Hogyan változik az élet 2020-ban és milyen eseményekkel lesz tele? – Íme a részletek

Megosztás

A 2020-as év szökőév lesz és reméljük, hogy a legjobbakat tartogatja számunkra. Az ENSZ idén a növények védelmét tűzte ki céljául. Az ökológiai problémák fellendülésének megoldása minden embert érint a Földön. Ezen felül az életünk egyre jobban kapcsolódik a mesterséges intelligenciához. A mai posztunkban bemutatjuk, hogy milyen változásokat tapasztalhatunk meg ebben az évben. Reméljük, az elkövetkezendő napok, hónapok olyan örömteli eseményekkel lesznek tele, amikre már régóta vágytunk.

1, Repülő autók lesznek a Tokiói Olimpián

- Hirdetés -

Több pletyka is felröppent arról, hogy a Tokiói Olimpián korszerű technológiai újdonságokat fognak bemutatni. Íme néhány dolog, amit láthatsz a játékokon.

Robotok – Képesek lesznek több funkciót egyszerre végrehajtani, például olyan emberek foglalkozását helyettesíthetik, mint pl, futár, rajongó, önkéntes. Az oda látogató nemzetek vendégei bátran fordulhatnak hozzájuk segítségért. A robotok képesek lesznek a vendégeket útba igazítani, megmondani hol találják az ülőhelyüket, illetve italfogyasztással kapcsolatban kéréseknek eleget tenni.

Repülőautó más néven SkyDrive – segítésével fog fellobbanni az Olimpiai láng. A tervek szerint úgy fog kinézni mint egy „quadrocopter” 4 ventilátora és 3 kereke lesz. Repülési sebessége 100 km/h, úton pedig 150 km/h tud majd haladni.

01 32 Hogyan változik az élet 2020-ban és milyen eseményekkel lesz tele? - Íme a részletek

2, A „Coloro X WGSN 5 színt emelt ki, melyek a 2020-as évben dominálni fognak a világon

- Hirdetés -

Jane Broddy, aki a „WGSN” gazdasági társaság igazgatója elmondta, ezek a színek fontosak lesznek abban az időszakban, amikor a technológia és a tudomány kulcsfontosságú szerepet játszanak az életben.

Neo-Mint(láthatatlan). Testreszab egy új fejezetet. Ábrázolja a jövő hangulatát és az optimizmust. Olyan események inspirálták, mint a Tokiói Olimpia és a Nasa rover.

Purist Blue (tiszta kék). A kék szín fejlődésének utolsó szakasza az alap kéktől a modern kékig. Könnyedebb és fényesebb lesz, valamint a frissességet és modernitást fogja tükrözni.

Cassis( „fekete ribizli”) A rózsaszín és a lila együttes kombinációjának eredménye, ami az utóbbi években nagy hatással volt az évszakokra. A rózsaszínnek semlegessége és a lila vonzereje jó párosításnak bizonyult.

- Hirdetés -

Cantaloupe („cantaloupe”) Ez a narancssárga árnyalat szelídebb és fáradtabb változata. Optimális lesz a forró nyaraknál.

Mellow Yellow („mély sárga”). A sárga szín továbbra is jelen van a divatban. Viszont most inkább az árnyékosabb, tompább oldalát mutatja be.

04 48 Hogyan változik az élet 2020-ban és milyen eseményekkel lesz tele? - Íme a részletek

3, Az autómegosztás tovább fejlődik ezért egyre kevesebb új autót vesznek az emberek

Az autók már nem azt jelképezik mint régen. Ez már nem a gazdag élet szimbólumát jelöli. Az autómegosztás szerepe szépen lassan növekszik a világban. Sok ember fejében megfordult milyen ritkán használja saját autóját és milyen költségekkel jár a fenntartása.

Az autómegosztási rendszer fejlődése miatt a forgalmi dugók csökkennek, mivel egyre kevesebb autó közlekedik az utakon. A közös, csoportos utak jobban megérik anyagilag, mint az egyedülálló utazások. Ebben az esetben nem kell aggódni az üzemanyag költség és a biztosítás miatt.

05 43 Hogyan változik az élet 2020-ban és milyen eseményekkel lesz tele? - Íme a részletek

4, 5G tömeges indítás – 5G tömeges megjelenése

Az ötödik generációs kommunikációs hálózatnak, az úgynevezett 5G -nek a digitális gazdaság egyik alappillérévé kell válnia. Ennek fő alapeleme a mesterséges intelligencia lesz. Most a 3G és a 4G az 5G részévé válik.

