Benjamin Tveidt, egy alaszkai férfi, akinek megható története körbejárta az internetet. Miután a kis Benjamin a világra jött, édesanyja egy szegényeket segítő nonprofit szervezet lépcsőjére tette kisfiát egy kartondobozban. A fiatalember mára már családos ember és édesapját is megtalálta. Anyja azonban, nem akarja látni őt.
1986 szeptemberében két fiatal talált rá a kis Benjaminra a Salvation Army Bin alapítvány ajtaja előtt. Azonnal értesítették a hatóságokat, így megkezdődött a nyomozás. A helyiek szerint a környéken többször is járt egy várandós nő, de ennél többet nem tudtak meg. Benjamint a gyámügy vette nyilvántartásba és gondozásba.
Négy hónap elteltével a kicsi szerető családra talált. Idahóból jelentkeztek a kicsiért, majd örökbe is fogadták. Benjamin így a szülők mellett két nővérrel is gazdagodott és boldog gyerekkora volt. Napjainkban Benjamin már 31 esztendős és őrmester az Idahói Nemzeti Gárdában. Ezen kívül a férfi kiváló mesterlövész is, sőt, már Irakot is megjárta.
A fiatalember tizenegy évesen tudta meg, hogy örökbe fogadták, ezt az információt pedig, nevelőapja osztotta meg vele. „Nem hittem neki. Teljesen magam alatt voltam.” Továbbá elárulta neki azt is, hogy hol és hogyan találtak rá.
„A szüleim megmutatták az újságból kivágott cikkeket arról a napról, amikor megtaláltak engem. Megtartották őket, mint ahogyan a karkötőt is, melyet a kórházban kaptam. De még így sem akartam hinni nekik. Folyton azt kérdezgettem, ugye csak viccelnek?” – mesélte Benjamin.
Benjamin miután feldolgozta a kegyetlen igazságot, szerette volna kideríteni, hogy ki ő valójában. Kik a szülei és miért hagyták el őt? A férfi felvette a kapcsolatot a leszármazáskutató Cece Moore-ral, aki DNS alapján kutat emberek után. Benjamin DNS-e alapján kereste édesanyját a különböző adatbázisokban. Folyamatos találatok voltak a távoli rokonokra, ám egy szép napon a hadsereg archívumában egy tökéletes egyezségre bukkantak. Megtalálták Benjamin biológiai apját, aki a fiú születésekor 47 éves volt és egész életében mindössze húsz percnyire lakott Moore házától.
„Richard Blanchfieldnak hívják. Hihetetlen élettörténete van. Nemcsak egy közönséges vietnami veterán, hanem egy kitüntetett hős” – árulta el a férfi. „Amikor meghallottam, mintha villám csapott volna belém. Az, hogy a rokonom ennyire közel áll hozzám, teljesen meglepett. Úgy éreztem magam, mintha a Holdra szálltam volna és földönkívüliekre leltem volna.”
Benjamin összeszedte minden bátorságát, felhívta édesapját és személyesen is felkereste őt. Első találkozásuk rendkívül szívszorító és megható volt. A beszélgetés során kiderült, hogy mindketten tizennyolc évesek voltak, amikor a seregbe kerültek. Richard elmesélte küldetéseit és azt is elárulta fiának, hogy nem tudott létezéséről. Ha ez nem így alakult volna, akkor nem engedte volna meg, hogy elvegyék tőle.
„A keserű elutasítás, melyet mindvégig éreztem, miután megtudtam az igazságot, szertefoszlott, ahogy apám elmondta, igazából akart és elfogadott volna engem. Hatalmas súlyt vett le a vállamról és a mellkasomról. Többé már nem térek szomorúan nyugovóra.”
Apja nem tudott sokat mondani Benjamin anyjáról, mindössze annyit mondott el neki, hogy 32 évvel ezelőtt egy bárban ismerkedett meg a nővel és csak egyetlen éjszakát töltöttek együtt. Később sem találkoztak és nem is beszéltek egymással. A férfi ennek ellenére nem adta fel, hogy megkeresse anyját.
Hónapok teltek el, mire Cece Moore két passzoló DNS-re bukkant. Két lánytestvérre, akik közül az egyik anyja volt. Tveidt kezébe vette a telefont és felhívta őket, de az a nő, akivel akkor beszélt, közölte vele, hogy semmilyen kapcsolatba nem akar kerülni vele. Miután Benjamin csalódottan letette a kagylót, megcsörrent a telefonja. Egy nő szólt bele, aki nyomatékosan megkérte arra, hogy ne keresse őt, méghozzá soha többé.
„Azt mondta nekem, menjek vissza oda, ahonnan jöttem, szeressem a családomat és azokat, akik felneveltek. A reakciójából megítélve, szerintem ő hozott engem a világra.”
Bár Benjamin csalódott biológiai anyja miatt, boldog, hogy megtalálta édesapját, akinek elmesélte a nővel való telefonbeszélgetést. Richard pedig, mint egy jó apa megvigasztalta őt és biztosította támogatásáról, szeretetéről.
„Csodálatos ember vagy. Most pedig jóval nagyobb családod van. Úgy éltem le az életemet, hogy fogalmam sem volt arról a fantasztikus ajándékról, amit kaptam. 30 éven át vak voltam. Szeretlek, fiam.” – mondta neki a szerető édesapa, Richard.