Az angol nő száz éve él abban a házban, amibe szüleivel költözött féléves korában

- Hirdetés -

Vera Bunting az angliai Ambleside-ban él, immáron száz éve, azaz 1920 óta. Vera még csak hat hónapos volt, amikor szüleivel és nővérével beköltözött abba a házba, amiben jelenleg is él. Az egyik helyi lap azt írja, hogy a nő soha nem is akart elköltözni onnan és éppen ez az oka annak, hogy nem ment férjhez.

Az idős hölgy száz esztendős és abban a házban ünnepeli kerek születésnapját, amiben fél év híján egész életét leélte. Az ingatlan ugyan nem a saját tulajdona, de ugyanattól a családtól bérli, akitől már annak idején az édesapja is.

Életes során négy alkalommal majdnem megházasodott, ám semmiképp sem akarta elhagyni szülőházát, ezért inkább lemondott az esküvőkről. A három szobás épület egyébként egy tóvidéken található városkában van, amit sokan a világ egyik legszebb helyenként tartanak számon.

- Hirdetés -

A száz éves néni imádja a házat, ami nem mellesleg két emeletes. Az alsó szinten a hálószobája található, míg az emeleten a fürdőszoba van. Miss Bunting bár betöltötte a száz esztendőt, mégis jó egészségnek örvend. Rengeteg embernek már hatvan-hetven évesen is gondot okoz a lépcsőzés, de szerencsére Verának ezzel semmi problémája nincs.

Az idős hölgy nemcsak a házába szerelmes, hanem a környező vidékbe is. Elmondása szerint korábban bejárta az egész környéket, hegyeken át télen és nyáron is. A volt varrónő szeme előtt alakult át a környék, ugyanis gyermekként még hatalmas erdő és mezők vették körül házát, napjainkban viszont már több szomszédja van a kelleténél.

„Anyám csomagolt nekünk egy piknikkosarat, szendvicsekkel és süteménnyel és az összes barátunkkal kimentünk a földre, ahol egész nap játszottunk. Csodálatos volt” – emlékezett vissza.

- Hirdetés -

„Fiatalabb koromban szerettem táncolni, akkoriban ugyanis rengeteg táncpartnerünk volt, mivel a katonák a közelben táboroztak. Volt néhány barátom is, akikkel kocsmákba jártam, de apám azt mondta, hogyha elkezdek hozzájuk járni, akkor nem táncolhatok többé, így nem is tettem. Maradtam a táncnál és a kirándulásoknál a barátokkal. Nagyon szerettem utazni is, az egész világon nyaraltam már, de a szívem az itt van Angliában, Ambleside-ban.”

Vera nem zárkózott, pedig sokan ezt gondolják róla, mivel nem volt hajlandó elhagyni szeretett otthonát. Legalábbis végleg. Egyébként sokat utazott, járt Svájcban, Ausztráliában, Spanyolországban, Szardínián, Tunéziában, továbbá olyan szerencsés volt, hogy Ferenc pápával is találkozott.

Testvére sajnos már elhunyt, de barátai szerették volna meglepni őt egy nagy bulival, ám a koronavírus-járvány közbeszólt. Így valószínűleg Verának egy csendes, autózós, ötórai teás délutánnal kell beérni. De emiatt nem szomorkodik, ugyanis hosszú és boldog élete volt, amit véleménye szerint a friss és tiszta levegőnek köszönhet.

- Hirdetés -

Vera tizennyolc éves kora óta naplót vezet, így tartja fitten az elméjét.

Boldog Születésnapot Kívánunk!

- Hirdetés -
Világunkhttps://vilagunk.hu
A Vilagunk.hu-n keresztül naponta hozom el nektek azokat az érdekességeket, híreket és inspiráló tartalmakat, amik megmozgatják a fantáziát és gazdagítják a mindennapokat. Imádom a horoszkópok világát és mindig keresem a legújabb információkat, hogy Ti is érdekes és hasznos tartalmakat kaphassatok. Csatlakozzatok, fedezzük fel együtt a világot!

Friss bejegyzések

Ez is érdekelhet!