsolyáknak leginkább még az volt a szerepük, hogy lehetővé tegyék a műkorcsolyázás gyakorlását.
Scott Olson (jégkorongjátékos) és a testvérei Brennan és Jim azonban továbbfejlesztették az akkor még két soros eszközt: a kerekeket egy sorban helyezték el, valamint megerősítették az egészet, hogy jobban tartsa a bokát.
1980-ban már saját cégük volt (Rollerblade Inc.), ami az ő általuk tervezett görkorcsolyákat gyártotta.
5. Nike sportcipők
1985-ben Tinker Hatfield a Nike-nál helyezkedett el designer-ként. Az évtizedek alatt olyan cipőket fejlesztett, amik ma már klasszikusnak számítanak: Air Max 1, Air Trainer 1, Air Tech Challenge, Huarache, Air Raid.
És igen, a Vissza a jövőbe 2 c. filmben is az ő tervezésű cipője látható.
Kinőttél már abból, hogy úgy öltözködj mint egy kis rib*nc az éjszakában? Szeretnél csinos és szexi lenni anélkül, hogy megbotránkoztatnád az embereket? Akkor ezt az összeállítást neked találták ki, ugyanis mutatunk 31 szuper szettet amivel 30 felett is el fogod csavarni minden értelmes férfi eszét. Minden férfi büszke lenne egy ilyen csinos, elegáns de mégis vonzó nőre.
Egy Massachusetts-i festő Isaiah Stephens, Oscar-díjas filmek szereplőit rajzolja át, Walt Disney által alkotott mesehősökké. Ő már többször rajzolt át Disney karaktereket igazi valós emberi karakterekké, amik nagy sikert arattak az emberek körében. Most fordult a kocka és egy új oldalról közelíti meg a dolgokat. Lássuk a leghíresebb Oszkár filmeket, amelyeket sikerült átfestenie.
Az idő a legjobb tanár, kritikus, orvos, de ezzel szemben kegyetlen, cinikus és örök győztes is. Az idővel szemben senki sem nyerhet. Se ember, se állat, se tárgy..egyszóval semmi. Ezeket a képeket elnézve, láthatjuk, mekkora ereje is van valójában. Ezt leszámítva egy nagyon szép dolog is hiszen rengeteg emléket őriz, amiknek most szemtanúi lehetünk.
A buddhista szerzetes több mint 20 évig imádkozott ugyanazon a helyen.
20 éven keresztül használt pohár és mellette vadonatúj társa, ami szintén ugyanannyi idős.
Egy csőben a 15 éven át felhalmozódott rozsda.
„A bátyám 30 évvel ezelőtt született, és az édesanyám két ugyanolyan mackót vásárolt. Az egyik a bátyám kedvenc játéka volt, míg a másikat az a bátyám első szülött gyerekének szánta. ”
Az emberek évszázadokon át tapostak a pisai ferde torony lépcsőit.
Egy csomag új és egy csomag régi bankjegy.
A pad középső ülését használták legkevésbé, nyilván mindenki tudja miért.
A ház vendégei mindig a jobb oldalt használták.
Ez a szemüvegtok olyan régi, hogy úgy néz ki, mint egy szalonna.
Ez a szőnyeg gyakorlatilag nem változott semmit az 1970-es évek óta. Bár most legalább már tudod a legrövidebb utat a hűtőszekrényhez.
Egy boltba a pénztáros lába alatt kikopott padló.
A házakra lerakódott koszt és füst maradványt mossák le.
Minden egyes nap, ahogy a kávét kevergették egy mintát rajzolódott ki a pohár alján.
Amikor lomtalanításnál kidobod a régi bútoraidat és látod, hogy teljesen más a parketta színe.
Egy család asztala, akik élnek-halnak a dominózásért.
Egy bank padlója, amint egyértelműen kivehető az ügyfelek helye.
Egy röplabda állvány élete.
30 évig használt borotva ecset és mellette az új.
Ajtó, ami már a szivárvány összes színében pompázott, ebből is látszik, hányan bérelték ki a helyet.
Ez az a műemlék, amit mindenképpen meg kell látogatnod, mielőtt Las Vegasba mész.
Biztos veled is volt már olyan, hogy azt hitted mindenki ellened fordult. Általában erre szokták mondani, hogy a baj csőstül jön. Általában persze mindig onnan jönnek a problémák, ahonnan éppen nem is számítunk rá. Most hoztunk nektek 16 képet, amik bebizonyítják, hogy az élet sokszor igazságtalan.
Amikor nincs perforáció a WC papíron…
2. Amikor sietünk, de beragad az övünk…
3. Nem elég, hogy ellopták a kerekeket, de még alá sem téglázták, így az autó elejét még vihetem fényeztetni is…
4. Aki sokat jár autópályán, ismerős lesz neki a szituáció…
5. A legjobb ebédeket is tönkre tudja tenni…
6. Amikor valaki kap, és valaki nem…
7. Amikor kifogy a tálból a kaja, és a kanál nehezebbé válik a tálnál…
8. Amikor gyorsan csak kibontanád, de persze nem olyan egyszerű…
9. Amikor a nyél nehezebb az edénynél…
10. Amikor így ébredsz, és azon gondolkodsz, hogy mit csinálhattál az éjjel álmodban…
11. Amikor kicsit vizes lesz a pulcsid, de annyira idegesít, hogy szétmegy a fejed…
12. Uhh… Ez nagyon idegesítő tud lenni…
13. Hiba a mátrixban…
14. neee…..
