A fiatal lány 15 millió forintot költött a testére, hogy a férfiak megforduljanak utána

- Hirdetés -

A tinédzser kor minden fiatal életében meghatározó időszaknak számít. A külső ilyenkor megy át a legnagyobb átalakuláson, ami persze nem az egyik napról a másikra történik. A fiúk sokkal könnyebben veszik az akadályokat, a lányok számára azonban ez egy nagyon hosszú út. Ezalatt az idő alatt sok bántást és csúfolódást is el kell viselniük mindaddig, amíg rút kiskacsából csodálatos hattyúvá válnak.

Rendkívül rossz érzés mikor a diáktársak csúfolnak bennünket, csak azért, mert szemüvegesek, fogszabályzósak lettünk, vagy mert nagyon sok pattanás borítja a arcunkat, esetleg a szeplők miatt és még sorolhatnánk mi miatt tudják kifigurázni a tanulók egymást. Ez az az időszak amin valaki könnyebben túl tudja tenni magát és van, aki kevésbé. A sok sérelem és bántó szavak beleégnek az agyukba és felnőtt korukra mindent el akarnak követni azért, hogy megjelenésük drasztikusan más legyen, mint amilyen a sulis korszakban volt.

Celine Centino ma egy 25 éves gyönyörű nő, akit rengetegen bántottak és gúnyoltak ki tini korában. Sok sérelem érte mind osztálytársai, mind pedig állandó környezete által. Gyermekkorában a kelleténél nagyobb volt a hátsója, elől deszka volt, arca pedig inkább hasonlított egy fiúéra, mint egy lányéra. Emellett pedig még a fogszabályzó is megkeserítette életét.

- Hirdetés -

Celine több komplexustól is szenvedett, ugyanis korántsem volt megelégedve külsejével, ezt a tényt pedig mások állandó csúfolódása meg is erősítette benne. „Minden nap szekáltak, és mindig más miatt. Mert úgy nézek ki, mint egy fiú, nincsenek melleim vagy a fenekem túl nagy, az arcom csúnya” – emlékezett vissza.

A lány hosszú idő után azonban megelégelte a csúfolódást és elszakadt nála a cérna. Az iskola elvégzése után munkába állt. Minden pénzt, amit megkeresett arra fordított, hogy addig műttesse magát, amíg nem lesz olyan, amilyen mindig is szeretett volna lenni. Belekezdett az egészségtudatos étkezésbe is, valamint rendszeresen sportolt is.

Tervei megvalósításának kezdetén azonban még nem rendelkezett akkora összeggel, hogy minden műtétjére elég legyen. Sminkelni kezdett, dekoratívabb ruhákat hordott, de hamar rájött, hogy ez egyáltalán nem elégíti ki vágyait.

- Hirdetés -

Celine 2013 szeptemberében kezdte meg plasztikai átalakulását és négy év alatt több műtétet is végrehajtottak rajta. Melleit az orvosok háromszor nagyobbították, átszabták az orrát, valamint ajkait, arcát és állat is feltöltötték. A beavatkozások ötvenezer svájci frankba, azaz több, mint tizennégy millió forintba kerültek.

Mára azonban már olyan külsőt tudhat a magáénak, amelynek a férfiak nem képesek ellenállni. Az utcán is állandóan megfordulnak utána. Celine elérte régen vágyott kinézetét, amely mindig is a legnagyobb célja volt.

Jelenleg 153 ezer követője van közösségi oldalán, ami dekoratív és sokat mutató képeit látva nem is csoda. Rajongóinak száma napról napra növekszik, rengetegen követik nyomon a lány mindennapjait.

- Hirdetés -

„A férfiak megőrülnek értem és ha most találkoznék valamelyik korábbi szekálómmal, figyelemre sem méltatnám.”

Szinte hihetetlen, hogy mire képes a mai orvostudomány. Amellett, hogy rengeteg pénzbe kerül a sok műtét, az emberek sokkal boldogabbak az átalakulást követően és szívesebben élik le úgy az életüket, hogy jól érzik magukat a bőrükben.

Celine nem is hasonlít korábbi önmagára, szerinte minden egyes frank megérte és soha nem volt boldogabb, mint most.

Elképesztő átalakulás, ugye? Neked mi a véleményed erről?

- Hirdetés -
Világunkhttps://vilagunk.hu
A Vilagunk.hu-n keresztül naponta hozom el nektek azokat az érdekességeket, híreket és inspiráló tartalmakat, amik megmozgatják a fantáziát és gazdagítják a mindennapokat. Imádom a horoszkópok világát és mindig keresem a legújabb információkat, hogy Ti is érdekes és hasznos tartalmakat kaphassatok. Csatlakozzatok, fedezzük fel együtt a világot!

Friss bejegyzések

Ez is érdekelhet!