A tengerfenéken talált műanyagszemét még két évtized elteltével is olyan, mint az új

- Hirdetés -

Mai világunkban a szelektív hulladékgyűjtésnek hatalmas jelentősége van, hiszen ezzel megóvhatjuk Földünket. Most már be kellene látnunk, hogy a szemetelés nemcsak bolygónk, hanem a mi életünket is nagyban befolyásolja és tönkreteszi. Ennek ellenére az út szélén kitesszük autónkból a háztartási hulladékot, amiben rengeteg műanyag is van, hiszen arra is lusták vagyunk, hogy szétválogassuk a szemetet. Azok az emberek, akik magasról tesznek az egészre, fel sem fogják, hogy mit követnek el. A természetvédők és önkéntesek munkája pedig, soha nem ér véget, amíg mindenki fel nem fogja, hogy mit és hogyan kellene tennie ahhoz, hogy mindannyian sokáig élhessünk még a Földön.

Ami pedig a legszomorúbb, hogy nemcsak a szárazföldet árasztjuk el szeméttel, hanem tavainkat, tengereinket és óceánjainkat is, ahonnan még nehezebb eltüntetni a hulladékot. Ezek a műanyagok nem bomlanak le egykönnyen, sőt, jó néhányuk minket is túlél.

A ’90-es években eldobott műanyagok, mint túrós doboz és zacskó, a lebomlás legkisebb jelét sem mutatta, pedig eltelt két évtized és négyezer méteres mélységből hozták a felszínre azokat.

- Hirdetés -

Hiába a közel húsz év a tenger fenekén, a műanyag hulladékok szinte vadonatúj állapotban kerültek elő. Sem kopás, sem töredezettség nem látható rajtuk, vagyis a lebomlás meg sem kezdődött. Ezt Stefan Krause biokémikus, a kieli Geomar Helmholtz Óceánkutató Központ munkatársa írta tanulmányában.

A kutatók megfigyelték, hogy a tengerből felhozott műanyagokon másféle mikrobaközösség telepedett meg, mint a környező tengerfenéken. A tengerben ugyan ezek mindegyike megtalálható, a műanyagok viszont, megváltoztatták a mikrobák arányait a közösségeken belül. Krause azt állítja, mivel a műanyagok hulladékok mesterséges élettereket hoznak létre, az ökoszisztéma működését veszélyeztetik.

A tudósok által talált műanyag zacskóban egy kólás doboz volt, amit az 1988-as Davis Kupa alkalmából készített a Coca Cola. A túrós doboz német gyártmányú volt, ami egy ötjegyű postai irányítószámot is tartalmazott, ami mindössze 1990 óta létezik. A túró gyártóját 1999-ben felvásárolta egy másik cég, így a márka ezek után már teljesen eltűnt a boltok polcairól.

- Hirdetés -

A szakemberek úgy vélik, hogy német kutatók dobták el a műanyag hulladékot 1989 és 1996 között, amikor a Csendes-óceán perui partjainál mangán rögöket kerestek. A felhozott műanyag szemétre 2015-ben találtak rá és egy mélytengeri robottal gyűjtötték be azokat.

A tengerfenéken talált hulladék rengeteg információval szolgált, ugyanis az eddig felhozott szemétből nehéz volt adatokat kinyerni, mivel a gyártási időpont nem szerepelt rajtuk. Így a kutatók most támpontokat kaptak ahhoz, hogy hosszabb távon mi történik a tengerfenékre lerakódó műanyag hulladékkal.

- Hirdetés -
Világunkhttps://vilagunk.hu
A Vilagunk.hu-n keresztül naponta hozom el nektek azokat az érdekességeket, híreket és inspiráló tartalmakat, amik megmozgatják a fantáziát és gazdagítják a mindennapokat. Imádom a horoszkópok világát és mindig keresem a legújabb információkat, hogy Ti is érdekes és hasznos tartalmakat kaphassatok. Csatlakozzatok, fedezzük fel együtt a világot!

Friss bejegyzések

Ez is érdekelhet!