E hálózat hatalmas potenciállal rendelkezik. Ennek segítségével még gyorsabban tudjuk majd az adatokat átküldeni a készülékekre. Ezzel távolról is el tudjuk majd végezni a különböző feladatokat. Pl komplex orvosi vizsgálatokat lehet végezni távolból, külkereskedelmi tranzakciókat indíthatsz, vagy javíthatod a logisztikai rendszert és sok más egyebet is.

06 40 Hogyan változik az élet 2020-ban és milyen eseményekkel lesz tele? - Íme a részletek

5, Internet csatlakozás az emberi testhez

Az internet a szokásos eszközök helyet, képes lesz az emberi testekhez kapcsolódni. Mindemellett lesz távvezérlés és megfigyelési lehetőség is.

Intelligens tablettákat veszel be, amik távolról képesek megmutatni milyen állapotban vannak a belső szerveid. Vannak apró injekciók, amik közvetlenül inzulint és gyógyszereket injektálnak a gyomrodba.

Az intelligens kontaktlencsékben érzékelők és mikroáramkörök lesznek, amiknek segítségével megvizsgálhatjuk mennyire vagyunk egészségesek a szemből valamint a szemfolyadékból származó információk alapján

A Biohax biomérnöki vállalat chipeket ültet be több mint 4000 ember testébe. Ez a chip például lehetővé teszi, hogy kulcs nélkül be tudj menni az épületbe, gond nélkül átmehess az ellenőrzőpontokon, vagy akár fizethetsz is vele a boltban, ahol a kézichip automata azonnal levonja a számládról a fizetendő összeget.

09 29 Hogyan változik az élet 2020-ban és milyen eseményekkel lesz tele? - Íme a részletek

6, Előnyben részesítik az elektromos autókat

A „Tesla” nem tud annyi elektromos autót gyártani, hogy mindenkinek jusson, ezért más autó gyártó cégek egyre sűrűbben fogják bemutatni az ilyen típusú autóikat. A korszerűbb gépek nagyobb távolságú utakat lesznek képesek megtenni ezen felül pedig az új vásárlók vonzása érdekében csökkenteni fogják a költségeit.

Az elektromos autóknak lesz negatív vonzata, ugyanis nem lesz elegendő töltőállomás, ahol az emberek fel tudják tölteni autóikat.

10 30 Hogyan változik az élet 2020-ban és milyen eseményekkel lesz tele? - Íme a részletek

7, Környezetvédelmi fejlődések

A globális környezeti problémák megoldásai sürgőssé váltak a mindennapok során. Fontos, hogy ne csak megértsük az emberek környezetre gyakorolt hatását, hanem próbáljuk helyes irányba terelni azt. Íme néhány ökotipp, ami segítheti a természet védelme és gondozása érdekében:

Az ehető gabonaalapú evőeszközök helyettesítik a műanyagot. Ezek képesek 25 percen keresztül szilárdak maradni, amivel levest lehet enni, illetve 45 percig, amivel fagylaltot lehet fogyasztani.

Az élelmiszer maradékokból készült arcmaszkok hasznosak lehetnek a pattanások kezelésében és tisztításában. Az olívamag-port, az olívaolaj-termelés természetes melléktermékeként használják a gyártás során.

Az öko temetések hozzájárulnak a környezet gondozásához. Ez egy új módszere a temetéseknek, amivel a természetet véded és pénzt is spórolsz vele. Egyre több ember szimpatizál ezzel a fajta temetési formával.

12 16 Hogyan változik az élet 2020-ban és milyen eseményekkel lesz tele? - Íme a részletek

Na mit gondolsz?

- Hirdetés -
Világunkhttps://vilagunk.hu
A Vilagunk.hu-n keresztül naponta hozom el nektek azokat az érdekességeket, híreket és inspiráló tartalmakat, amik megmozgatják a fantáziát és gazdagítják a mindennapokat. Imádom a horoszkópok világát és mindig keresem a legújabb információkat, hogy Ti is érdekes és hasznos tartalmakat kaphassatok. Csatlakozzatok, fedezzük fel együtt a világot!

Friss bejegyzések

Ez is érdekelhet!