Íme a világ 10 legkisebb országa, amit minimum egyszer meg kell látogatnod

Megosztás

Bolygónkon nem egy és nem két olyan hely van, mely képes egy pillanat alatt elvarázsolni bennünket. Ennek az az oka, hogy hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy csak betonházakat látunk bármerre is megyünk és kevés esély marad arra, hogy igazán szép, természet adta tájakat lássunk. Az emberek java része ezért szeret egzotikus helyekre menni, mert ott nem olyan élet van, mint egy nagyvárosban. Viszont, mikor valaki a nyaralásra gondol, egyből óriási országok jutnak az eszükbe, holott több olyan kisebb ország is van, mely konkrétan egy város nagyságával vetekszik. Ha abban a hitben voltál, hogy például a Maldív- szigetek vagy Monaco nagy állam, akkor bizony tévedtél, mert ők is beletartoznak a világ legkisebb országaiba.

1, Vatikán

- Hirdetés -

A Vatikánt gyakran Vatikánvárosnak hívják, hiszen területe nem nagyobb, mint 0,44 km². Így aligha lehetne országnak titulálni. Ezt az államot maga Olaszország fővárosa, Róma öleli körbe, melynek államfője a pápa. Jelenleg Ferenc pápa irányítja ezt a mini országot, melynek népessége 793 fő, melyből 572-en rendelkeznek vatikáni állampolgársággal. Bizony ezt nagyon nehéz megkapni, csak abban az esetben lehet, ha a Svájci Gárda egyik tagjához mész férjhez. A Vatikán területét teljes egészében falak határolják, kivéve a Szent Péter teret. Hivatalos pénzneme ugyanúgy az euró, mint sok más külföldi országnak.

10 17 Íme a világ 10 legkisebb országa, amit minimum egyszer meg kell látogatnod

2, Monaco

Nos, Monaco sem sokkal nagyobb, mint a Vatikán, konkrétan 1,93 km²-rel rendelkezik. Ez a világ második legkisebb országa, mely a francia Riviérán helyezkedik el. Franciaország mellett van, ezért nem kérdés, hogy mely nyelvet használják. Igen, a franciát. Annak ellenére, hogy valóban egy csöppnyi országról beszélünk Monaco a legsűrűbben lakott hely. Uralkodója jelenleg II. Albert monacói herceg. Monaco népessége 2015-ben kb. 38 400 fő volt. Rendkívül jó az adózási szabályozása ebből kifolyólag nem csoda, hogy sokan választják maguknak lakhelyül.

9 21 Íme a világ 10 legkisebb országa, amit minimum egyszer meg kell látogatnod

3, Nauru

- Hirdetés -

Ez a kis ország egy kicsit nagyobb területtel van megáldva, összesen 21 km²-el. A Csendes-óceán nyugati részén található egy Mikronézia nevű államban. Eme picinyke országnak a legmagasabb pontja tengerszinttől számítva 65 méter. Ezen kívül teljes egészében gyönyörű korallzátony veszi körül. Sajnálatos módon nagyon kevés az iható víz ebből kifolyólag az ott lakó emberek kénytelenek az esővizet begyűjteni, amiből viszont bőven van, mert november és február között van a legcsapadékosabb időszak. 2006-os adatok alapján 13 287 fő lakta, melynek kevesebb, mint 70%-a őslakos. Az ország elnöke jelenleg Baron Waqa.

8 17 Íme a világ 10 legkisebb országa, amit minimum egyszer meg kell látogatnod

4, Tuvalu

A Polinéziához tartozó összesen 26 km²-es állam Hawaii és Ausztrália között helyezkedik el. Ez a harmadik legkisebb népességű országa. 2017-es adatok alapján kb. 11.192 fő lakta, azóta persze ez a szám is változott. Az Egyesül Királysághoz tartozó ország 1978. októberében kapta meg függetlenségét és jelenlegi miniszterelnöke, Kausea Natano. Egyetlen hátránya ennek a csodás helynek, hogy néhány évtizeden belül el fog tűnni a föld színéről, ugyanis olyan lapos, hogy a folyamatosan emelkedő tengerszint maga alá fogja kényszeríteni. Annak érdekében, hogy a lakosságot megmentsék a vezetőség 2001-ben menedékjogot kért Új-Zélandtól.

7 20 Íme a világ 10 legkisebb országa, amit minimum egyszer meg kell látogatnod

5, San Marino

- Hirdetés -

Bizony ez is a világ legkisebb országai közé tartozik 61,19 km²-es területével. Európa déli részén található melyet Olaszország ölel fel. A mediterrán éghajlat jellemző rá jó forró, tikkasztó nyarakkal és enyhe telekkel. A történelem során már nem egy és nem két nagyhatalmú ember akarta elfoglalni, ám valamilyen oknál fogva senkinek nem sikerült megkaparintani. Teljes függetlenségét 1815-ben ismerték el. Az első és a második világháborúban is álhíreket terjesztettek róluk, miszerint háborút hirdetett mind Ausztria-Magyarország, mind Nagy-Britanniának, ám kiderült, hogy egyik hír sem volt igaz. Azon államok egyike, mely nem tagja az Uniónak.

