Gyerekkorunkban a szüleink és nagyszüleink megtanítottak arra, hogy étkezés előtt és hazaérkezéskor mindig mossunk kezet, hogy elpusztítsuk a rajta található káros baktériumokat és mikrobákat. Ezen kívül elmondták, hogy naponta legalább kétszer (reggel-este) meg kell mosni a fogunkat, és mindig használjunk WC kefét nagy dolgok után ha szükséges. Nyilván ezek nagyon jó dolgok, ám nem mindegy, hogyan csinálja az ember. Vannak olyan íratlan szabályok, amiket még a legkörültekintőbb emberek sem tudnak, például, hogy nem szabad nyitott fedéllel lehúzni a WC-t, nem szabad azon sokáig ülni, nem célszerű meleg vízzel megmosni az arcunkat… stb. Annak érdekében, hogy tisztázzuk ezeket a helyzeteket elhoztunk nektek néhány hibát, hogy ti is megtudjátok mit csináltok rosszul az otthonotokban.
1, WC lehúzás nyitott fedéllel.
Az Oklahoma-i egyetemen végzett tanulmányok szerint a kellemetlen szagok fontos szerepet játszanak a fertőző betegségek kialakulásában és terjedésében. Egy 2012-es kísérlet során kiderült, hogy a Clostridium difficile fertőző baktérium émelygést és hasmenést okoz abban az esetben, ha nyitott fedéllel húzzuk le a WC-t.
![Íme 13 nagy hiba, amit mindenki elkövet a fürdőszobában 1 01 10 Íme 13 nagy hiba, amit mindenki elkövet a fürdőszobában](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2019/08/01-10.jpg)
2, Túl sokáig ülni a WC-n.
Az orvosok biztosak abban, hogy emiatt van, olyan sok aranyér problémával küzdő páciens a rendelőikben. Annak érdekében, hogy elkerüld az ilyen problémát, tartózkodj kevesebbet a WC-n ülve.
![Íme 13 nagy hiba, amit mindenki elkövet a fürdőszobában 2 bb Íme 13 nagy hiba, amit mindenki elkövet a fürdőszobában](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2019/08/bb.jpg)
3, Használat után visszateszed a WC-kefét a tartójába.
A nedves közeg kedvezően hat a baktériumok és a mikrobák elszaporodásának. Ennek elkerülése érdekében, jobb ha használat után olyan helyen tartod a kefét, ahol könnyedén kiszáradhat. Még jobb, ha fertőtlenítőszerbe áztatod néhány percig, majd jó alaposan kiöblíted és száraz helyre teszed.
![Íme 13 nagy hiba, amit mindenki elkövet a fürdőszobában 3 2773 S 101 BST Íme 13 nagy hiba, amit mindenki elkövet a fürdőszobában](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2019/08/2773-S-101_BST.jpg)
4, Fogkefe használat.
A manchesteri egyetem kutatói körülbelül 10 millió baktériumot fedeztek fel egy fogkefén, például E. colit. Fontos, hogy minden használat után jó alaposan öblítsük el a fogkefénket, sőt a legjobb, ha 30 percig ecetes vízbe áztatjuk, hogy megszabaduljunk a baktériumoktól. Azt se felejtsük el, hogy a fogkefét, három havonta cserélni kell!
![Íme 13 nagy hiba, amit mindenki elkövet a fürdőszobában 4 02 10 Íme 13 nagy hiba, amit mindenki elkövet a fürdőszobában](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2019/08/02-10.jpg)
5, Helytelen szárítás.
Az American Dental Association szakmai szövetség ragaszkodik ahhoz, hogy a fogkeféket függőleges helyzetben kell szárítani és tárolni. Ez megakadályozza, hogy a baktériumok a fürdőszoba további részében is elszaporodjanak. Fontos, hogy minden fogmosás után töröljük szárazra az érintett területet, pl: mosdó, csaptelep…stb.
![Íme 13 nagy hiba, amit mindenki elkövet a fürdőszobában 5 03 10 Íme 13 nagy hiba, amit mindenki elkövet a fürdőszobában](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2019/08/03-10.jpg)
6, Szobahőmérsékleten való tisztítás.
Egy arlingtoni szálloda vezetősége szerint a fürdőszobát és a WC-t minőségi tisztítószerekkel és 10 ° C-os hőmérsékleten kell takarítani. Ezzel a módszerrel csökken a baktériumok, kórokozók és mikrobák elszaporodásának esélye.
