Szoktál magadban beszélni? Ha igen, akkor ezek az előnyei

Megosztás

Sokan azt gondolják, hogy azok az emberek, akik magukban beszélnek, kettyósok, őrültek, elmeháborodottak. Ez nem igaz. Nyilván a ennek is megvannak a fokozatai, mivel ha az utcán sétálgatva, ordibálva vitázol saját magaddal, az már valóban klinikai eset, de ha tanulás, vagy bizonyos munkafolyamatok megtanulása során valaki hangosan gondolkodik, azzal sokkal jobban teljesít. Egyes kutatások szerint a magunkban való beszéd jótékonyan hat az agyra és a teljesítőképességre is. Viszont ezek mellett másban is nagyon hasznos a magunkban beszélés. Íme:

1, A tudósok kutatások révén arra jöttek rá, hogy azoknak az embereknek az agya sokkal aktívabb volt, akik hangosan, maguknak mondták a tananyagot, munkafolyamatokat. Ezzel sokkal több önbizalomra tettek szert és magabiztosabban végeztek el bizonyos feladatokat. Amerikában szintén kutatták ezt. Érdekelte őket, hogy a magukban beszélő emberek hogyan teljesítenek egy olyan feladat során, amiben a memóriára kellett hagyatkozni. Az eredmények egyértelműen alátámasztották, hogy a magukban beszélő személyek teljesítettek jobban.

- Hirdetés -

2, A legtöbb sportoló szintén magában beszél, amit általában azért csinál, hogy jobban ösztönözze magát a jobb teljesítmény elérésében. Ez lehet számolás, bizonyos hangok kiadása…stb. Mindenki másképp csinálja, viszont a hatás gyakorlatilag ugyanaz. Ennek tükrében, miért is ne vethetné be ugyanezt egy nem élsporttal foglalkozó személy?! A kutatók összegyűjtöttek néhány önkéntest, akiket két csoportra osztottak. Az egyik csoport hangosan ösztönözte magát a másik viszont nem. Az a csapat, aki hangosan „drukkolt” magának jobb eredményt ért el, mert csökkent a stresszszintjük.

1 15 Szoktál magadban beszélni? Ha igen, akkor ezek az előnyei

3, Vannak emberek, akik csak úgy tudják feldolgoznia negatív érzelmeket, stresszes helyzeteket, ha kibeszélik magukból a bánatot. Viszont a folytonos panaszkodás más emberek lelkiállapotát képes lehúzni, így két megoldás marad. Vagy magukban őrlődnek tovább, vagy magukkal beszélik meg a problémákat. Állítások szerint az is képes csökkentetni a stresszt, ha saját magunknak mondjuk el mi nyomja a lelkünket, s ha ezt még 1/3. személyben tesszük akkor a kapott eredmény még jobb.

4 11 Szoktál magadban beszélni? Ha igen, akkor ezek az előnyei

4, Vannak helyzetek mikor egyszerűen képtelenek vagyunk uralkodni saját magunkon és ilyenkor vagy 10-ig is el kell számolni, hogy megelőzzünk egy kisebb katasztrófát. Kutatások szerint azzal lehet a legjobban erősíteni az önuralmon, ha elkezdünk magunknak beszélni, és hidegvérre, higgadtságra utasítjuk magunkat. Így senkit sem bántunk meg, és a kínos valamint pánikszerű helyzeteket is sokkal könnyebben fogjuk kezelni. Ha emellé még megfelelő légzéstechnikát is alkalmazunk, akkor tuti jó helyzetben vagyunk.

- Hirdetés -
3 13 Szoktál magadban beszélni? Ha igen, akkor ezek az előnyei

5, A tanulás szempontjából is óriási előnyre tehetünk szert, ha hangosan olvassuk a tananyagot, mert ezáltal hatékonyabban és könnyebben tudjuk megjegyezni a fontos információkat, adatokat. Ennek hatására a memóriaképesség is serken és a vizsgahelyzetekben sokkal egyszerűbben lehet rá majd hagyatkozni. Kutatások szerint azok az emberek, akik hangosan memorizáltak, hatékonyabban tudtak szöveget visszaismételni.

5 10 Szoktál magadban beszélni? Ha igen, akkor ezek az előnyei

Szerinted milyen jótékony hatása van még a magunkban való beszédnek?

- Hirdetés -
Világunkhttps://vilagunk.hu
A Vilagunk.hu-n keresztül naponta hozom el nektek azokat az érdekességeket, híreket és inspiráló tartalmakat, amik megmozgatják a fantáziát és gazdagítják a mindennapokat. Imádom a horoszkópok világát és mindig keresem a legújabb információkat, hogy Ti is érdekes és hasznos tartalmakat kaphassatok. Csatlakozzatok, fedezzük fel együtt a világot!

Friss bejegyzések

Ez is érdekelhet!