Házi kedvenceinket igyekszünk mindig úgy nevelni, hogy szót fogadjanak nekünk és lehetőleg ne keveredjenek állandóan bajba. Bármennyire is aranyosak, csínytevéseik elkerülhetetlenek. De valljuk be őszintén, nem tudunk haragudni rájuk, legalábbis nem sokáig.
Arról pedig, mindenképpen érdemes szót ejteni, hogy mennyire okosak. Tulajdonképpen bármit képesek megtanulni, lehetőségeikhez mérten. Betartják az általunk hozott szabályokat, már amennyire ez tőlük telik. Hiszen olykor olyanok, mint a tinédzserek. Minél jobban tiltunk valamit, annál inkább csinálják.
Sosem tudhatjuk pontosan, mire gondolnak vagy mit fognak tenni néhány másodperc múlva. A legtöbb esetben viszont nem rosszaságon törik azt az okos fejüket, hanem olyan elképesztő módon oldanak problémákat, hogy csak állunk, bámulunk és hihetetlenül büszkék vagyunk rájuk. Cikkünkben büszke gazdik történeteit osztjuk meg veled, amik bebizonyítják, hogy kedvenceink néha még nálunk is leleményesebbek és okosabbak.
„Amikor gyerek voltam két kutyánk volt. Az egyik pireneusi juhászkutya, a másik egy labrador retriever volt. A juhászkutyánk nagyon okos volt, míg labradorunk inkább egy kissé hóbortos. Labradorunk állandóan a madarakat üldözte és sikerült valahogy megszöknie. A pireneusink utána ment, majd egy kis idő múlva a szájában fogta a másik kutyánk pórázát és hazavezette őt.”
„A macskám mindig ideges lesz, amikor veszekszünk a párommal. Ha sírok is, akkor a könnyeimet nyalogatja és nyugtalan. Egy nap azonban, már veszekedés közben az arcomba dugta fejét, hogy ne kiabáljak tovább. Olyan vicces volt, hogy azonnal abbahagytuk a vitát.”
„A kutyánk túlsúlyos, már körülbelül ötven kilogramm. Sétából éppen hazaértünk, amikor észrevette, hogy a macskáink a helyén fekszenek. Rájuk ugatott, de ők nem mozdultak, ezért úgy döntött, hogy rájuk fekszik.”
„A macskám egyik este nem akarta, hogy elaludjak és kiharcolta, hogy kövessem a konyhába. A tűzhely egyik főzőlapját bekapcsolva hagytuk, erre figyelmeztetett.”
„A kutyám úgy hívja fel magára a figyelmet, hogy megharap egy bútordarabot, majd folyamatosan engem néz. Vicces szokás, de egy biztos, jól működik.”
„A szüleim egy macskát fogadtak örökbe, amikor két hetes voltam. Úgy bánt velem, mintha az ő kölyke lennék. Ha sírtam leült, mancsait a vállamra tette és nyalogatta az arcomat. Tizennégy éves koromig minden este velem aludt. Sajnos Rosa elpusztult, de amíg élt mindig így vigyázott rám.”
„Volt egy szamarunk, aki ki tudta nyitni a kertkaput. Nem voltam otthon és mire hazaértem, a lovak az istállóban szétszedték a szénát, a tehenek már a szomszéd kertjében legeltek, a szamaram pedig úgy tett, mint aki semmiről nem tehet.”
„Néhány éve a nagyink elesett otthon. A kutyánk ezt látva körülnézett otthon, de látta, hogy senki nincs a házban. Ekkor lefeküdt a nagymamám mellé, amíg ő fel nem tudott kelni. A nagyi elmesélte, mit tett a kutya, mi pedig nagyon büszkék voltunk rá.”
„”Tűz ütött ki a házunkban, mi nem voltunk otthon, csak a macskánk. Saját életét mentette meg azzal, hogy egy régi paplan alá bújt, amin keresztül kapott levegőt és nem a füstöt lélegezte be.”
„”A lovardában voltunk, ahol répával etettük a lovakat, kivéve egyet, mert neki gyomorhurutja volt és nem kaphatott belőle. Szegényen látszott, hogy szeretne, de csak egy képet készítettem róla.”
„Takarítás közben tele volt a kezem, így nem tudtam kinyitni a szobaajtót. Odaszóltam az éppen lustálkodó macskámnak, hogy nem tudná-e kinyitni nekem. Erre feltápászkodott, mancsát bedugta az ajtó résébe, kinyitotta az ajtót és visszafeküdt.”
„Gyerekkoromban voltak lovaink. Az egyik kancánk annyira okos volt, hogy ki tudta nyitni a bokszát, amin egyébként négy zár is volt. Egyik éjszaka nemcsak magát, hanem a többi lovat is kiszabadította, akik reggelre a veteményesben és úton járkáltak.”
„Fürdés előtt ledobtam a rövidnadrágomat a kanapéra. Mire lezuhanyoztam, a nadrág nem volt sehol. A macskám a fotelban aludt, más pedig nem volt otthon. Gondoltam megkeresem a nadrágot, hisz nem őrültem meg, tudtam, hogy a kanapéra tettem. A macskámnak ez nem tetszett, így betette a szekrényem alsó polcára. Ha rendet kell tartani, akkor rendet kell tartani. Igaza van.”
„”Kisgyerekként egyszer mérges lettem a felnőttekre, ezért egyedül ültem az udvaron és sírtam. A kutyám kiásta egy régi csontját és odahozta nekem, hogy boldoggá tegyen.”
„Egy nap rosszul éreztem magam, ezért lefeküdtem aludni. A macskám viszont addig piszkált, míg fel nem keltem. Így rájöttem, hogy nagyon nem stimmel valami, így mentőt hívtam. Kiderült, hogy szívrohamom volt, de nem éreztem fájdalmat. Szóval, az életemet a macskámnak köszönhetem.”
Az állatok minden kétséget kizáróan okosak, ami minden tettükben megnyilvánul. Történeteink is alátámasztják, hogy nemcsak a csínytevésben találják fel magukat, hanem adott esetben vigyáznak ránk és olykor az életünk múlik rajtuk.