![Íme 13 nagy hiba, amit mindenki elkövet a fürdőszobában 6 vdsvsdvsd Íme 13 nagy hiba, amit mindenki elkövet a fürdőszobában](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2019/08/vdsvsdvsd.jpg)
7, Helytelen kézmosás.
A Tennessee-i Vanderbilt Egyetem kutatói szerint ahhoz, hogy a kezeken lévő baktériumokat és mikrobákat teljesen el lehessen pusztítani legalább 100 ° C-os víz alatt kell kezetmosnunk.
![Íme 13 nagy hiba, amit mindenki elkövet a fürdőszobában 7 04 9 Íme 13 nagy hiba, amit mindenki elkövet a fürdőszobában](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2019/08/04-9.jpg)
8, Túl gyors és felületes kézmosás.
Az Egyesült Államok Betegségmegelőzési és Megelőzési Központja szerint 20 másodperc elegendő ahhoz, hogy alaposan megmossuk a kezünket. Ám az emberek 95%-a rosszul csinálja ezt a tevékenységet. A Michigan-i Egyetem tanulmányai szerint az emberek nagy része 6 másodperc alatt végez a kézmosással. Ez kevés, állítólag kétszer el kell tudnod énekelni a Boldog Szülinapot dalt kézmosás alatt.
![Íme 13 nagy hiba, amit mindenki elkövet a fürdőszobában 8 vvdv Íme 13 nagy hiba, amit mindenki elkövet a fürdőszobában](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2019/08/vvdv-1024x683.jpg)
9, Gyakori hámlasztás.
7-10 naponta egyszer elegendő ezt a tevékenységet csinálni ahhoz, hogy egészséges és ápolt legyen a bőrünk. Viszont figyelni kell arra, hogy ne dörzsöljük agresszívan a bőrt, mert az leszedi a felső védőréteget. Használjunk helyette pamut törlőkendőt és zuhanyozás után óvatosan itassuk fel a vizet.
![Íme 13 nagy hiba, amit mindenki elkövet a fürdőszobában 9 sdvsdvs Íme 13 nagy hiba, amit mindenki elkövet a fürdőszobában](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2019/08/sdvsdvs-1024x640.jpg)
10, Arcmosás zuhany alatt.
A magas hőmérsékletű víz hatására kapilláris hálózat jelenhet meg az arcon. Egyébként is a túl meleg, vagy forró víz kiszárítja a bőrt, ami elkezd viszketni. Mivel az arcon van a legérzékenyebb bőr, ezért jobb, ha hideg vagy nagyon langyos vízzel mossuk meg az arcunkat a mosdókagylónál.
![Íme 13 nagy hiba, amit mindenki elkövet a fürdőszobában 10 05 8 Íme 13 nagy hiba, amit mindenki elkövet a fürdőszobában](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2019/08/05-8.jpg)
11, Túl hosszú zuhanyfüggöny.
A hosszú zuhanyfüggönyöknek az a legnagyobb hátránya, hogy a magas páratartalom miatt penész és gombák telepedhetnek meg rajta, ami nagy mértékben károsítja az egészséget. Célszerű vagy rövidebb függönyt venni a probléma elkerülése érdekében.
![Íme 13 nagy hiba, amit mindenki elkövet a fürdőszobában 11 06 5 Íme 13 nagy hiba, amit mindenki elkövet a fürdőszobában](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2019/08/06-5.jpg)
12, Fürdőszobában tartott gyógyszerek és vitaminok.
Az Egyesült Államok Nemzeti Orvostudományi Könyvtára szerint eme termékeket nem szabad nedves helyen tárolni, ugyanis a bennük lévő hatóanyagok hatása csökken.
![Íme 13 nagy hiba, amit mindenki elkövet a fürdőszobában 12 07 4 Íme 13 nagy hiba, amit mindenki elkövet a fürdőszobában](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2019/08/07-4.jpg)
13, Fürdőszobában tartott borotva és szőrtelenítő eszközök.
Ezeket a tárgyakat a fürdőszobán kívül kell tárolni, ugyanis a nedvességtől berozsdásodnak a pengék, illetve eltompulhat azok éle. Ha minden egyes használat után megszárítod a borotvád, akkor meghosszabbítod annak élettartamát.
![Íme 13 nagy hiba, amit mindenki elkövet a fürdőszobában 13 4663163 Íme 13 nagy hiba, amit mindenki elkövet a fürdőszobában](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2019/08/4663163.jpg)
Számodra melyik volt újdonság?