Változik a Gmail belépés – Ezt kell tenned, ha továbbra is használni akarod az email címedet

Megosztás

- Hirdetés -

Ha valaki nem tudná, akkor eláruljuk, hogy múlt héten volt a jelszavak világnapja. Napjainkban bármit is csinálunk a technológia segítségével, mindenhez jelszóra van szükségünk, hiszen enélkül még egy egyszerű utalást sem tudunk elvégezni. Nos, a közeljövőben a Google-nél is akadhatnak problémáink, ha nem kapcsoljuk be a kétlépcsős azonosítást. Ám nem kell megijedni, ugyanis a szolgáltató megkönnyíti számunkra ezt, a feladatot teljesíti helyettünk.

„A jelszavaink jelentik a legnagyobb veszélyt a digitális biztonságunkra – könnyű őket ellopni, nehéz őket megjegyezni, fárasztó őket menedzselni” – fogalmazott Mark Risher, a Google felhasználói biztonságért is felelős igazgatója.

A cég azt állítja, hiába adunk meg bonyolult és hosszú jelszavakat, inkább felejtsük el ezeket. Persze nem a saját jelszavainkat, hanem magát a technológiát. Ám ehhez még sok időre van szükség, így a Google-nek kell lépnie. Ezt pedig meg is teszi, ugyanis mindent megtesz azért, hogy e-mail fiókjaink, naptáraink és keresési előzményeink is biztonságban legyenek. A cég ennek érdekében a kétlépcsős azonosításhoz nyúl. Mostantól ez lesz az alapértelmezett, bár már régóta elérhető ez a funkció is.

- Hirdetés -

Mi az a kétlépcsős vagy kétfaktoros azonosítás (2FA)?

A lényeg, hogy a site-on mindössze egy felhasználónevet és jelszót adunk meg, ám ezzel az a baj, hogy bármikor bárki be tud lépni helyettünk, ha tudja ezt a kettőt. Ezt elkerülendő a 2FA-t használó website kérni fog tőlünk még valamit ahhoz, hogy csakis mi léphessünk be a saját fiókunkba. Így biztosak lehetünk abban, hogy illetéktelenek nem törhetik fel azt.

Nos, az első a faktor a jelszavunk. Az azonban még nem tisztázott, melyik szolgáltató mit kér majd második faktorként. A leggyakoribb megoldás a netbanknál is alkalmazott SMS, ám a probléma az, hogy a technológia korlátai és biztonsági aggályai miatt nem ez a legszerencsésebb. A Google-nél ezenkívül használható az Authenticator alkalmazás, ami egyszeri kódokat generál a jelszó mellé, amit a számítógépünkbe vagy telefonunkba illeszthetünk.

- Hirdetés -

Egyelőre még nem lehet tudni, hogy a Google mikor kapcsolja be a kétlépcsős azonosítást, ám nekünk minél hamarabb igényelnünk kell a beléptető SMS-t, valamint elő kell vennünk egyéb eszközeinket is. A kapkodást megelőzve a Google oldalán már most elolvashatjuk a tájékoztatót és be is kapcsolhatjuk a 2FA-t.

- Hirdetés -
Világunkhttps://vilagunk.hu
A Vilagunk.hu-n keresztül naponta hozom el nektek azokat az érdekességeket, híreket és inspiráló tartalmakat, amik megmozgatják a fantáziát és gazdagítják a mindennapokat. Imádom a horoszkópok világát és mindig keresem a legújabb információkat, hogy Ti is érdekes és hasznos tartalmakat kaphassatok. Csatlakozzatok, fedezzük fel együtt a világot!

Friss bejegyzések

Ez is érdekelhet!