6 26 Íme a világ 10 legkisebb országa, amit minimum egyszer meg kell látogatnod

6, Liechtenstein

Ennek az országnak már valamivel nagyobb területe van… összesen 160 km². Népessége a 2017-es adatok alapján 37 922 fő volt. Ausztria és Svájc között, pontosabban a Rajna völgyében helyezkedik el. Annak ellenére, hogy nem rendelkezik eget rengetően nagy területtel mégis sokan lakják, aminek valószínű az az oka, hogy adóparadicsomnak tartják. Jelenlegi vezetője II. János Ádám fejedelem, akinek székhelye Vaduzban van, ami a főváros, de ennek ellenére mégis Schaan a legnépesebb városa. Hivatalos pénzneme a svájci frank. Érdekesség: Ennek az országnak nincs autópályája.

5 29 Íme a világ 10 legkisebb országa, amit minimum egyszer meg kell látogatnod

7, Marshall-szigetek

A Mikronéziai szigetvilághoz tartozó ország összesen 181 km²-el rendelkezik. 2017-es adatok alapján 53 127 fő lakja ezt az országot. 9 kisebb korall-atollból illetve 5 nagyobb szigetből áll. Egyes atollok olyan alacsonyak, hogy egy-egy nagyobb esőzés és vihar során teljesen ellepi a tenger. Ebből kifolyólag több lakatlan is. Rengeteg tájfun látogatja meg ezt a helyet, amivel illik vigyázni. Az ország hivatalos nyelve az angol ezen kívül pedig vannak olyan helyek ahol „helyi” nyelven beszélnek. Az ott élők többnyire halászattal és földműveléssel foglalkoznak és az egyik legfőbb terményük a kókusz.

4 30 Íme a világ 10 legkisebb országa, amit minimum egyszer meg kell látogatnod

8, Saint Kitts és Nevis

Ez a hely a Kis-Antillákhoz tartozik, mely voltaképpen egy vulkanikus eredetű, vízben gazdag, hegyes sziget. Területe 261 km² népessége pedig 2017-es adatok szerint 55 345 fő volt. Még mielőtt az európaiak kisajátították volna, indiánok lakták, ám ők szép lassan kihaltak onnan. Sokan nem tudják, 1de maga Kolumbusz Kristóf fedezte fel 1493-ban. Az Egyesült Királyság gyarmata volt egy ideig, ám 1983. szeptemberében függetlennek nyilvánították. Ennek ellenére államfője ugyanúgy II. Erzsébet maradt. 4 év alatt kb. 1817 fő költözött el innen. Nem kizárt, hogy egy nap mindenki el fogja hagyni a helyet.

3 42 Íme a világ 10 legkisebb országa, amit minimum egyszer meg kell látogatnod

9, Maldív-szigetek

Az Indiai-óceánon található szigetállam összesen 298 km²-ből áll. Csak, hogy kicsivel pontosítsunk 1192 szigetből tevődik össze, amiből 200 lakott és 87 turistáknak van fenntartva. Sok szigethez hasonlóan ez sem büszkélkedik túl nagy magasságokkal. 80%-uk kb. 1 méterrel van a tengerszint felett, ami valljuk be vajmi kevés így nagy esély van rá, hogy a globális felmelegedés következtében évtizedek múlva víz alá kerül. 2017-ben gyűjtött adatok alapján akkor 436 330 fő lakta. Sokan nem tudják, hogy fő vallása az iszlám és elnöke Abdulla Yameen.

2 46 Íme a világ 10 legkisebb országa, amit minimum egyszer meg kell látogatnod

10, Málta

A Földközi-tenger középső részén található törpeállam összesen 316 km² területtel rendelkezik. Európa ötödik, a világ pedig kilencedik legkisebb országaként tartják számon. Függetlenségét 1964-ben nyerte el, köztársasággá való kikiáltása pedig rá 10 évre vagyis 1974-ben történt meg. Előtte Egyesült Királysághoz tartozó gyarmat volt. Miniszterelnöke Robert Abela. Hivatalos nyelvként a máltait és angolt beszélik. 2017-ben 465 292 fő lakta a helyet, ám ez a szám azóta sokat változott. Ennek a helynek a legnagyobb problémája, hogy súlyos ivóvízhiány van. A csapadék sajnálatos módon nem szivárog be eléggé a talajba. Valószínű ez az oka a kivándorlásnak is.

1 57 Íme a világ 10 legkisebb országa, amit minimum egyszer meg kell látogatnod

- Hirdetés -
Világunkhttps://vilagunk.hu
A Vilagunk.hu-n keresztül naponta hozom el nektek azokat az érdekességeket, híreket és inspiráló tartalmakat, amik megmozgatják a fantáziát és gazdagítják a mindennapokat. Imádom a horoszkópok világát és mindig keresem a legújabb információkat, hogy Ti is érdekes és hasznos tartalmakat kaphassatok. Csatlakozzatok, fedezzük fel együtt a világot!

Friss bejegyzések

Ez is érdekelhet!