15. Amikor azt hiszed, hogy valami nagyszerű dolgot vettél, de rájössz, hogy közel sem…
Nem mindenki szeret a reflektorfényben élni. Néhány híresség úgy döntött, hogy feladja eddigi karrierjét és hírnevét, hogy rendes életet éljen és átlagos munkát végezzen. Megmutatunk nektek 10 celebet, akik megpróbálták az átlag emberek életét élni, híressé válásuk után.
Geena Davis: Szociális aktivista
Geena úgy döntött, hogy a színésznőként visszavonul. Ezt követően megalapította a Geena Davis Alapítványt. Bár Davis fő tevékenysége az aktivizmus volt, 2014-ben megjelent a Grace Klinikában és 2016-ban az Ördögűzőben.
Kevin Jonas: Vállalkozó
Egy évvel azután, hogy a Jonas Brothers összeomlott, Kevin úgy döntött, megpróbálja saját kezébe venni az életét. Egy marketing cég társ-vezérigazgatója lett, és partnerkapcsolat tartó volt. Szóval Kevin megkezdte normális életét a világon.
Nikki Blonsky: Kozmetológus
Miután megjelent a Hajlakk című filmben és a Huge-ban, Nikki elhagyta Hollandiát, és cipőboltban kezdett el dolgozni New Yorkban. Később úgy döntött, hogy kozmetológusként karriert épít, és egy fodrászatban bérelt helyet magának.
Gene Hackman: író
Gene Hackman rendkívül sikeres volt, számos díjat is nyert. 2004 júliusában Hackman bejelentette, hogy visszavonul. De ez nem akadályozta meg az egykori színészet abban, hogy kitűnjön egy másik területen. Ugyanis Hackman 3 történelmi regényt is írt.
Vanilla Ice: ház felújító
1990-ben, a Vanilla Ice csúcsra tört akkori és egyben utolsó dalával az Ice Ice Baby-vel. De személyes problémái miatt, inkább az otthonok átépítésében talált magára. 2009-ben elindult a The Vanilla Ice Project televíziós sorozat, amelyben felújított otthonokat mutatnak be.
Hayden Christensen: Farmer
A Star Wars filmek után Hayden, Kanadában vásárolt magának földet, és saját gazdálkodásba kezdett. Később elindított egy ruházati céget, egy produkciós céget, és 2017-ben szerepet kapott a”First Kill” című filmben. Úgy tűnik, Hayden visszatér a szórakoztatóiparhoz.
Chris Owen: Fotós
Chris Owen a 90-es évek végén és a 2000-es évek elején számos szerepet kapott. Legismertebb karaktere a Sherminator volt az Amerikai Pite filmekben. 2013-ban pincérként dolgozott egy étteremben. Végül kilépett, és most fotósként dolgozik.
Dylan Sprouse: Mesterszakács
Dylan Sprouse iker testvérével együtt szerzett hírnevet. Olyan filmekben mutatkoztak be, mint a Big Daddy, valamint legismertebb karaktereik a Disney Channel által bemutatott Zack & Cody Élete. Most Dylan mesterszakácsként dolgozik.
Freddie Prinze Jr .: Chef
Emlékszünk Freddie-re a Scooby Doo-ból és a Tudom mit tettél tavaly nyáron filmből? 2002-ben feleségül vette Sarah Michelle Gellart. Freddie rengetegszer váltott munkát de végül úgy döntött, hogy szakácsként akar dolgozni. 2016-ban megírta első szakácskönyvét, a Back to the Kitchen-t.
Jack Gleeson: Diák
Miután a karaktert a Game of Thrones-ból kiírták, Gleeson bejelentette, hogy visszavonul a színjátszásból: „Mindig olyan dolgot akartam csinálni, amit a barátaimmal együtt csinálhatok, ami szórakoztató. Jack végül befejezte az utolsó iskolai éveit, hogy megkaphassa a diplomáját.
Melyikünk ne emlékezne a 90-es évek egyik lemeghatározott sorozatára a Baywatch-ra. A sorozatra amit bizsergő deréktájjal nézett az összes férfi, de mennyi ideje is volt ez? Bizony a sorozat 1989-től 10 éven át futott ami már lassan 30 éve volt. Ez a közel 30 év nem múlt elnyom nélkül még a legdögösebb színésznőkön sem. Íme így fest napjainkban az egyik kedvenc színésznők Erika Eleniak, aki 47 epizódot nyomott le David Hasselhoff oldalán.
Azt szokták mondani, a szem a lélek tükre. Ha ez igaz, akkor egyeseknél tiszta, másoknál feneketlen vagy éppen szokatlan. Ezeknek az embereknek a képei biztosan téged is rábírnak, hogy a szemükbe nézz.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.
13.
A szemszínről ezeket a jellemzőket szokták mondani:
Sötét, szinte fekete: Született vezető. Megbízhatóak és állhatatosak.
2. Sötétbarna: Magabiztos és nagy Önbizalommal rendelkező ember.
3. Mogyoróbarna: Szereti a függetlenséget, magabiztos és spontán.
4. Kék: Óvatosan és kevésbé nyitottak mint mások. Vonzóak, barátságosak, kedvesek, megnyerőek és közvetlenek.
5. Szürke: Kedvesek, szelídek és gyengédek. A higgadtság nagyon jellemző rájuk.
6. Zöld: Csábítók és titokzatosak. Általában a zöld színű emberek erősek és óvatosak, úgy mint a kék szemű emberek.