Jó társaságban repül az idő, szokták mondani. Viszont ez a férfi még soha nem élhette át ezt az élményt ugyanis a felesége minden utazások során bealszik… A MrMagoo21 néven futó férfi felesége ugyanis gyermekkorában mindig rosszul lett az autóban, amit a nő szülei gyógyszerekkel orvosoltak. A hányás elleni tablettáktól azonban mindig elaludt, felnőttként pedig már reflexszerűen, bogyók nélkül is elszundít, ha a kocsival kigurulnak a garázsból. Sajnos ebbe bele kell törődnie a férjnek, de, hogy magát is szórakoztassa, képeken mutatja meg nekünk, hogy mekkora élmény a feleségével autózás.
Rengeteg emberi tulajdonság létezik vannak amik pozitívak és vannak amik inkább negatívak most a negatívak közül is talán a legrosszabbat szeretnénk bemutatni 16 fényképen keresztül. Íme az irigység igazi arca, amit egyszerűen senki sem tud leplezni.
A túlsúlytól való megszabadulás mint fizikailag mint pszichológiailag örömet okoz. Azonban a fogyás hatalmas hatással lesz a megjelenésre is. Az arc is hatalmas változáson megy keresztül. Most hoztunk nektek 12 példát arra, hogyan változik meg az emberek arca egy nagy fogyás után.
2 év alatt 40 kiló fogyás.
2. Több mint 70 kilogrammtól szabadult meg ez a lány.
3. Ez a lány 2 év alatt 70 kg-ot dobott le magáról.
4.
5. „Most már meg kell változtatnom az igazolvány képemet is…”
6.
7. „Így változott meg az arcom, 45 kg után…”
8.
9.
10. Másfél év alatt 43 kg-al lett könnyebb ez a lány.
Mindenkinek volt legalább egy olyan tanárja, aki remek humorérzékkel rendelkezett. Az ilyen tanárokkal volt igazán élvezetes a tanóra. Most hoztunk nektek 8 tanárt, akik talán a világ legviccesebb tanárai.
Az egész tanári kar beöltözött…
2. A tanárunk kitalálta a legjobb módszert puskázás ellen…
3. A tanárunk oda van a Harry Potter filmekért…
4. A puskázás esélytelen…
5. Az osztályfőnök lazít egyet…
6. A matektanárunk várja az osztálytársunkat, aki éppen cigizik a WC-be…
Rengetegen élnek rossz kapcsolatban, de ezt egyszerűen észre sem veszik pedig rengeteg figyelmeztető jel van. Mi most megmutatjuk nektek a 9 leggyakoribbat, amikre jobb ha Te is odafigyelsz!
Amikor a párod semmit sem képes előre megtervezni, csak sodródik az árral
Nem is törekszik arra, hogy a kedvedbe járjon vagy éppen időben odaérjen egy randira
Elkezd gyanúsan titkolózni
Elfelejti a számodra fontos dolgokat
Nem érdeklődik a számodra fontos barátok, családtagok után, sőt inkább kerüli őket…
A munkahelyi és egyéb kudarcait mindig másra fogja, nem hajlandó magában keresni a hibát
Elhanyagolja magát…
A legtöbb dolog iránt teljesen közömbös
Kerüli a meghitt pillanatokat, összebújásokat…
Több pontban is magadra ismertél? Akkor itt az ideje elgondolkodnod…
Ki ne ismerné ezeket a gyerekkorunkat meghatározó mesehősöket akikre a mai napig szívesen gondolunk vissza a legtöbben, sőt ha úgy hozza a sors akkor szívesen meg is nézzük ezeket a meséket újra és újra. Azt viszont hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a mesehősök is velünk együtt öregedtek az évek során, viszont a karakterük még mindig ugyan úgy néz ki mint sok sok évvel ezelőtt. Most pedig megmutatjuk nektek, hogyan néznének ki napjainkban, a koruknak megfelelő kinézettel…